2008.06.27--Péntek

Délután 16:10

    Már megint nagyon régen írtam. Ez nem tesz jót a blognak. Na szóval elkezdődött a nyár (már jó régen ). 2007-ben Baján kezdődött a triatlonom története, vagyis amiért én most itt blogolok.

    Tegnap este pakolódás közben (ilyenkor a legjobb, hátha mégis itthon felejtek valamit) megcsörrent a telóm. Ismerős hívott Bajáról.  Mindjárt ezzel kezdte:

  --Kifogtak a horgászok egy Sellőt (ő így nevezett el) nálatok a tóból.  --Ha nem lenne neki ilyen jó humora, biztos nem 3atlonoznék.

  --Hú ha! MOST LEBUKTAM!!  Elpirultam pedig igyekeztem eltitkolni előle. Ezek szerint sikertelenül. Összecuccoltam, s közben reménykedtem, nem hagyok itthon semmi olyasmit, amit ott nem lehet pótolni, ill. kölcsönvenni valakitől. 

    Másnap délután felpakoltam magam a Bajára induló busznak látszó tárgyra. Oda bele. Jobb kilátás érdekében előre ültem. Kényelmesen elhelyezkedtem, (már amennyire a méretes málhazsákok lehetővé tették), és már nagyon vártam az érkezést.  Ahogy közeledtünk célállomásom felé, egyre jobban és jobban éreztem a versenyek hangulatát. Találtam egy szimpatikus utitársat, akivel annyira jól elbeszélgettük az időt, h. arra lettem figyelmes; Baja következik. Tele voltam örömteli izgalommal, ami tökéletesen látszott rajtam. A visszalévő néhány perc gyorsan elröppent, begördült buszunk a főpályaudvarra. Utazótársam sok szerencsét kívánt 29-ére, sőt megígérte, hogy nagyon de nagyon fog drukkolni nekem.

   Leszálltam az autóbuszról, de sehol senkit nem láttam hirtelen. Ellentétben kis családommal, akiknek feltűnt, h. csakis Erzsébet lehet ilyen méretes hátizsákkal + nagy pakkokkal mindkét kezében. Nem fogjátok elhinni, de 4-en is kijöttek elém a pályaudvarra. Azért voltak csak ilyen kevesen, mert 5-nél többen nem fértünk volna bele a pici kisautóba, amivel a házhoz mentünk. Szerencsére hamar megérkeztünk.  De régen jártam már itt. Lepaklotunk, birtokba vettem a szobámat, (3 teljes napra), majd kiültünk a ház elé beszélgetni.  Mint megtudtam idén szerencsére sokat tisztult a jó öreg Sugovica, úgyhogy öröm lesz az úszás benne. Hogy én mennyire imádom...

Estefelé elcsendesedik (1 picit) a környék. 1. éjszakám "új" környezetben. Aggodalomra semmi ok, hiszen jól tudjuk, az Olimpikonok szervezetének is kell az akklimatizálódás. 

Nade basszus! Hiszen "itthon" vagyok...

Folyt. köv.:...   

2008.06.20--Péntek

Délután 17:36

Képen:Hannah Stockbauer-Vele kezdődött

  Képen:Laure (barátosném)

49 nap! Ennyi választ el a pekingi Olimpiától. Boldogan telepedtem le a gép elé, meg kell mondanom, komoly blogolási szándékkal. Tudom kicsit idejétmúlt, amit olvastok, de akinek nem tetszik, nyugodtan hagyja abba! (Nem fogok megsértődni!) Szóval, szóval, naszóval... Nem árt kicsit tájékozódni a sportvilág eseményeiről sem, na nem csak ezért, mert  hamarosan 5 karikás lesz a tekintetem a kora hajnali kelésektől, hanem mert jó tudni, kivel mi történik a "felügyeletem nélkül".

     Felmentem az egyik internetes oldalra tájékozódni. Amit ott láttam, attól lefagytam, mint télen a Windows! Ez valami vicc? Kérdezhetném joggal. Vagy talán ugyanaz tette ide, aki kedvenc úszónőm ruha nélküli képeiért felelős? Sajnos a hír igaz! Laure Manaudou bejelentette visszavonulását.

    Csend. Erre most mit lehet mondani?  "...ha újra bajnok lesz."--És ha mégsem?-Nem hiszem én azt. De 2008.08.16 és nem látjuk őttöbbet versenyezni? Visszavonul? Pont most, mikor fontos feladat vár rá. Nevezetesen visszahódítani a 400m női gyors világcsúcsát az ellenfedtől. Talán meg is teszi, sikerül neki, de aztán köszöni ennyi volt,  ő kiszáll. Könnyes lett a szemem e sorok olvasása közben. Nem csupán arról van szó, h. 1 versenyzővel kevesebb.  Ja és hogy nem gond, mert Alain Bernard az újabb francia...  Persze-persze, én meg az Ayrton Senna! Ugye? Egyáltalán nem arról szól ez a történet, lesz-e valaki, aki viheti a trikolort és elénekelheti a Marseillest Peking után is.  Mert ha csak arról lene szó, hogy francia úszó kell, hát tessék: Pierre Henry, Alena Popchanka, vagy Benjamin Stasiulis. Befejezi? És mi lesz velem? Arra senki nem gondolt. Kinek fogok ezek után drukkolni úgy igazán őszintén szívvel lélekkel? Persze nyilván drukkolok a magyaroknak, de valakinek szívből szurkolni egészen más!

   Képekhez visszatérve. 2001.08.29-én a fukuokai világbajnokság műsorán láttam először a női 1500 m-es gyorsúszás fináléját.  400 méter megtétele után az 5-ös pályán tempózó svájci Flavia Rigamonti vezetett a német Stockbauer előtt. Ők ketten külön csatát vívtak egymással, miután sikeresen leszakították magukról a többieket.  Japán nagyon messze van, ám a hangulat prímán átjött. Érezni lehetett, ahogy a lányok hasítják a vizet. Tudtam, hogy itt ma a 4-es pályán úszó német lány fog nyerni. (Még a keresztnevét sem tudtam.) szugerálni kezdtem TV-n keresztül; Meg fogod nyerni, mert én azt mondtam. Megnyered és kész! Erre gondoltam jó erősen,az pedig cseppet sem érdekelt, hogy hívják. A 4-esen úszó hölgy lesz a befutó. Én eldöntöttem.  Elkezdett egyre-egyre gyorsulni, majd lehagyta Rigamontit és az élre állt. Rátapadtam a képernyőre, végigúsztam vele gondolatban a visszalévő hosszokat. Sikerült. STOCKBAUERmegnyerte. Rigamonti2. lett. Boldog voltam. Megcsináltam  Vártam az eredményhírdetést, h. kiderüljön vajon mi a teljes neve a világbajnoknőnek. Úgy hívják 2001-ben Fukuoka 1500m-es női gyorsúszó világbajnokát; Hannah Stockbauer!!   Tehát kedves HANNAH STOCKBAUER, GRATULÁLUNK A GYŐZELMEDHEZ!!!

    Onnantól kezdve nem volt kérdés. -Ha úszni kell, akkor női 1500 gyors,  ha pedig nyerni kell; HANNAH STOCKBAUER!!!  Szimpatikus, kedves fiatal német lány innentől fogva  a kedvenc úszóm lett.  2002-es berlini EB-n Jana Henke megelőzte őt 800-on, mérges voltam,  Eljött 2003 Barclona FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség, ha valakinek nem tiszta) WB. Egyik úszótársam kinyomtatta nekem a versenyprogramot, én pedig minden  versenyszám fölé odaítam a győztes nevét. /Asszem nem veszek lottót/  3 a  magyar igazság. 3-at rögtön el is találtam: 400, 800 és 1500 női gyors befutóinak nevét. Kitaláljátok, mit írtam fel??

    Csak ennyit: Hannah. (Mind 3 helyre) Emékszem szürke sapkában állt rajthoz a 4-es pályán. Tudtam, hogy győzni fog.  Sokan nehezteltek rám, mivel 1-gyel fölötte ( a 3-ason) egy magyar lány próbálta megfosztani győzelmétől, Risztov Éva,és én nem piros-fehér-zöldben voltam.  Drukkoltam neki is, mikor Otylia Jedzejczak-kal versenyzett a 200 méter pillangó aranyáért, vagy az akkori vegyerskirálynő Yana Klochkova ellenében is. Itt viszont eltérő helyzet állt elő. Hannika nyer, a többi számot viheted Évike!! Annyira drukkoltam, hogy végül GYŐZTÜNK!  --Igen együtt. Aztán 1500-on + 800-on ismételtünk. De szép is volt kijelenteniott a Palau Saint Jordi-ban; az 5*ös világbajnok HANNAH STOCKBAUER az ATHÉNI OLIMPIA FŐ ESÉLYESÉVÉ LÉPETT ELŐ!! 

   2004-et írtunk. Pontosabban 2004. 05.16-át. A helyszín ugyancsak Spanyolhon, de már főváros. Madrid. EB van. Kerestem Hannát, nem volt sehol. Miután Erica Villaecija pár napja volt oly kedves megnyerni a  800-as gyorsúszást, még maradt 1 utolsó reménym a 400-ra.  Camelia Potec csatázott Risztov Évike fő riválisával Yana Klochkovával, és volt ott egy másik úszó is, aki épphogy 1. tudott lenni 100 női háton. Asszem Loren-nek hívják.  (Talán a híres Sophia Loren lánya) Érdekes kis veseny volt Hannah Stockbauer nélkül.  Nem fogom túlragozni, lényeg a lényeg, a francia hátúszó kislány, 4:07-es idejével Európabajnok lett. MANADU a keresztneve :) Kíváncsi leszek, mihez kezd majd az Olimpián, mert ott lesz Stocbauer is és vele szemben Lorennek semmi esélye. Itt oké, h. EB-t nyer, miközben mindenki más Athénre hangol. Nade ott...

     2004.08.15 az Athéni döntő nagy napja női 400 gyorson... Lássuk csak ki úszik a 4-es pályán! Francia zászlót látok, tartok tőle, h. Manaudou. Akkor még  nem szurkoltam neki. 100-nál világcsúcs részidőn belül fordult a kis francia, Otylia Jedzejczak-kal a "nyakán". 150-hez szinte egyszerre értek. 200-nál ismét világcsúcson belül egyszerre. Ekkor mutattak 1 víz alatti kamerás felvételt is. OTT DŐLT EL MINDEN!!!

    Felismertem saját magamat a kamerán keresztül. Ez volt az a történelmi pillanat. Hannah Stockbauer 1 pillanatra eltűnt a képből és én kerültem a helyére. Én voltam az élen, Otylia pedig jött velem.  Elárulom a titkot: (de senkinek 1 szót se!) Minden a víz alatt dőlt el. Ugyanis a francia kislány ugyanúgy lábtempózott, mint én, szinte sehogy.  Egy láthatatlan kötélbe kapaszkodva 2 erős hosszú kezével húzta magát a győzelem felé!! Valami megfoghatatlan dolgot éreztem, ami ott keringett a levegőben.  Azt a feelinget, amikor az ember azt sem tudja, merjen-e drukkolni valakinek, aki korábban nem volt kedvence, vagy csendben várja a végkifejletet. Érezni lehet, valami új dolog van születőben. Be merje-e vallani saját magának ott a Tv előtt vagy.... Nehéz kérdés, de sosem lehet tudni. Dönteni kéne, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy már döntöttem is.  Asszem...

    Utolsó 50-hez közeledve még mindíg fej-fej mellett a 2 rivális. Érdekes hogy Laure  jobban halad, mint Oti és mégsem fárad annyira. Pedig nem így tanítják az úszósuliban.  Ennyire az én stílusomat még nem úszta senki. Végre 1 ember aki... és már csak 10 méter van hátra, és meg fogja nyerni, meg fogja nyerni, vagy mégsem, vagy...és ezt nem hiszem el, ilyen nincs! 4:05,34 Épphogy, de megcsinálta és sikerült neki. Eldobom az agyamat.  Elsírta magát ez a fiatal kis francia lány. Mekkora dícsőséget szerzett ezzel hazájának. Még ő maga sem hiszi el...

   Nem titok, L'or ezen a napon valami sokkal, de sokkal nagyobb tettet vitt véghez, mint pusztán azt, hogy megnyert 1 Olimpiát és ezzel a mennyekbe repítette egész Franciaorszégot. Ezért még nem lenne a kedvenc úszóm, pláne nem az, akit ennyire bírok. Ettől még nyugodtan haragudhatnék rá, mivel legyőzte kedvenc Stockbaueremet!!! Ez pedig aligha tartozik a bocsánatos bűnök kategóriájába.  Aki ilyet mer tenni velem, annak az ég irgalmazzon, mert...olyan csúnyán fogok nézni rá, és ha valakire én csúnyán nézek, annak aztán jajj lesz!!

   Már ott és akkor is szemtelen volt és nem érdkelte senki és semmi. Nem törődött senki mással, de jól tette! És amiért én őt a legjobban szeretem, az úszótársadalomból;  2004.08.15-én Athénban bebizonyította nekem, (meg úgy ámblok a világnak) miszerint az én technikámmal úszva Olimpiai Bajnokságot lehet nyerni 400 női gyorson.  A lábtmpómat is beleértve. Mondhat bárki bármit akar. Ezt még sosem láttam azelőtt senkitől, bár engem meggyőzött. Ezek után rajta kívül nem drukkoltam senki másnak, és pláne nem hasonlítottam össze senkivel. Külön klasszist képvisel, vízben és szárazföldön , ebben biztos vagyok!!!

    Onnantól kezdve elkezdődött valami... 2005 Montreál Világbajnokság. Mindjárt az 1. napon. Jött, látott és győzött 400 gyorson, ami azóta a kedvnc számunk lett.  Triesztben  rövid pályán ismét győzött 400-on is + 800-on + 100 háton + úszott néhány világcsúcsot.

  2006 márciusában megdöntötte Janet Evans világcsúcsát (4:03,03-mal). Majd nálunk Budapesten  ismét tarolt. Örömmámorban úszott egész Pest számomra pedig  Laure Manaudou neve egyet jelentett a győzlemmel. Helsinki rövid pálya. Az is nagyon pálya volt, akárcsak

   Melbourne 2007, ami nagyon feküdt neki. 200-on is világcsúcs (1:55,52)  Motiváció a köbön. Lelkesedése magával ragadott. 2007 Debrecen. Kétség sem férhet hozzá... ő lesz, aki mindent visz.

   2008 Eindhoven Európabajnokság.  Képzeljük csak el, amint Laure Manaudou ép fésülködik...---Tükröm tükröm mondd meg bátran, ki a legjobb úszó Európában!  TE VAGY LAURE!!!

    És most pedig itt akar hagyni minket. Kiért szorítsak akkor? Helyette??? Elege van, belefáradt az egészbe.  Nem érez már magában kellő motivációt. Pedig még alig 22 éves.  Mi lesz később? Képes és átengedi a terepet annak a 2 olasznak? Nekik aztán  sosem fogok szurkolni. AZ TUTI!!! Végülis ez pont olyan, mint mikor egy jól ismert történetből "csupán csak" a főszereplő hiányzik. Mit számít az, mikor a díszlet kifogástalan?? --Ember tragédiája.  Éva beteget jelentett, Ádám éppen nem ér rá, mert filmet néz, de nem kell aggódni, az alma nagyon szépen ki van fényesítve és Lucifer vagy 1,5 méterrel meghoszabbíttatta a farkát.

   Komolyra fordítva a szót, fogalmam sincs mi lesz velem ezek után. Nem ismerek egyetlen másik olyan úszót sem, akinek 1 kicsit is tudnék szorítani és látnék benne ennyi fantáziát. Pont most befejezi.  Alig 3 évvel korábban ő lobbyzott a 2012-es Párizsi Olimpiáért.  Milyen szép is lehetett vona,  ha otthon búcsúzik sportágától az ötkarikás játékok aranyérmével nyakában.

     Eszembe jutott egyik kedves ismerősöm, s gondoltam jobb, ha tőlem tudja meg a hírt, mielőtt még valami más formátumból értesülne róla. Írtam neki 1 üzenetet, de közben olyan szomorú voltam, mint mikor Fed elvette L'or világcsúcsát. Csak ültem a gép előtt és komolyan elgondolkoztam azon, vajnon Peking után folytassam-e tovább.... 

2008.06.16---Hétfő

Reggel 05.57

Képen: Inge éppen nyújtózik. Ő nem volt ott velünk az edzésen:(

   Ilyen kora reggel  még a nevemet sem tudnám hirtelen, csak azt, hogy én (akárki is vagyok)  mindennél jobban szeretnék ott lenni a bajai Tiatlon versenyen, ami számomra félig hazai pálya.  Nemcsak a Mogyi miatt, de erről majd később kicsit részletesebben.  Komolyan mondom, ha nem lenne ilyen világos már kora hajnalban + ilyen kellemes időjárás, ja és nem tartanék éppen a versenyidény kellős közepén, talán  beteget jelentenék.

   Beteget? Pont én? Dokik, lázmérők, pirulák, injekciós tűk, meg az a rengeteg fájdalmas semmittevés azzal a tudattal, hogy a többiek edzenek, amit én nem bírnék még annyira sem.  Akkor köszönom, de inkább önként és dalolva kínzom magam minden nap reggelén.

/Sőt amilyen elvetemült vagyok, még meg is kértem kedvenc edzőmet, h. kínozzon meg!/

   A medence vize már nem tűnik hidegnek. Az első 2-3 hossz (50-75 méter) után meg már könnyen szerelembe esik az ember.  A szokásos 400 gyorssal melegítünk. Faltól-falig, fel-alá. Ez még ok, de képzljétek el azt a szitut, mikor az egyik kedvenc edzőtársammal IRONMAN távot úsztunk rövidpályán. Magyarul 25 méteresben 3.800-at egyhuzamban egymás mellett, beállva 1 ún. utazó tempóra. Az annyit tesz, mint 38*4 hossz = Ha jól számolok az annyi, mint 152 hossz. 151 bukóforduló. Majd elfelejtettem mondani, hogy önként, szabad elhatározásunkból tettük egyik szombat délelőtt, mikor mások "szabadságon voltak".  Ha valakit érdekel, jelezze, mert akkor azt a storyt is berakom a  blogomba. 400 méter ehhez képest smafu.

   E napon mindössze 9-en dolgoztunk az 1. turnusban. És akkor még az úszóválogatott irányítója panaszkodik, hogy kénytelen 4 egész embert bezsúfolni 25 méterre.  SZEGÉNYEK:( Triatlonistáék, azaz mi néhány nappal korábban befogatuk az öttusásokat is. Szóval csak 15-en kerülgettük egymást. ) Mondjuk annyiból szerencsés helyzetbn vagyok, hogy 1-2 éve az úszókal osztoztam az 1-es pályán. Ők pillangón,  Erzsébet utánuk mellen. Fantasztius érzés, DE TÉLLEG!!!

   A világért sem hagynám ki. Minden egyes ütemet élvezettel úsztam le.  3atlonra készülve 800 métert úsztunk, aztán 400-at, majd 200-at,  100-at, 50-et, ezt kövtően a maradékot. Gyorsabbak indulnak először. Szép sorban utánuk a többiek.  ÉÉés HopPP-ra természetesen.  800 méter igazán jó, mert nem kell feltétlenül megszakadni, ellenben, mikor utolérnek és beterítenek a falnál...GRRR EZ NEM ÉR!! :(  Utolsó 50-hez közelítve hátrafordulok, h. kell-e még valakit elengednem, de már nincs senki. Az 1. emberünk ott pihen a rajtkő mögött a pálya szélén.  Nem ártana tehát kicsit sietni, mert  még megfagy szegény, mire visszaérünk.

    Következik a kedvenc számom. 400 méteres gyorsúszás, pihenő össz-vissz 1-2 perc.  100-hoz közelítve fáradok, de kb: penzumom felénél tartok. Kezimet alig bírom emelni az izomláztól. Vajon miért vagyok én Laure Manaudou (400 gyoson)? Erre még kedvenc edzőm sem tudja a választ, aki a 16. hosszt követően hozzám fordul.

 --Erzsi! kicsit több lábtempót kéne csinálni!  Szóval jobban hajlítsd be a térdedet!

    Huh! Pont azért lettem Triatlonista, mert vagány módon karból megoldom az egészet, így marad lábam a bringára + a futásra.  Még társaim eszeveszetten "pörgetik" a lábukat 25 méterig, addig én max: 6 laza krallt csinálok.  Pedig muszály lesz engedelmeskedni az utasításoknak a csapatban maradás kedvéért.  200-on szenvedtem is, mint ÁÁlat!!!  Szerencsére vígasztalt az a tudat, kedvenc trénerünk fel-alá járkált a parton figyelve Erzsébet "lábtempóját".   Előbb lesz Manaudou 5*-ös olimpiai bajnok, mint én lábtmpóbajnok.  50 méterig csak-csak haladtam a korral, viszont 100-hoz közeledve totál szétesett a mozgásom.  Ezt még sokat kell gyakorolni!!  125-höz közeledve szinte majd mindenki elhúzott mellettem. Végülis kénytelen voltam beleerősíteni a kartempóba.  Így viszont a lábmunka ismét háttérbe szorult. Te jó Ég! Mit fogok én kapni 07:00 órától??

    Levezetés következett. 100 laza szabadon választott. Erzsébetnek még gy 6*100  technika, utána 200 levezetés.  HURRRÁÁÁ!!!!  Eközben megérkezett a következő turnus. Annyi erőm még marat, h. kikászálódjak a medencéből. A mester már várt. Nyújtani fogunk. Csak lazán, mint a kazán.   Mondani könnyű, szenvedni úgyis én fogok. Másnak úgysem fáj!

   Hátrahúzta a kezeimet a könyökömnél fogva. Ez simán ment. Ellentétes karkörzés után nyújtás. Ez már kicsit fájt. Nade ami ezek után rám várt, azt szívesen kihagynám, bár azzal csak magamnak okoznék bajt.  4-5db színes úszólapot pakoltam egymás mögé a földre, közvetlen a rajtkő elé, majd ráhasaltam. Az államat egyenesen megtámasztottam,  oldalra kitettem 2 kezemet, h. az edző tudja nyújtani.  Fájdalom esetén eltorzult arccal kiabál a jóember, közben pedig reménykedik abban, hogy már nem kell sokáig "szenvednie".

    Hát én aztán nem fogok kiabálni, még ha fáj is, inkább elviselem, s közben arra gondolok, ezzel nekem tesz jót a segítőm, vagyis mindez az én érdekemben történik. Éreztem, ahogyan egyre inkább húzóhik a vállam. Próbálj meg lazítami...-énekeltem magamban fájdalmas képpel, ám egyre fokozódott a szenvedésem. Mind jobban és jobban éreztem, hogy fáj, most már elviselhetetlenül. Akkor sem kiabáltam, pedig potyogtak a könnyeim. Reménykedtem benne, h. túl fogom élni. Ekkor már javában melegített a B válogatott.  Végül már nem bírtam a gyötrődést, úgy éreztm, mintha eltörnék a  csontomat, és felüvöltöttem a fájdalomtól:

   ---ÁÁÁÁÁÁ!!!  Úgy hangzott, mintha azt kiabáltam volna: ÁÁJÁÁ Meg!!  Szegény Sellő, aki épp fordult volna, ilyedten állt meg a vízben, s csodálkozva nézett körül, vajon ki szólította fel! Túlkiabáltam még a mesteremet is. EZ MÁR AZÉRT TELJESÍTMÉNY!!  Ő is tud ordítani, ezt majd a Fadd-Dombori fejezetben mesélem el.  Tovább kínzott engem, ám már nem bírtam megszólalni, ezért behajlítottam a térdemet és elkezdtem a lábammal kalimpálva jelzni neki, h.  MOST MÁR AZTÁN ELÉG LEGYEN!!!

    Edzőm szerint magas a fájdalomküszöböm. Majd hozzátette: Tudnék én lábtempózni. Pláne ilyenkor. HÁT KÖSZI!!  Remélem azrt a vízben nem szándékozik tönkretenni...

   "Majd felrobbantam a dühtől. Leültem és azt mondtam: Bzmeg! Nem futok tovább!" - a futás közben jelentkező érzelmek tönkretehetik a versenyünket, de ha jól bánunk velük, akár segíthetnek is."

Köszi az idézetet. Na ezen felindulva most blogolok egyet!

    Érzelmekben továbbra sincs hiány, ami engem illet. A végén elárulom, h. a válaszaim milyen szintet értek el. Igen nehéz kontrolálni magát a sportolóknak ott kinn a pályán. Erzsébet jelenleg felfokozott lelki állapotban van. Ennek az okai a következők:

 Kedves Attila bácsi még mindig nem volt képes átküldeni nekem a triatlon versenyen készült képeket, pedig már épp itt lenne az ideje.

 Másik ok: épp 3 perce hívott fel egyik csapattársam. Mondom a jó hírt; (tőle hallottam): Hétfőtől ismét Kinyit a POOL HURRÁ!!

    Szóval csobbanunk 1000-rel és lesz ott minden ami eddig már tökre hiányzott.  Reggeli korán kelés (na az pont nem) Öltözés villámsebességgel, Hatalmas csobbanás, IFP üldözés hosszokon keresztül, sellőhalászat, vagy inkább sellőkeresés, előzgetések-elengedések hosszú sorozata, fröcskölések, totális beterítések,  újabb egyéni csúcsok felállítása, majd megdöntése, egyéni örömök és nemtetszések kinyilvánítása és mindez a Kedvenc edzőnk szeme láttára.  Majdnem kifelejtettem az úszóedzést követő nyújtásokat, ami olykor elég fájdalmas is tud lenni. Erről jut eszembe! Egyik edzőtársam múltkor megígérte, hogy „majd legközelebb” segít nekem nyújtani, mert akkortájt épp nagyon nem ért rá. Szörnyű! Majd behajtom rajta…

    Lehet h. úgy tűnik, megint el van hanyagolva ez a BLOG, pedig igen!!

    Másik hír: Visszatértem kedvenc blogomhoz, és ha minden jól megy, akkor újra a tiétek leszek az elkövetkezendő időszakban. (egy darabig) HEHE!!!

Olvasgattam az írásaitokat is és meg kell mondanom volt köztük jó néhány, ami annyira jó volt, mintha én alkottam volna meg. Komolyra fordítva a szót, megígérem, amint több időm lesz, bepótolom az elmaradásomat, mert sok mindenről lemaradtatok, de ennek hamarosan véget vetünk.  Gyarapodnak a bejegyzések, és várom a kommenteket is!!!

Képek is lesznek, csak Attila bácsi kerüljön a szemem elé!

     Múltkor már alig bírtam magammal és úgy határoztam, keresek 1 helyet, ahol nyugodtan edzhetek.  Ezzel nem is lett volna semmi problem, mert ugyan a Pool még mindig zárva tart legnagyobb bánatomra, viszont az egyetemi pályára bármikor felmehetek. Már rettenetesen hiányzott a magaslati levegő, és a futás is része a triatlonomnak.  Összeszedtem minden elszántságomat és felmásztam a magaslatra, ahol már igencsak rég jártam. Csodálkozom is, hogy megismer még valaki. Leültem a kispadra, és felhúztam a futócsukámat, összekötöttem a hajamat, és hosszan magam elé néztem. Vajon mi van ott nagyon messze?  Sehol senki.  Csak én meg a jövő évit terveim. Csendben ültem a padon és próbáltam fejben lejátszani az elkövetkezendő közel ½ óra eseményeit szépen sorjában. Odaállok a rajtvonal mögé, megnyomom a stopperórámat, és vele egy időben elindulok, hogy teljesítsem az 5 kilóméteremet.  Nem is sok, hiszen mindösszesen csak 16 egész köröcske+ 200 méter. Baja + Fadd-Dombori után  azt én röhögve megcsinálom, tehát gond egy szál se. Szabad a pálya tehát futhatok akár az 1-esen is, nem fognak rám szólni. (Na jó de ez titok J). Szépen folyamatosan magastérd, sarokemelés, és előredől. Ez könnyű lesz. Kellemes szaladóidő van, alig fújkál a szél. Összpontosítottam és felsorakoztam a rajtrácson a Pole Postion-ba.

     A piros lámpák már rég elaludtak, ezért el kellett rajtolnom. Kedvenc edző hiányában mégsem volt az igazi.L Futottam és közben saját magamra összpontosítottam. Lendületes futással indítottam, mert nem vagyok irigy, vagyis nem sajnálom magamtól többek között a szenvedést sem. Az 1. kör nagyon király volt, ahogy uraltam a pályát, a földet és az eget. Átfutottam a vonalon, megkezdtem az újabb köröcskémet s közben az jutott eszembe, miért van az hogy ennyire egyedül vagyok. Magamon kívül nem láttam egyetlen embert sem és ez némiképp fájt nekem. Nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg.  Enyém az 1-es pálya, vagy sokkal inkább az egész pálya, meg a fél környék úgy ámblokk!  Tök jó, de mit kezdjek én ezzel? Nincs akihez igazodjak, vagy akihez tudnám magam hasonlítani. Persze-persze, ilyenkor minden úgymond „normális” ember találna magának jobb elfoglaltságot, minthogy ilyesmire adja a fejét. Futok, pedig senki nem kényszerít, sőt nem is várja el tőlem. Egyik kedvenc tesóm szerint én aztán nagyon jó akarok lenni, és pontosan tudom, mit akarok. Igen ez mind nagyon szép és jó, de még milyen szépen mutat a papíron.

   Basszus kit érdekel most az a papírlap. Legszívesebben ott helyben összetéptem volna, miközben potyognak a könnyeim. Ki a fenét érdekel ez az egész műsor? Vajon kit érdekel egyáltalán a szenvedésem, vagy az hogy már q*ra fáj a lábam, meg a hasam és tökéletesen elegem kezd lenni abból, hogy egyedül csak én kínzom magam, miközben a többiek fagyiznak. Aztán mikor a táv befejeztével végre lenyomom a stoppert és kb: 1,5 másodperccel rosszabb az időm, mint legutóbb, akkor nem elég, hogy bosszankodom miatta, de másnap mikor elmesélem valamelyik edzőtársamnak, aki aznap épp a cukrászdában töltötte az idejét, erre ő széles mosollyal a szája szélén hozzáteszi hogy utoljára 8. osztályos korában futott ilyen időket. Most pedig 1 hónap kihagyást követően majdnem 5 perccel tud jobbat 5000-en.  Na kössz szépen! De jó volna most megállni egy kis frissítőért. És tessék. Már hallom is a jól ismert dallamot. A Family Frostos bácsi kicsi sárga autójával itt csilingel a környéken. Hogy az a…..!!!

     Most már tényleg mérges vagyok. Begyorsítok, mert én ennél sokkal többet is tudok.  (akarom mondani tudtam valamikor). Eredmény=Már alig bírom de még hátra van a táv fele. Kellet nekem hajrázni. A familys kocsit úgysem érhetem utol.

     Te jó ég! Mindezt tök egyedül, motiváció nélkül. Ilyet még sosem éreztem, de most igazán nagyra értékelném, ha Péter Attila itt lenne. Hangosan ordítaná a kör közepén állva, hogy:

 - Hajrá Erzsi!

 De még Domborira sem jött L /Na erről majd máskor kicsit részletesebben./

     Gondolatok bizony jönnek, ahogy fáradok. Egyre több. Vajon mi történne akkor, ha mondjuk 3 kilit követően hazamennék?  Csak úgy, mert mi a fenének szenvedjek ennyit???

   Van ennek valami értelme?

   A válasz: IGEN!!

     Találjuk meg a kellő motivációt és mindjárt könnyebb lesz. Muszáj gondolnom valami könnyű dologra, különben nem bírom ki.  Elkezdtem nem arra összpontosítani, hogy nem megy, mert nem tudom, meg nem bírom.

    Egy pillanatra behunytam a szememet és felidézem magamban, amivel az edzőm elindított a Bajai versenyen még Június végén.

  „Minden itt FEJBEN dől el. Hogy kibírod-e  vagy sem, az határozza meg, hogy elhiszed-e magadról, hogy képes vagy rá!”

    Lehet, hogy magamnak még nem igazán, de mivel az edzőm mondta neki igen, hiszen mégiscsak tud valamit. Ez újabb lendületet adott és csak erre gondoltam. Minden itt fejben dől el. Mert fizikailag alkalmas vagyok rá, elbírom a terhelést.

     Ezen a napon nem igazán a többiekkel, mint inkább a gyilkos lélekölő unalommal kellett megküzdenem. Jelentem sikerrel abszolváltam a távot. Futottam az utolsó 1 körben+200méteren, erőm alig maradt, mert egyrészt nálam is volt kihagyás másrészt nem igazán sikerült jól beosztanom az erőmet. Bevallom volt közben egy kis feszültég, amit belefojtottam a futásomba, később ez megbosszulta magát. Már csak a visszalévő métereket számoltam, s közben arra gondoltam, hogy a nehezén már túljutottam.

    Átszakítottam a képzeletbeli célszalagot, majd lenyomtam a stopper. Amit ekkor éreztem, azt aligha lehet összehasonlítani bármivel is. Legyőztem a világ legnagyobb ellenfelét. Saját magamat !!!

    Ígéretemhez híven a válaszaim nagy része C. 1 kivétellel. (B) Jó úton járok, de még erősödnöm kell, mind fizikailag, mind pedig fejben.

    Semmi gond, a 2012-es Londoni Olimpiáig még van egy kis idő.:)