Egyszerűen hangzik, de ennyire nem volt egyszerű a kivitelezés. Azt tudtam, hogy nem kezdhetem el a futást az eddig jól bevált 6:20 körüli tempóval, mert abból nagyon sokat kellett volna gyorsítanom, hogy összejöjjön a várt eredmény. Ennek pedig elég kicsi az esélye, mert nem tudok tartósan 6 perc alatt sokáig futni. Továbbá az idő is felmelegedhet napközben, ami miatt szintén kicsit lassítani kellhet majd. Ezért úgy terveztem, 6 perces tempóban kezdek, és ameddig lehet, ezt a sebességet tartom, esetleg egy picit gyorsítok, majd, ha a meleg miatt vissza kell esetleg venni a tempóból, akkor az utolsó órákra majd belövök egy másik sebességet. A végén már úgyis mehet, ami a csövön kifér J

Ebből az lett, hogy az első 6 órában tartottam az egyenletes 6 perces átlagot, viszont erősnek éreztem. A meleg nem volt ugyan zavaró, mert egy kis szél is párosult hozzá, csak ez a sebesség tényleg erős nekem ilyen távon. Annától megkértem, hogy mondjon egy 6 órási eredményt, és eléggé elkeseredtem, mikor azt mondta: 58. Először azt hittem, km-t mondott, de egy körrel később tisztáztuk, hogy annyi az megtett körök száma. Így már ok volt, de az látszott, hogy lazsálni nincs lehetőségem, holott már minden porcikám kicsit lassítani kívánt. Kazuár meg is jegyezte, látszik, hogy fáradok, mert elkezdtem az arcomhoz nyúlkálni (ezt a mozdulatot ő már jól ismeri a tavalyi madridi versenyről :-)). Egyébként ez egy borzasztó rossz beidegződés, szüntelenül próbálok róla leszokni. No, de a lényeg, hogy rájöttem, nincs mese, bizony most nem lassulhatok. 9 óránál Végh Attila számolt nekem 90,5 km-t. Huhh, már csak 3 órán át kell így szaggatni. Ezt már igazán szaggatásnak éreztem, megtettem érzésre néhány igazán nehéz kört, közben néhányszor pár pillanatra megálltam Ispi asztalánál. A „mi a baj” kérdésre nem tudtam válaszolni, tulajdonképpen semmi. Minden ok. volt, nem rontottam el a frissítést, nem fájt semmim különösebben, csak iszonyatosan fáradt voltam. Az épp ott tanyázó Végh Attila (mindig jókor, jó helyen :-)) figyelmeztetett, hogy erre most nincs idő, igazán rossz lenne, ha 119, xxx lenne az a végeredmény. Ez hatott, meg sem vártam, míg végigmondja :-)

Innen már sok érdekes nem történt, már szinte semmire sem tudtam reagálni, bár fogtam a biztatásokat, amit ezúton is köszönök mindenkinek! Fantasztikusak voltak Vincusék, amikor az addig „élettelen” sarokra kiálltak a Jufival díbolni, és megláttam az Embert, aki nemrég megtanított úszni, ahogy rózsaszín felsőben, napszemüvegben ropja. És majdnem felröhögtem, mikor megláttam Csanyáékat fejükön a bójával :-) Egyszóval fantáziadús szurkolást kaptunk :-)

Az utolsó órákban kétszer leköröztem Zitát, gondoltam lassan aktuális lenne utánaérdeklődni, mégis mennyi van köztünk. Vincus és Nyuszi utánanézett, a 11. órában volt még 3 kör. Mindjárt láttam, hogy esélytelen behoznom, nagyon szépen futott, és gyakorlatilag alig lassult. Amikor harmadszor is leköröztem, valószínűleg nem értette miért is teperek ennyire, először rámtapadt, majd néhány perc múlva újult erővel elrobogott mellettem. Jó lett volna vele tartani, de bennem már ahhoz nem volt elég erő. Csak a köröket számoltam, hogy még 7 db kell a 120 kilihez, majd 6..., még 5..., mikor az utolsó kört befejeztem, boldogan ünnepeltem a 120 kilimet, és úgy terveztem, hogy a szállásunknál megállok. Ezt a számításomat Végh Atti (már megint :-)) húzta keresztbe, kénytelen voltam Vincusékig futni :-)

A vége 121,2 km, mint egy jóllakott óvodás, olyan elégedett vagyok :-) és számolom tovább a napokat, még van 46... :-)