Hol volt, hol nem volt, Nagyszénáson innen Remeteszőlősön túl, ott ahol a yoyoo nevű tigris az úr, élt egyszer egy... Megálljatok csak, nem jól kezdettem. Hát: Van ennek a tigrisnek egy jó szomszédja, aki éppen Trombit ás, vagy ha nem is, de valami tr-el kezdő dolgot csinál. Azt pedig olyan jól, hogy a japán császár emlékművet emelt a tiszteletére. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem ezen Strongman felett eljárt az idő, és rozsdamanként tanácsadói tevékenységbe kezdett.

Eközben egy világcég elfelejtett kis, de magát nagyra tartó egységénél fejükbe vették, hogy megmutatják magukat a francia tengerparton minden évben megrendezett céges viadalon és megbizták rozsdamant ennek megszervezésével. Elvállalom mondta, de lenne egy feltételem. Azt a néhány őrültet könnyű kiválasztani aki a viadalon majd helytáll, de szeretném, ha az eltunyult, de ebbe bele nem nyugvó többséget is megmozgathatnám. A rendezvényeimre nem csak a potenciális viadorok, hanem a bárki eljöhessen.

Így történt, hogy péntekek egy ideig ott tébláboltam a tigris feltételezett barlangjánál (72-es szám?). Bár egy sárga csík bevillant a háttérből, de mégis úgy láttam, hogy nem tartózkodik otthon, így továbbálltam.
Mentem mendegéltem míg nem egyszercsak találkozam két emberrel, aki egy tucat kerékpárt rendezgetett éppen.Tudom, hogy másoknak nem újdonság, de én eddig szinte csak egyszerű városi kerékpárokkal találkoztam. Ezek trek kerékpárok voltak. Erős kerekekkel és valami csodálatos Simanó váltóval. Csak meg kell húzni egy kart és vált egy fokozatot valamelyik irányba, egy másikkal meg vissza. Mint kiderült a legnagyobb emelkedőn is álomként működnek. Elől három tányér volt, ilyenen sem ültem még, ezek között is simán váltogatott. Az nemsikerült megszoknom, hogy mikor melyik irányba vált. Lefele és felfele is volt, hogy rossz irányba váltottam.

Nem kellett túl nagy távot teljesíteni. A Kossuth utca végéről Telki felé vezető földúton tettünk meg hat km-t, majd vissza a rajtig, és fordulás után még a feléig és vissza. Azaz 18-20 km lehetett és 350 m szint. A
menők mentek. Én szoktattam magam a kerékpárhoz és rövidesen utolértem egy szegedi kolleganőmet, aki éppen tolta  a bringát.   Gyorsan beláttam, hogy nem hogy előzni nem tudok, de le is fogok maradni, ezért hát leszálltam én is. Ő Maraton de Paris pólóban nyomta,így gyorsan meglett a közös témánk. A dombtetőn elváltak útjaink. Kiderült, hogy lefele gyorsabb vagyok nála. Ez csak azon múlt, hogy ki milyen merészen engedi el a gyeplőt, felfele viszont rendszerint utolért. Bár próbáltunk nem leszállni, de ez nem sikerült. Azt tapasztaltam, ha túlságosan visszaváltok, akkor bár könnyű tekerni, de nem haladok. Feltehetőleg a fordulatszámot kellett volna felpörgetni. Arra viszont külön kellene edzeni. Talán majd legközelebb. A plusz 15 kg-om se segített. Lefelé viszont elsősorban a fék működött. Ahol meg lehetett hajtani ott a legerősebb fokozaton is szinte  szabadon futott a pedál. Volt, hogy ilyenkor is leváltottam, tévedésből, aztán csodálkoztam, hogy miért nem haladok. A második körre indulva, egy korábban beért már pihenő szegedi kollegám csodálkozva tekintett rám. Neki elég volt az egy kör. De aztán mint kiderült mégiscsak rábeszéltem, és a legnagyobb emelkedőm már előttem tolta a bringát. Végül kb. 80 perc alatt értem be. Az elsők 50-55 perc körül. A kolleganőm kicsit késett. Az egyik lejtőn taknyolt egy nagyot. Túlságosan behúzta az első féket. Szerencsére nagy baj nem történt, csak a két karját, könyökét, tenyerét horzsolta véresre. Kemény volt, nem panaszkodott.

Megvártuk még az utolsó beérkezőket, majd rövid szünet után elindultunk a 8 km/ 344m emelkedő futókörre. A kerékparos útvonalon indultunk, majd jobbra letérve felmásztunk a Kutya-hegyre, a cél a Nagyszénáson volt. Néhány száz méter után a korábban említett szegedi kollegámtól búcsúztunk. Görcsöt kapot a lába. (A végére kiderült, hogy összeszedte magát, és célba ért.) A párizsis leányzóval kocogtunk a sor végén. Az erdőbe érve megsétáltuk a kaptatót. A menők közben elmentek. Még kissé emelkedett, amikor úgy döntöttem, hogy ennyi bemelegítés elég volt és elkezdetem kocogni, majd futni is. Sokáig egyedül élveztem az erdőt. A Kutya-hegyen lévő frissítőponton ittam néhány korty vizet. Bár meleg volt de többet nem kívántam. Egy forgóajtón átkelve ismét emelkedett az út. Kicsit belesétáltam. Éppen lefelé indultam, amikor utolért egy helyi futó. Csatlakoztunk egymáshoz. Én kicsit gyorsítottam, ő meg lassított. Időközben utolértünk és elhagytunk egy leányt, aki  a rövidebb 5 km-es távot választva gyalogolt. A kerékpárt korábban ő is hősiesen leküzdötte. Kellemesen elbeszélgettünk, többek között a BHTCS került szóba. Amikor  az utolsó emelkedőhöz értünk és már látszott a cél, elbúcsúztunk. Ő könnyedén, én meg futás-mászás technikák kombinálásával értem a csúcsra. Elfelejtettem megnyomni a stoppert így nem tudom, mikor értem be. De ez nem is fontos.

Összeségében kellemes program volt. Elfáradni sem fáradtam el különösebben. Viszont ismét kibukott a nyilvánvaló: még nem merek, talán nem is tudok, teljes erőbedobással odalépni, csak óvatosan nyugisan.
Jövőre vagy talán, két év múlva remélhetőleg már ismét súlyban, erőben és gerincben is könnyedén  indulok a táncba. Addig is egy rejtett fiókom sötét szögletében őrzök egy fekete borítékot. Kívülre az van írva, hogy 2015. Belül pedig nem tudom, hogy mi áll. Kissé hiányos az írás, hiányzik az egyik betű. Amit ki tudok olvasni az ez: N A G Y A . Á D. Szerintem a hiányzó betű az SZ. De, biztos ami biztos, rozsdamannel konzultálva vettem egy használt bringát, ami akkor is használható lenne, ha kiderülne, hogy a hiányzó betű nem SZ, hanem T.

Módosítás, 2012.05.04.:

Megtaláltam a futás pályájának linkjét: http://www.futoterkep.hu/futas/ia2c5c/