Az elmúlt időben - hónapokat, talán éveket kell ez alatt érteni - ellógtam a nyújtásokat az edzések végén. Próbáltam magam már több alkalommal rávenni, hogy csináljak lazító gyakorlatokat, hisz látom, annyian lesérülnek futótársaim, aminek majd mindig a nyújtás hiánya az oka, de... Eleinte sajnáltam rá az időt, mert az edzés után már tusolás, meg annyi mindent kell még csinálni..., aztán a reggeli munkahelyre futások sem segítettek sokat ezen a helyzeten, mert ott sem igazán marad idő nyújtogatni. Esti hazafutások után meg örülök, ha végre ágyba kerülhetek... Kifogás mindig volt :-) De ez így nem mehet tovább.

Szerencsésnek érzem magam, hogy sérülés mindeddig elkerült, de nem haladok, nem haladhatok tovább ezen az úton. Persze nem csak azért döntöttem így, mert olyan nagyon lelkiismeretes lennék :-) , hanem mert az UB után pl. kifejezetten éreztem, hogy nagyon be van állva a derekam. És ez az elmúlt három hétben sajnos mitsem változott. Próbálkoztam néhány, általam ismert, meg még az iskolából felrémlett gyakorlattal, de nem érzek semmi változást. Meg valahogy egy kezemen meg tudom számolni, hány gyakolratot is tudok, és az az izomzatomnak csak töredékét érinti. Rájöttem, hogy egyedül nem megy. Egyszerűen azért, mert nem tudom mit, és nem tudom hogyan kell csinálni.

A legegyszerűbbnek az tűnt, hogy leemelem a polcról a futós könyvemet, és végigcsinálom a lerajzolt lazító gyakorlatokat. De ez egy külön műfaj, a felét a puszta ábrából nem is értettem...

Aztán felmerült a jóga. Épp most fejeztem be az India titkait, Paul Brunton útikönyvét Indiáról. Sok jógival találkozott, némelyikük egészen különös, titokzatos figura. Egészen megfogott a könyv, és tényleg kedvet kaptam, hogy meglátogassak egy jógaórát... de mégsem. Túlságosan európai ember vagyok, ez egy teljesen más kultúra. Nem tudnám művelni, és nem tudnám elfogadni sem európaitól. Ahhoz a könyv túl sok mindent elmondott...

Végül Imoka szerdán mutatott néhány egészen kifacsart nyújtó mozdulatot, amit stretchingen tanult. No, egyből tudtam, ez az ami kell nekem :-)

Ma volt az első alkalom, Imo edzőjéhez mentem. Kicsit olyan érzésem van, mint 2007. őszén a gyorsúszás tanulás kezdetén. És úgy is látom magam előtt az utat, hogy hasonló lesz :-)

A gyakorlatokról kár lenne írni, úgysem tudnám visszaadni. Elég az hozzá, hogy voltunk kb. 7-8-an az órán, és úgy éreztem, nagyon kirívok a "tömegből" :-) Pl. mikor terpeszülésben az volt a feladat, hogy nyújtott lábbal, egyenes háttal hajoljunk be a lábunk közé, akkor a teremben majd' mindenki előre lehasalt, én pedig ülve maradtam :-) Képtelen voltam akár egy centit is előredőlni.

És amikor meg az volt a feladat, hogy egyik láb támadóállásban, másik láb térden, és az egyik kézzel meg kellett fogni a térdelő lábon a bokát, akkor azt is rajtam kívül mindenki meg tudta csinálni, az én kezemet meg fényévek választották el a bokámtól :-) és azért, hogy a feladatot mégis végre tudjam hajtani, Erika rátekerte a bokámra a törölközőt, és annak a végét nyomta a kezembe, no, akkor már majdnem felröhögtem :-)

Annyira szerencsétlen, komikus helyzet volt, hogy ahogy fejlődtek, bonyolódtak a feladatatok, egyre kevésbé bírtam komoly maradni :-)

Pedig a helyzet valójában szomorú, viszont soha nincs késő elkezdeni, és innen szép fejlődni :-)

Egy dolgon azért változtatok. A jövőben áttérek a csütörtöki csoportra, ott van Imoka, Attila, meg talán még más hasonszőrű "merev" futók, nem akarok én így kiríni a tömegből :-)))