Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 659 012 km-t sportoltatok
Futkorászás a fődemen

Göcsej Galopp 55

yoyo | 2012-03-06 21:14:47 | 7 hozzászólás

Úgy gondoltam,hogy  már vagy 6 hónapja nem írtam semmit ,most a Göcsejjel kivételt teszek , mert hát tavaly annyira fanyalogva jöttem haza erről a versenyről ,sőőőt még azt is kijelentettem,hogy soha többet ,,,most mégis elmentem,de nem bántam meg.

Mondhatom nagyon is megszerettem ,és tetszik nekem ez a vidék . Nem nehéz a pálya ,mondhatni hegyek igazából nincsenek is,,viszont az egész pálya egy hullámvasút.

 

Aztán Káváson a rajtban  találkoztam Anitával ,és nagyon megörültünk egymásnak . Friss volt a reggel,olyan -4 körül,de a nap melege hamar felolvasztotta a fagyos földet ,így térdgatyót húztam mer úgyis sáros leszek :)

Idén jóval kevesebben is voltak mint tavaly,pedig most sokkal jobb volt a verseny ,nem voltak nagy kavarások.

9 kor rajtoltunk,és pár méter kifutás után már  rögtön emelkedő . Nekem kell vagy 1 óra mire kinyúlik úgy a vádlim,hogy érezzem a lazulást,,így még az elején csak kocogtam . Anita ment elől én utána .  Elhaladtunk a kurtamajor mellett,ahol épp akkor terelték kifelé a bírkákat ,nem semmi  bégetés volt .Felfelé a Cigányhegyre szép dűlök közt ,,Erdeifalu ,mély árokpart tüskés bokrok közt ,sár ,Anita ugrik az árokparton én toporgok mert nem ér át a lábam,de segít . Ell pont  7km víz frissités,,egy kis víz +csoki innen egy tizes a következő pont . Már bemelegedtünk mindketten . Országos kéken megyünk tovább , vastag levél avar takarja az utat, látszik ,hogy kevesen járnak erre . Aztán a kék megy tovább egyenesen ,nagyon szép az erdő ezen a részen patak  kanyarog lent a völgyben miközben mi felvágunk egy meredeken a fák közt,,út nincs ,csak erre kell jönni és kész ..Élvezetes bár haladni nehéz benne. Ezen a részen volt a rengeteg hóvirág,de közelebbről megnézve ,mivel harangvirág jellegű volt ,inkább tavaszi  tőzike volt . Ezután jött egy kis búj búj zöld ág ,ahol is lapozni kellett a gallyakat :)  Míg  tavaly  a szó szerint  5 méterenként kidőlt fenyők  közt  mentünk,most szépen eltakarított úton futottunk.Beértünk egy sűrű fenyőerdőbe , amit nap sose jár ,és nem szól benne csaaloogány :)

 

Kiértünk az erdőből ,és nyílt részen futottunk lefelé amikor is mondom Anitának,hogy mennyire szép ez a rész  ,hogy szinte már giccses lenne ha  vadakat is látnánk . kb 30mp múlva elkezdtek kisétálni az erdőből a szarvasok . Boszorkány vagy cillagom !  Egy nagy dülőre jöttek ki,minket ekkor még takartak a bokrok,de szinte azonnal érzékelték,hogy valami nem stimmöl, Megálltak a dülő tetején a kék ég volt a hátterük, giccsparádé tralalla :)  és elinultak lefelé ,,felénk.

Psssz mondtam Anitának , suttogtunk és gyalogoltunk eléjük óvatosan ,,már már osontunk … miközbe meg fogyott ugye a drága szintidő az általunk megsaccolt 7 óra,,(amúgy 9 volt rá) Na a szarvasok lejöttek közel az úthoz,de ekkor már mi is láthatóak lettünk,és hátra arcba menekültek vissza az egész csorda a tetőre . Végig néztük míg beértek az erdőbe,és hát mekkora élmény volt ezeket a hatalmas állatokat így látni. Fel is töltődtünk  Anitával, így érkeztünk bárómajor felé a 14 kilihez..itt letoltam egy egész banánt,meg ittam rá. Ezután hosszú aránylag egyenes dózer úton mentünk ,majd ismét be az árkon bokron részhez. .Ismét szép fenyős részhez értünk felvágtunk egy nyiladékon  ,majd kereszteztünk egy műutat,megkerülve a ragacsos  szántást. Anita itt meg is hempergett a ragacsos trutyiba .  Ligetes erdő nyiladékon fel,majd szaladás lefele,szép erdő részlet erre is.

 

Jött az imádott vaddisznós kert , pedig megy egy út a kerítésen kívül isz,de nekünk be kellett menni a trutyiba amit a disznók túrtak fel.

 

 

 

Nagy lehet itt az élet akkora csapások ,túrások,szétbontott keritések alul, a madarak rikácsoltak a fejünk felett ,jelezve a malacoknak,hogy itt vagyunk,,jobbra tőlünk szép rét ahol megy velünk párhuzamosan az út ,de mi inkább a disznószart tapossuk, lapozva  a bokrokat tovább . Felvágunk ismét egy fenyős részen ,nagy dagonyák mindenütt Anita nyomul elől ,,és hamarosan Barabásszegen a 32kilis ell ponto tartunk …

Óóóó most látom ,hogy  kimaradt a 23 kilis  pont ahol Danival is taliztunk,így most gratulálok a játékosznak a hatos dobáshoz ,így  máris 32kinél tart  . Barabásszegen egy kocsmában volt az ell pont itt ettem egy banánt, Jöhetett  a következő dobász,a kocka jól gurul mer  verettünk ,lefelé a szerpentinen  , lovas tanya mellett haladunk el, szép falusi hétvégi házak a domb tetején ,itt ott hóvirágok nyílnak a ház előtt. Fáradunk már , mert a dűlőt is gyalogoljuk .Igaz némelyik igen magas .. Anita alig pisil inkább  a fején izzadja a vizet , én viszont legalább 5x  tartok technikai szünetet . 

 

Egy  meredek dűlőn sietünk felfelé  ,kiérünk egy faluba ,ahol végig toljuk Kustánszeg  főutcáját,ellenörző pont zsíroskenyér ,víz 43kili .. Anita tart egy technikai szünetet,először és utoljára ,,pedig folyamatosan ivott .. Kustánszegi tó mellett haladunk el ,majd a tó után kicsit mellé megyünk ,,már nem esik jól a plusz szaladgálás,,de vissza megyünk és megtaláljuk a jelzést,,Felvágunk egy nyiladékon ,majd kicsit szintbe érve ,ritmust váltunk hátha beérünk 7 órára.  Nagyon szép erdei utakon megyünk egész jó az út is. Lefelé is mindent beleadunk 6:32vel érünk 50,1 kilihez ,,már csak 3,8kili van ,még beérhetünk ha odatesszük magunkat . Elkeztünk résztávozni felfelé ,,jobbra temető minketten má feküdnénk inkább,2,5 kilit felfelé jövünk ,,futás majd pihenés,futás pihenés,,felérünk a tetőre,,8 perc maradt . Már lefelé rohanunk  ,Már csak a percet mutatom az újammal,szavak sem kellenek ,Anita mögöttem mennyi van még yoyoka ?  ,,meg lesz Anitám 2 perc,és itt az utca vége,,de basszus idén nem azon az utcán jöttünk le,mint tavaly ,,kiértünk az aszfaltra,és megálltunk hol a pcsába van a kultúr ? gyorsan megkérdeztem egy házaspárt,hogy láttak-e futókat erre,mondták,hogy a következő kanyar ,és ott lesz a cél. Anitával belehúztunk ,és 7:02 vel célba értünk …  tavaly amúgy  7:33 lett nekem .  Jó kis menet volt mindketten szép kupát kaptunk éremmel ,és kerámia mécsestartót és  kitűzőt is .

Még több kép a galoppról és a  szarvasokról is ,,aki nem látja nagyítsa mer bizony ott vannak  :)

 

https://picasaweb.google.com/116835905311387432539/GocseiGalopp?authkey=Gv1sRgCJX14v_RqvjnJQ#

2014-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (6 bejegyzés)
2011-06 hó (3 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (4 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (2 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-06 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2010-02 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (2 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (2 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (2 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (4 bejegyzés)
2008-11 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-09 hó (2 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-06 hó (3 bejegyzés)
2008-05 hó (4 bejegyzés)
2008-04 hó (3 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (4 bejegyzés)