2008.03.08--Szombat
Reggel 11:00
Igen igen. Tényleg Szombat van, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy szinte hallani lehet azt a hatalmas nagy kongást. A Pool szinte kong az ürességtől, az edző viszont már vár engem is. Elsőként érkezem meg majd várunk a többiekre. Megérkezik 2 másik hölgy is. Úgy látszik, ma tényleg nőnap van. Szépen bemosakszunk, mint Carter doktor a nagy atrakció előtt. Elfoglaljuk az egyik szélső pályát. Ma hosszabb távot úszunk, de rengeteget fogunk technikázni. Viszont itt is ilik bemlegíteni egy laza 1000-sel.
Ez aranyos, végülis nem kell felhasználni annyi energiát, inkább a kivitelezés szépségére kell nagyobb gondot fordítani. Kevesebb, de az aztán nagyon gyönyörű legyen! Talán menni fog. Besorolok 2 társam után, hagyom had menjenek előre, ők úgyis sokkal gyorsabban melegítenek mint én
Közben megérkezik a 4. társunk is, megmentve ezzel az otthonmaradt srácok becsületét. Tegnap nehezen akaródzott vízbe szállni, ma sokkal nagyobb elánnal veti magát habok közé. Na tessék! Máris nem én vagyok az utolsó. Neki még van pár plussz köre az 1000 méterhez, de semmi gond, a végén bevárjuk őt is. Haladok előre, s közben folyamatosan jár az agyam. Egyetlen pillanatra sem tudom kikapcsolni. Tényleg szörnyen unalmas dolog nap mint nap hosszú-hosszú éveken át faltól falig úszni. Ráadásul nem ám úgy, ahogy szertnénk, hanem, azt, amit megkövetel az edzéstervünk. A legtöbb társunk ezért lett Triatlonos. Mert egyfolytában csak úszni, az rohadt unalmas.
Elérkezik az utolsó hossz. Na végre, most már lehet odafigyelni a technikára. A medence szélénél sorban állunk és figyelmesen hallgatjuk, mit mond az edző. Egy darabig magyaráz, majd eltűnik 1 rövid időre, valahová, hogy majd bólyákal és tenyérallenálásokal felmálházva térhessen onnét vissza. Addig mi elkezdjük a technikai úszást. Erős lábtempót követel meg mindenkitől, de ez nekem nem igazán jön be, mert hosszútávon csak zavarnak a lábaim, vagy nem mindíg lábazok, csak nagyritkán. Viszont ebben az esetben pörgetni kell a lábat, mint a motorcsónak propelerjét. Nem, nem nyerő, mert így lényegesen több oxigénre lenne szükségem, viszont annyit még 2-es légvétellel is nehéz lenne beszippantani. Még szerencse, hogy nem dohányzom, különbven most fulladnék meg. Oldalra tekintek és látom figyel az edző, és látom nem igazán tetszik neki valami.
A fordulónál félreállok, hagyom elmenni a többieket, és várom a javítást.
- Mit csináltam rosszul?-Kéreztem hatalmas érdeklődő tekintettel.
-A lábtempót kell még erősíteni. Sokkal erősebben jár a láb. a segítségem magyaráz, közben kezeivel hadonászva mutogatja a helyes lábtempót.
Máris megigazítom a szemcsimet és haladok tovább. Láb bal, lábbal. Pörgetem ahogy csak bírom, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik. Az állandó tudat, hogy folyton szem előtt vagyok, egyáltalán nem zavar, mert volt már elég alkalmam hozzászokni, sokkal inkább az a fájdalom amit az alsó végtagjaimban érzek. Na az a nem semmi. Mintha az egész uszoda betonszerkezetét beépítették volna a lábaimba. Aztán a következő húzáskor úgy érzem, hogy a plafon szakad rám. Közelről látom a medence oldalát, és mintha a lábaim oda lennének bebetonozva. Alig haladok előre. De már nincs olyan sok vissza. Megnyugtat az a tudat, hogy ezektől a kínzásoktól erősödik az ember. Ez most per pillanat nagyon szar, de Milyen jó lesz majd Baján vagy mondjuk Faddon, mikor célba érkezik az ember. Ha nem lennének ezek a pillanatok akkor elveszne a célba érkezés varázsa. Minnél jobban unalmas és minnél jobban fáj, annál nagyobb extázisban lesz része a sportolónak mikor versenyen van.
Elérem a falat a kezemmel, és szinte érzem hogy ez is megvolt. Most jön a 2. felvonás. Mindenki kap egy pár tenyérellenállást, és egy bóját . Karral fogunk úszni. Ez már sokal jobban tetszik. Felvesszük a kínzó eszközöket szépen sorban + nekem még van 1 gumikötél a lábamra. Történelmi pillanat. Ilyenem sem volt még. Ezzel aztán nagyon buli lesz a munka
Igyekszem gyorsan megkedvelni, bár szegény olyan egyhangú fekete, de lehet, hogy én sem tetszem neki. Elindulunk. Karommal húzok mint állat, lábaimat meg magatehetetlenül húzom magam után. Nem is baj, csak az a fránya gumikötél ne lenne a bokámon. Pfúj! Érzem az ellenállásommal sokkal gyorsabban haladk előre. Mintha a bejáratnál lévő betonoszlopot tolnám el magam mellett. Megyek mint a rakéta, Jön a foruló. Na itt kéne bukfencelni. Jesszusom. Ez katasztrófális. Ehhez képest Csernobil szóra sem érdemes. Talán hamarabb kellet volna megfordulni, mert az a csúnya fal olyan közel jött hozzám, hogy szinte lehetetlen normálisan megfordulni. Pláne összekötött lábakal. Vígasztal a tudat, hogy legalább nem fogok pofára esni. Haladok tovább. Növelem a tempót ez nem is okoz különösebb nehézséget számomra, viszont lassanként érzem, ahogy húzódik a vállam. Mindkettő. Aztán csak száguldok nyíl egyenesen, mint Talmácsi Gábor Valenciában, de még időben észbe kapok, mert a másik fal ismét az utamba állt. Hirtelen fordulni kell. Komolyan, legközelebb mondom az edzőmnek, a bukófordulóhoz legyen kedves mellékelni 1db bukó-sisakot is.Mert ez ennél a tempónál már kész életveszély.
Lassan véget ér az ez ellenállások rémunalma és lehet levezetni. Újra érzm a vállaimat. Majd leszakadni Ma sem éltem hiába! Megvolt a nőnapi ajándék. Nőnap alkalmából úszhattunk pár 1000 métert úgy grátisz. Egyre jobban érzm a tagjaimban: Nőnek lenni jó
Lazán levezetünk. Ugrálunk fejeseket, meg néha 1-2 hasast is. Aztán a szokásos edző-tanítvány konzultáció, ami elég viccesre sikeredik, és mindannyian derülünk egy jót az Olympia előtt. Enynire még nem mostanában volt izomlázunk. Igaz jó kedvünk sem nagyon. Le a kalappal mindenki előtt, aki volt olyan kedves és tiszteletét tette nálunk ezen a szombati tréningen. Huuh.
A csajokkal együtt igen férfiasan helytálltunk.