2008.11.13--Csütörtök.

 Minden Márton nevű sporttársamnak nagyon boldog névnapot kívánok, különösenegyik csapattársamnak, aki segített nekem nyújtani edzés után.  Köszi Marci!

Sajnos 3*ra is elszállt a bejegyzésem a bajai élménybeszámolóval kapcs, ezért arról majd kicsit később, de bolgolni kell, meg azt sem szeretném, ha bejegyzés nélkül maradnátok, éppen ezért következik a mai nap rövid összefoglalója:

Reggel 05:43

Vagy inkább hajnal, de az óraátállítás után már fogalmam sincs:) Erzsébet komoly elvonási tünetekkel kűszködött, ezért muszály vlt már edzni egy kicsit. Szerencsére túl vagyok a betegségen és szokásomhoz híven a The Poolban püfölöm a vizet.  Csak el ne sírja magát szegény!  Szerencsére nem esett a nyakamba az égi áldás, sem semmi ahhoz hasonló, ezért száraz lábbal léptem be az uszodatérbe.  Megint fekete sapát hordok a változatosség kedvéért, de ennek okairól majd, később... És szürke gumis úszószemcsit.  Márettenetesen hiányzott nekem ez a feeling, na meg, hogy blogolhassak.  Szinte a 1/2 város szunyókál még, de mi triatlonisták nem tétlenkedünk.  Az dream team megérkezett. Régen látott kedvenc edzőm újra feltűnt a láthatáron. 10-en vagyunk jelen, sőt most már jelenléti ívünk is van.  Óriási!  Legalább pontosan lehet tudni ki mikor hiányzott.  Nekem mindenki nagyon. 

Röviden megismerkedünk a mai programmal, ami igencsak szimpatikusnak látszik, aztán irány a zuhanyzó, nehogy megfázzunk már az első csobbanást követően. Élljen a higénia!  Először kellemes langyos a H2O aztán pedig fokozatosan adagolom a hideget, így lesz a legbarátságosabb a klórozott változata is.  Bátrabbak már ugranak is, vagy  fejest, vagy csak úgy simán talpast.  Ma nincsen bunyó a parton, pedig vagyunk egy páran. Ha jól számoltam akkor kb 10-en, de van aki nagyon hiányzik, mert nincs itt. Na ez logikus.  Szemüveget fel, törölközőt, papucsot le, irány a tenger...  Hirtelen csobbanok. Ez isteni! Imádom ezt az érzést! Reggelire friss vizet kérek, medencében tálalva! Számos edzőpartnerrel megfűszerezve!  És a végén adagoljuk hozzá a kedvenc trénerünket  kicsi fekete naplójával kezében.  És máris kész a triatlonos brigád  edzést tart  instant változata. Csak megfelelő hőmérsékletű vizet kell önteni hozzá! A receptet egyébként megtaláljátok az edzéstervek között. 

 Elhatároztam, hogy ma úgy fogok úszni, mint Laure Manaudou. ez többé kevésbé sikerült is, a kartempót leszámítva.  600 méter bemelegítés bukófordulóval.  Erre vártam  egész héten.  Nincs is annál szebb látvány mikor együt kűzdünk meg a feladattal.  Sajnos még nem sikerült maximálisan regenerálódnom, kicsit még le vagyok gyengülve, ezért nem fogom túlerőltetni magam, vagyis, ha nagyon nem bírom, akkor inkább kiállok 1-1  körből, vagy maradok a sor végér, az azért mégsem olyan ciki. Főleg mikor egy 15 évest kell elengdni a falnál, aki rakétasebességgel érkesik oda, és jelenlegi edzettségi állapotomban még a lábvizáre sem tudok rákapaszkodni.  Besorakoztam a középmezőny végére, s lábvizen elúsztam egy nagyjábol hasonló edzettségi állapotú kolléga hullámain.  hihetetlen milyen könnyű így csinálni.  Nem kell megszakadni az biztos, még edzésre is marad energiám.  Asszem én is edző leszek. Amolyan kedvenc edző fajta, akit sokan szeretnek.  A bukóforduló tetszik a legjobban, bár a kidelfinezésemet még fejleszteni  kell, hogy úgy haladjak vele, mint Michael Flex a pekingi 5 karikás játékokon.

 Sajnos 1* véget ér a lázas ifjúság, főleg mikor meggyógyul a fiatal versenyző és véget ér a bemelegítés is. Sorakozó a pálya szélén, tekintet az edzőn, aki még akkor sem jön zavarba mikor 10 kíváncsi szempár szegeződik rá. Mondjuk ez ránk, sportolókra nem  igazán jellemző, hiszen az országos bajnokságon sem fogja mindenki becsukni a szemeit, mikor ott haladunk el előttük.  200 méter 1 karos oldalérintéses gyors, mint első feladat.  Nagyon aranyos. Oda felé jobb karral, bal kéz löl ablak felé veszünk levegőt. És tudjátok mi kell ehhez leginkább??? LÁBTEMPÓ   Akkor ez ma itt nagyon kemény lesz.  Ráadárul mindjárt az 1 25-öt követően megállított az edzőm.  

---Minden 2. Kartempóra veszünk levegőt, a lábad pedig kicsit erősebb legyen. Szólt közbe

  Ugyan már. Karból megoldom az egészet.  Ja persze persze. De nem most és nem itt.  Tehát irány tovább a többiek után.  Sokal jobb a 2-es az 1-es levegővételnél.  Oldalda fordulok némi nemű oxigén reményében, bár számtalanszor az az érzésem támad, mintha valaki szándékosan beborítana  1 vödör vizet, közvetlenül az orrom elé. Végülis 50%-kal kevesebb az esélye annak, hogy vizet nyeljek levegővétel közben. Ezért 1* még szentté avattatom, aki ezt kitalálta.  50 méterhez közeledve akkora füttykoncertre lettem figyelmes, amit még a Budapest Sportaréna sem hallott. Te jó ég, vajon mit akarhat tőlem a Főnök?  Én csak így hívom, mert mindíg ő mondja meg mit csináljak. gyorsan a pálya szélére tapadtam, elengedve a többi 3atlonistát, szemüveget le, és ismét felfele figyel. Már nyújtja is ki a kezét, s mutatja, hogy jó hosszan előre tessék vinni a kart, amennyire csak lehet. Hupsz! Ez sajna nem jött össz, mert rettenetesen összpontosítani próbáltam mind a 2 lábam tempózására.  Én megpróbáltam minden tőlem telhetőt, úgy előre tettem a kezem, hogy majdnem egészen Bajáig elért.  Még nyújtunk párszor, addigra már simán, sőt néhány hónap múlva simán átér akár Ausztriába is.   Most melyik irányba is nyújtsam akkor?  Keletre, vagy nyugatra. Nem mindegy!  Tovább folytatom a tempózást, hiszen már alig 140 méter és ennek a résznek vége.  Utánna ugyis váltunk.  Másik karral. De jó!   abból is egy laza 200.   Meg kéne interjuvolni Egerszegi  Krisztinát, mire gondolt ilyenkor?  Igaz ő 22 évesen visszavonult.  Valószínűnek tartom ennyi idősen az foglalkoztatta leginkább,  milyen nevet adjon az 1. gyermekének.

A 2. 200 méter annyival volt érdekesebb, hogy a húzó karom olyannyira elfáradott, h elöl tartani igazi művészet volt.  25-höz közeledve nem volt rossz, a tempót is jól tudtam tartani, viszont utánna jöttem rá, hogy még annyira az elején vagyok, ezért nem érdemes sietni.  Félre is kényszerültem állni, mert a hajam kissé kilóggott a sapkám alól, tehát igazításra szorult.   Visszasoroltam az ehaladók mögé, mint Felipe Massa a boxutcából kijövet. Sz ószerint Massaként nyúlt el egymástól a sor eleje és a vége.  200 után hangosan felsóhajtottam.  A nehezén már túl vagyok.  Jöhet a többi...

Legutoljára 400 levezetés szerepelt a penzumban. Maradok a végére. A végének a legvége volt a legélvezetesebb a történetben.  Vagyis az uccsó 100.  Egyedül maradtam a vízbn, társaim a parton nyújtottak  szinte az összes tekintet rám szegeződött.  Mintha WB-n lennék.  Simán meg tudtam volna sprintelni, mint Ewan Sullivan a világcsúcs alkalmával, vagy Alain Bernard, ha már a Franciák kerültek szóba. Persze a levezetés másról szól.  Nem baj, legalább tovább tart.  Egyedül enyé az egész pálya, bár leginkább azt szeretem, mikor 2-en vagyunk.  Hogy kivel?  Az edzőtársammal:)   Most már csak hűsít a víz, igaz elfogadnék 1 vödör jégkockát az arcomba.  

Végeztem. Mesterem int, h. ki a partra, jön a 2. turnus.  1 egész fővel képviselteti magát.  Nem irigylem, inkább csodálom a kitartásáért.  Ő egy igazi Ironman!!  Mondtam kedvnc edzőmnek segítsen nyújtani, de ő sajnos nem ért rá, szerencsére helyette egyik kedves fiatal csapattársunk segített nekem.  Köszi Marci.  Úgyhogy ma is Márton napot tartottam ennek örömére.

Élljenek a Mártonok!!! Mert mi nagyon szeretjük őket.