Régen volt egy ilyen buta, mára elavult mondás a hosszú, szenvedős versenyek kapcsán, hogy csak akkor fuss, ha két feltétel teljesül:
Neked, magadnak (ott vagy később) örömet jelent... És másnak is örömet szerzel vele. Ha az egyik hiányzik, meggondolandó, hogy felhúzd-e a cipődet... 

Tetszik a higgadtságod, köszönet a beszámolóért. :)

Ezzel a mondással az a baj, hogy a későbbi örömet ott és akkor nem feltétlen tudja az ember felmérni :)  De ezt csak magának mondom kötekedésből :)

Haanchee szépen futott aztán amikor úgy látta jónak akkor abbahagyta, nincs ezzel baj :)  Pláne ha most,pár nap távlatából sem látja másként

Mély meghajlással veszem tudomásul, hogy Kegyed rátapintott a mondásom egyetlen érzékeny, ám futótapasztalatok során némileg erősíthető pontjára. :)

A megfontoltság pedig valóban nagy erénye volt most Haanchee sporttársnőnek - és ez tetszett leginkább az írásban is.

Zilaci, köszönöm! :) De nekem is valami hasonló jutott eszembe, mint Bozótnak: lehet, hogy ott és akkor fáj, és ez elhalványít mindent, pedig lehet, hogy másnap örülne az ember, hogy végigcsinálta. :) De a mondat másik része is sántít: ki örül annak, hogy én futok? :D

Na, mindenesetre nem bántam meg a döntésem, féltem, hogy meg fogom, de nem, igyekszem a további célokra koncentrálni. :)

"Ki örül annak, hogy én futok?"
Például én, aki erről a futásról a blogodat olvasva új inspirációkat kaptam, és jót mosolyogtam közben, hogy mennyivel bölcsebbnek tűnsz, mint én voltam időnként. Meg még szerintem sok tucat ember, ilyen-olyan, bennük keltett jó érzések miatt. Az öröm nem mindig harsány. :)

Ó, ez igazán megtisztelő, szóval visszavonom a kérdést! :) Próbálok ésszel futni (már amennyire ez az ultrák esetében lehetséges), és nem szétcsapni magam, de azért még az igazi bölcsesség messze van. :) Majd 60-70 évesen biztosan eljön az is. :)