amikor kiderült, hogy meg van a csapatom, már nagyon vártam a futamot. még sosem voltam ekkora rendezvényen és reméltem, hogy ez nagy kihivás lesz. a cél egy jó futás volt, illetve kettő. a kivánságom teljeslüt, duplán is, mert ott lehettem és mert hegyet futhatam. az igazi cél az indulásommal azonban a terepszemle volt, ugyanis régóta, az első leküzdött maraton óta érlelődik a gondolat, a távoli jövöböl derenget már a kép, hogy az ultra világa kell. tavaly olvastam erről a versenyről, nézegettem a kiírást, a befutók névsorát, a beszámolokat, és már akkor szinte istenként néztem föl az egyéni befutokra, akkor születet a vágy: ez a verseny kell nekem. egyedül. most ott voltam, a csapat remek volt, a hangulat oriási. örülök, hogy az ország legjobb ultrásaival beszélhettem, hogy velük lehettem a pályán. örülök, hogy szurkolhattam egy részüknek az éjszaka közepén fenyvesen, örülök hogy a biztatásunk nem volt hiába való. és leginkább annak örülök, hogy a barátkozás az ultra világával túl jól sikerült, hogy ezzel a hétvégével az elhatározás erősebb lett és már nem csak távoli jövöből dereng a vágy, hanem sokkal közelebbről, sokkal közelebről, mint gondolnám. csak maradjon meg a lelkesedés és legyen elég kitartás. mert szeretném. egyedül...