hogy megcsinálom. Lementem a Csepel pályára és futottam tíz kört. Előtte egy kicsit bemelegítettem, aztán csak futottam és futottam. Igyekeztem nem elfáradni, és egyenletes tempóban futni végig, de a végén egy örömsprintet azért levágtam.
Közben egészen hihetetlen érzés volt. Egyszerűen úgy működtem, mint egy gép, ami nem áll le addig, amíg el nem éri a célját. Közben persze eszembe jutottak az általános iskolai futóversenyek, amiket itt rendeztek, és az, hogy apukám kicsi koromban ide hozott le minket a tesómmal játszani. Elnézegettem a többi futót, meg a gyerekeket is, akik a pályán játszottak, és teljesen természetesnek vettem, hogy futok.

A fenébe, lehet, hogy csak elindulok vasárnap azon a Ligetkörön?