Olyan vészesen közel van a május 19-e, hogy már kár is betojni... az utolsó nagy feladat, a Mátrabérc kipipálva, mostmár pihenős bejárások jönnek, meg az egészségügyi gátikörök. Olyan fiziológiás szükségletté vált ez a szokásos 5 és fél km, mint az evés, vagy az alvás. ha nem megyek ki egy nap, máris nyafog az emésztésem, romlik a közérzetem és alapvetően, egy kicsit sem túlozva hülye vagyok.Hosszút futva sokszor eszembe jut, hogy meg kellene keresnem gyerekkori edzőmet és boldogan elújságolni neki, hogy megszerettem a futást... Zilaci is eszembe jut ilyenkor, hiszen ő is tanár, neveli, egyengenti a gyerkőcöket, és ahogy ismerem, beleadja szívét-lelkét. és mivel én is tanár vagyok, tudom, mit jelent egy csillogás a gyerek szemében, vagy csak egy köszönöm-féle szituáció. Igen, valahogy felkutatom Miki nénit. Emlkészem, mikor edzőtáborban voltunk, egész napokat töltöttünk a pályán. Kimentünk futni és nekiindult a csepergés, amiből aztán kitartó esőzés lett, de mi nem féltünk, hogy elolvadunk, ha vizesek leszünk, Miki néni pedig a férje "756-os" méretű kötött pulóvereit aggatta ránk, amiből alig látszottak ki a piszkafa virgácsaink :) Sárváron eszembe jutottak azok a futások, miközben róttuk a köröket a mogorva időben. Talán tényleg azok az évek alapoztak meg egy csomó mindent, amik most kezdenek beérni? Bevallom, egy nagyon hányaveti, problémás tanítvány voltam. Szélsőséges mind a munkában, mind a teljesítményben, egyszóval nem voltam egy jó gyerek. Voltak nyerős időszakaim, de aztán rámjött a beteges alulmotíváltság és egyszerűen gyűlöltem rajthoz állni. Sikertelen voltam és nagyon ügyesn tudtam magam sajnálni... később jött az elköltözés, meg a sokat szidott kamaszkor, szóval védekezésképpen felvettem egy esőköpenyt magamra, amire az volt nagybetűkkel írva: ÉN UTÁLOK FUTNI, HAGYJATOK BÉKÉN!" Tartott ez sokéven keresztül, egészen tavaly előttig, a többit tudjátok.

Szóval itt az idő, hogy odaálljak és megköszönjem...

hüm, egyébként egészen másról akartam írni. De majd legközelebb.

Vége van a második Neera-kúrának. Sikerült pont úgy beilleszteni az edzéstervbe, hogy semmi gubancot nem okozott, illetve remélem. Azon merengtem a Dorog-szárligeti futás alatt, miközben a hátizsákomban ott zötykölődött velem 2heti kajám, félszekrényni váltás ruha, telefon, térképek, miegymás, hogy vajon milyen lehetne enélkül futni. Aztán, amikor kajaszünetet rendeltem el, gyorsan szaladtam egy kicsit a terhem nélkül... háááát, az bizony nagyon jó volt! Később meg eszembe jutott, hogy tulképp a nap 24 órájában fuvaroznom kell a túlméretezett hátsómat és egyéb elhájasult alkatrészeimet és az aztán az igazi non-stop cipekedés! Szinte észre se veszi az ember, mert mindig ott van rajta a nemkívánt utitárs, szépen elosztva mindenhol. És persze hogy ez fölös meló a szívnek, az izületeknek, meg mindennek. Úgyhogy eldöntöttem, hogy a 2 éve elkezdett szakaszos fogyókúrámban megint lépek egy lépcsőfokot a saját versenysúlyom (50kg) felé. Csak hogy tiszta legyen a kép: 2 éve 75 kilósan menekültem el itthonról végső elkeseredésemben. Cipruson hagytam ebből 10 kilót, de keményen megdolgoztam érte! 10 perccel kezdtem, még hajnalok hajnalán osontam ki a tengerpartra kocogni, mikor senki sem látott... aztán hazajöttem és úgy megszerettem a futást, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni! :) úgyhogy gyorsan jött a Nike félmaraton, majd gondoltam egy nagyon merészet és a Plus maraton. Közvetlenül utána pedig észrevétlenül belesodródtam a BéBu-ba, majd Sárvárba, életem egyik legnagyzserűbb élménye volt az első ultra verseny! De érdekes, hiába futottam sokat, elég stagnálós volt a súlyom, mindig 65-63 kiló körül mozogtam. Tavaly októberben anyát látva, hogy lefogyott, megfiatalodott és megerősödött ettől a kúrától, én is belevágtam, (próba-cseresznye) és bevált! 5-6 kiló szattytól szabadultam meg és hihetetlen energikus lettem, és ami érdekes, hogy semmi nem jött vissza. Arra gondoltam, hogy ezt a tisztító-méregtelenítő kúrát minden évben kétszer meg fogom csinálni, nem is a súlyvesztés miatt, hanem az áldásos pucoló hatása miatt. ne tudjátok meg, mennyi dzsuva eltávozott belőlem a 10 nap alatt! Hihetetlen... De a lényeg, hogy most is sikeres voltam, 54 kilót nyomok jelen pillanatban és egyszerűen kicsattanok az életerőtől! És közben is futottam, igaz, csak a szokványos 5.5 kiliket a gáton, de mellette aerobikoztam, sőt, előfordult, hogy két aikido edzést csináltam végig egymás után. Jó, akkor mondjuk kivoltam, mint a liba, de sebaj :)

Szóval most lement egy tele futóhátizsáknyi csúnyaság rólam, amit a T100-on nem kell cipelnem :)) Nagyon örülök neki!!! Hogy arról a sok, évek óta nem használt gatyóról, szoknyáról ne is beszéljek, amik ott figyeltek szomorúan a szekrényemben és most tudom hordani őket.

...meg különben is... egy sportoló ne legyen dagadt disznó és punktum ;)