Eltelt egy hét a 12 órás óta, ennyi idő alatt sikerült testileg és lelkileg is összeszednem magam, hogy leírjam, milyen is volt belülről ez a futás.
Egy biztos: Gabi edzésterve és támogatása nélkül erre a teljesítményre nem lettem volna képes. A jól felépített edzésterv szükséges volt az elszántságom mellé, mert valószínűleg, bár egyedül is készültem volna, most nem akarnék futócipőt látni többé, és nem azt tervezném, hogy mi is a következő célom.
Az biztos, hogy az esélytelenek nyugalmával mentem Sárvárra, lesz, ami lesz alapon, egy volt biztos, hogy nem fogok kiállni, ha négykézláb is, de a pályán leszek 12 órán keresztül.
Pénteken utaztunk, ami jó döntésnek bizonyult, eddig mindig szombat reggel mentünk a verseny helyszínére, ami korai kelést, és egy kis izgalmat eredményezett. Most kényelmesen elautóztunk Budapestről Sárvárra, útközben minden félelmemet, izgalmamat Milánra zúdítottam, ezzel ki is beszéltem magamból, amit kellett. Megérkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat egy kellemes panzióban a pálya mellett, aztán csatlakoztunk két Futóbolond ismerőshöz, és irány a tésztaparti. (A Futóbolond jelző itt nem sértő, sőt, egy közösséget és egy ilyen nevű egyesületet jelent, melynek mi is tagjai vagyunk.)
A tésztapartira érkezve zavartan vigyorogtam, hogy mit is keresek én itt rajtszámmal, pólóval a kezemben olyan emberek között, akik ultraversenyek, maratonok, triatlonok tömkelegét teljesítették hiper-szuper eredményekkel, de sorra érkeztek az ismerősök, és azt éreztem, hogy végre nem vagyok kívülálló, itt én is futó lehetek, ez pedig nagyon jó volt! Tésztáztunk egyet – éljen a szénhidrátfeltöltés, a 10. verseny és a szervezők tiszteletére érkezett egy hatalmas, finom torta is. Ezután nyakunkba vettük a várost éttermet keresve, ahol tovább tudunk készülni a versenyre, kb. 10-12-en gyűltünk végül össze, jól bekajáltunk, beszélgettünk, aztán megkezdtük a pihenést. Ez kissé nehezen ment, mert jó két órán keresztül cseh fiatalok vigadását hallgattuk, de aztán végre elcsendesedtek, és tudtunk aludni.
A blogbejegyzés folytatása: http://www.wellnesscafe.hu/futoblog/2011/eletem-leghosszabb-12-oraja