német irodalomban kevésbé járatos emberek is tudják, hogy élt(?) valaha , egy-két ezer éve(?) egy Göthe nevű ember, aki írt a levelekről, rókákról, fényről, róla nevezték el a Tarajos Gőtét stb. Nos tudni való, hogy ez a fura fickó a csontokat is vizsgálgatta és fel is fedezett egyet: os intermaxillare.
Nos hasonló jelentőségű felfedezést tett egy magyar, egész Argentináig menekült fiatal magyar orvos is. Éppen a Mátészalka -Párizs- New York vonalon repült, amikor mellé került világhírű honfitársunk, az úszó MÁnyoki. Elbeszélgettek és a fiatal orvos titán, mellesleg Fül-Orr-Gégész, reflexszerűen belebámult Mányoki fülébe -ahol valami furcsaságot vett észre. Párizsban leszálltak, kiszálltak és bementek egy rendelőbe (ahol szintén magyar menekültek dolgoztak -kezdve a büféstől a kórboncnokig). Nos itt alaposan meg tudta vizsgálni azt a furcsaságot. és Heuréka! felfedezte az os kopoltyúnikuszt! Ez a sok úszástól akalkult ki az úszóban. A dobhártyához feszül és az úszás közben a fülbe csapodó hullámokból(H2O) kiszippantja az oxigént ás közvetlenül átnyomatja a fülben keringő vérben lebegő hemoglobinnak.
Rákérdezésre kiderült, hogy Mányoki olykor fél óráig is elfelejt a vízben levegőt venni és észre se veszi, olyan jól veszi fel ez az apró csontocska az oxigént.
Nos ilyen dolgokra képes a sport. Csontosít!
Az egész persze egy kicsit bonyolultabban ment. A neokonzervativ-ortodox rezidens program elől menekülő orvosok elözönlötték a világot. Hősünk egészen az argentín pampákig menekült. Ott vajmi kevés szükség van fül-orr-gégészekre.
A pampán felmerülő problémák lerendezése során persze gyakran törnek az orrok, szakadnak a fülek, de az egyszerű pampai farmerek ezt saját maguk gyógyítják, olyan úri huncutság mint hallásvizsgálat, orrsövényferdülés stb.stb. el se jut a tudatukig. Nos elképzelhetjük a hatalmas tudással felvértezett ifjú rezidensünket aki az argentin kutyák csaholásán és óriási tehén csordák dübörgésén kívül mást se látott, nem hallott. Dögunalom, kilátástalanság - de még az is jobb mint a neokonzervítiv-liberális stadion rezidencia.
Ült pampa magányában és a csontocskán gondolkozott. A pampán még internet se müködött - a hagyományos, a prérin bevált füstjezésekkel kommunikáltak. Ellovagolt hát Santa Fébe és oz ottani bordély internetén megírta cikkét a világhírű "Swimming today" tudományos folyóiratnak. Ezt az újságot szerte a világon olvassák - eszkimó földtől Kuala lumpurig- csak Budapesten nem, mert az uszószövetség a logóra fordította öszes bevételét, így ilyen felesleges folyóiratkora már nem jutott pénz.
A cikket olvasta a végtelen pampa déli szegletében nem-dolgozó ifjú magyar (szintén menekülő) belgyógyász doktornő, aki meglelte módját, hogy felvegye a kapcsolatot az északi szegletben tünődő gégésszel. Füstfelhők jöttek, füstfelhők mentek és kialakult egy elég szoros (mintha bika pányvával kötötték volna) kapcsolat. Szegény doktornő is tétlenségre volt utalva. A végtelen pampán nincs magasvérnyomás, nincs cukorbetegség, nincs neurózis, a hatalmas beefstek evők még nem is hallottak a cholesterinről - hát mit tud csinálni itt egy ifjú titán? Ő is Mányokihoz fordult.
És ő is felfedeztt valamit! Mint tudjuk a sok időt a tengeren töltő tengerészek a földre szállva bizonytalanul, imbolyogva járnak. Mányoki pedig olyan tüneteket mutatott, hogy ha egy zebrához ért, akkor hirtelen legszívesebben átúszott volna a túloldalra. Nagy rákérdezésre bevallotta, hogy a dunai hidakat évek óta nem veszi igénybe. Mindig átúszik alattuk.
Ezt a tünetcsoportot a doktornő elnevezte Morbus Mányokinusnak és ezzel őt is szárnyára kapta a világhír.
Két egyszerű magyar menekült így csinált karriert a végtelen argentín pampán. Mertek nagyon álmodni.