Párom rokonai gyönyörű helyen laknak, Siklós-Máriagyűdön, a hegyek lábánál. Így pénteken lelkesen csomagoltam be a futócuccomat is.

Szombaton ballagás, majd utána kalóriafeltöltés, valamint borkostolás volt a program. Vendéglátóink tényleg mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Mutattak egy jó kis kilátót is ahova érdemes lenne felmenni. Ez sajnos időszűke miatt elmaradt...

Vasárnap későn ébredtem, de nem akartam kihagyni a tervezett túrámat. Fél 10 körül telefonnal a kezemben (Nem igazán bíztam a tájékozódóképességemben. ) elindultam toronyiránt a templom felé. Útközben gyönyörű, rendezett házak, szinte teljesen kocsimentes kis utcák, kedves emberek. Úgy gondoltam váltogatom a kocogást meg a sétát egyrészt azért, mert nem kellene újra lesérülnöm, másrészt alföldi lány vagyok, így edzés közben itthon nem igazán találkozok emelkedővel. Saját magamat is megleptem, észre sem vettem, és már fent voltam a templomnál. Éppen 10 óra volt, kezdődött a mise. Nem vagyok kifejezetten vallásos, de azért az ajtóban megálltam egy pillanatra, vonzott az orgona hangja és az emberek éneke. Varázslatos volt. Nem hiába zarándokhely a Mária-templom. Ha arra jártok ne hagyjátok ki! Csak álltam, és közben nyugalom költözött a lelkembe. Néhány perc múlva továbbindultam fölfelé, és a temetőhöz értem. Megtaláltam a kis erdei utat, ami fölfelé vezet a Mária szoborhoz (A legenda szerint könnyezik egy-egy nagy katasztrófa előtt). Elindultam, kocogtam kényelmesen, mikor bevillant, hogy se előttem se mögöttem senki. Nem éreztem túl jól magam. Visszafordultam. Ekkor jutott eszembe yoyo, hogy Ő mennyit barangol a "fődjén", biztosan most sem gondolkodna sokáig. Egy darabig még a környéken sündörögtem, hátha elindul valaki még rajtam kívül. Végül elindultam lefelé. Kicsit földerítettem még a környéket, majd visszakocogtam.

Így utólag kicsit bánom, hogy gyáva voltam. De lehet, hogy sok is lett volna ez még nekem. Majd legközelebb. Viszont ezalatt a szűk óra alatt is teljesen feltöltődtem, eszembe sem jutott a rossz lábam, és ez jó.

A cím életem két fontos területére is vonatkozik. Az egyik a munkám  6 év után úgy döntöttem ideje továbblépni, új kihívásokat keresni, így 23-án reggel már az új munkahelyem felé veszem az irányt. Érdekes, mióta felmondtam, napról-napra könnyebbnek érzem magam.

A másik a futás. Már lassan három hónapja kinlódok egy makacs sérüléssel, remélem végre végleg le tudok számolni vele.

Kihagyott hetek, majd egy kéthetes gyógyszerkúra után ma kimerészkedtem a Népkertbe. Nem volt könnyű elindulni. Miközben öltöztem, egyfolytában azon járt az eszem, hogy mi lesz ha 100 méter után megint fájni fog a lábam. Az első lépéseknél a szívem a torkomban dobogott. A kör felénél már vigyorogtam, nem fájt semmi. Jó idő volt, éreztem a virágok illatát, közben megszólalt bennem a kisördög: még, Még, MÉG. FUSS! De most inkább az eszemre hallgattam, és megálltam egy körnél, ami alig több mint egy kilometer, de nekem most ez is nagy eredmény fájdalom nélkül. Egy halvány rossz érzésem még van, de remélhetőleg ez is nemsokára elmúlik.

Az év elején még tele voltam nagy tervekkel erre az évre! Mostmár csak egy maradt. Fájdalom nélkül, jókedvűen minél többet futni. A versenyek meg megvárnak.