Amikor a nők nem hosszúak voltak, hanem erősek -pl. 15OO-ban, ahogy Dürer tudósít a hajdani bajnoknőkről:
Utak, nem művek
Amikor a nők nem hosszúak voltak
Galamb | 2016-09-10 13:13:21 | 1 hozzászólás
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2017-12 hó (1 bejegyzés)
2017-06 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-10 hó (9 bejegyzés)
2016-09 hó (3 bejegyzés)
2016-08 hó (8 bejegyzés)
2016-07 hó (6 bejegyzés)
2016-06 hó (9 bejegyzés)
2016-05 hó (8 bejegyzés)
2016-04 hó (5 bejegyzés)
2016-03 hó (6 bejegyzés)
2017-12 hó (1 bejegyzés)
2017-06 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-10 hó (9 bejegyzés)
2016-09 hó (3 bejegyzés)
2016-08 hó (8 bejegyzés)
2016-07 hó (6 bejegyzés)
2016-06 hó (9 bejegyzés)
2016-05 hó (8 bejegyzés)
2016-04 hó (5 bejegyzés)
2016-03 hó (6 bejegyzés)
Kiküldött tudósítónk Francois Villon a régmúlt idők csodáiról
Francois Villon : A szép fegyverkovácsné panasza
fegyverkovácsné; azt kivánja, hogy, mint tavasza idején, bár volna megint ifjú lányka: «Rút vénség alattomos átka, mily gyorsan meghoztad a vészt! Ki szán? S ha lettem ilyen árva, mért ne fogjak magamra kést?
«Eltünt szépségem, ifjuságom, mely diadalt adott nekem papon, kalmáron és diákon; mert nem volt egykor senki sem, kinek (bár másnap bánta) nem repült a pénze, mint a pelyva, ha neki adtam kegyesen azt, ami koldusnak se kell ma.
«Sok férfit elutasitottam, - szánom-bánom ma sirva! - mert bolondul lelkembe fogadtam egy szép és ravasz sihedert, és egész szivem érte vert, bárhogy hivtak a többiek; pedig ő folyton ütlegelt s csak a pénzemért szeretett.
«Hajamnál fogva ráncigált, földre tiport, ugy rúgdosott. Szerettem, bármit is csinált, és ha egy csókot kért, legott feledtem minden bánatot. Rühes disznó, hogy falta számat! Ölelt!... Most rossz gebe vagyok; s az életem? Bün és gyalázat.
«Ő meghalt, több mint harminc éve, s én itt vagyok, vénen, csunyán. Hogy fáj, a tündér multba nézve, hogy fáj a most s a hajdanán! Elnézem, meztelen sovány testem mily aszott, fekete, milyen beteg, - és, igazán, majdnem megőrülök bele.
«Hova lett az ivelt szemöldök? A sima homlok, szőke haj? Nagy szememből a huncut ördög észvesztő incselgése? Jaj, - az áll s orr, mely szoborra vall, s a pici fül s a többi sorban, arcom szép vonalaival ajkaim pirossága hol van?
«Ékes vállamat hol keressem? S karcsú karom, finom kezem, izmos derekam, s büszke mellem, mely valaha oly édesen ringott becéző kezeken? S széles csipőmet s a kemény combok között a szerelem házát a kis kert közepén?
«Mi maradt? Ősz haj, ráncos homlok, csupasz szemöldök, hült szemek, (pedig hány gazdag esze bomlott, lesvén kacagó tüzüket!); orrom ijesztő görbület, fülem konya és csupa szőr; arcom fakó; vánnyadt s fityeg államon-ajkamon a bőr.
«Ez a véged, emberi szépség! Kéz és kar sorvad untalan; púposra tört a vállam, és két kiszáradt emlőm odavan, ugyszintén csipőm, derekam. A többi? Pfujj! Combocska már a combom, és egész magam vékonyka, mint egy pipaszár.
«Igy siratjuk a régi jó időket, szegény vén banyák, kuporgva, egy-egy rongycsomó, a gyatra tűznél, mit a fák kérge s a rőzse ingyen ád. Kora tüz korán ellobog - Szépek voltunk, és ostobák!... Ez a sorsotok, asszonyok.»
Sagt, wo die schöne Flora ist, Die Römerin, in welchem Land, Und Archipiada und Thais, Die als Cousinen sich gekannt; Und wo ist Echo, die so gern, Was wir ihr rufen, nochmals singt. Die Schönste war sie nah und fern. Wo ist der Schnee von gestern hin?
Wo ist die schöne Heloise, Für die man Abälard entmannt, Der dann als Abt von Sankt Denis Sein Liebesleid nicht mehr empfand. Wo ist die Königin, die fies Den eingesackten Buridan ins Seinewasser werfen ließ. Wo ist der Schnee von gestern hin?
Die königliche Blanche, die süß Wie mit Sirenenstimme sang, Auch Bertha, Beatrice, Alice Sind wie die Eremburg vergangen. Von Engländern zu Rouen verbrannt, Wo ist Jeanne d'Arc von Lothringen? Wohin die Gottesmutter schwand? Wo ist der Schnee von gestern hin?
Geleit Fragt, Fürst, in Zukunft jemand an, Nach Jahren noch, wo jene sind, Sei ihm der Kehrreim eingebrannt: Wo ist der Schnee von gestern hin?