1 héttel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy öten vágunk neki a 30km-nek. De sajnos a betegség, meg a hirtelen kötelező munka miatt péntek délelőttre kiderült, hogy egyedül maradtam. Lenkeanyu sietett segítségemre (szervezésből 5-ös). ALudhattam volna náluk, és Elieanékkal el tudtam volna indulni. Végül hosszas rágódás, meg családi ráhatás után úgy döntöttem, nem indulok. Nem is szépítem, gyáva voltam.

Tegnap délelőtt főzés közben sokat gondoltam azokra akik valahol Szeged és Makó között küzdenek a gáton. Meg persze azon agyaltam, hogy jól döntöttem-e.  Morfondírozásomat Lenkeanyu sms-e szakította meg. Az volt a kérdés, lenne-e kedvem zilaci elé futni egy rövid szakaszon. Már hogyne lett volna:) Gyorsan megnéztem a buszmenetrendet, de végül kockáztattam, és elindultam kocsival. Úgy voltam vele, ha nagyon vacak az út visszafordulok, de szerencsére azon kívül, hogy Újszegeden elkavarodtam egy kicsit, semmi gond nem volt.

Kis beszélgeté, teázás után elindultunk a gátra. Fogalmunk sem volt róla, hogy Laci hol tarthat, de úgy gondoltuk, maximum futunk egyet. Alig tettünk meg néhány métert, mikor megláttunk egy futót felénk tartani. Egy pillanattal később megállapítottuk, hogy emberünknek "Lacis" mozgása van. És tényleg Ő volt. Sikerült a meglepi. Elkísértük a Célig, majd visszafutottunk a kocsihoz. Közben találkoztunk néhány túrázóval is. Elég gonosz szél fújt szembe... Végül miután felmelegedtem, elindultam haza. Természetesen először ellenkező irányba indultam, mint kellett volna.

Így csak megnéztem a hidat, ami túl messze van, ha egy kicsit másképp is.