Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 240 810 km-t sportoltatok
Csak úgy...

Borvidék 3.0

AAni | 2012-05-07 22:02:14 | 9 hozzászólás

Ülök a gép előtt a jófajta szekszárdi rosét iszogatva, és közben megállás nélkül mosolygok. Na nem, ez nem a bor hatása, hanem Szekszárdé.

Tavaly májusban úgy fejeztem be a beszámolómat, hogy idén bizony visszavágó lesz! Na ez egy kicsit másképp alakult. De ne szaladjunk ennyire előre.

Két napos ballagási buli után érkeztem Szekszárdra egy másik borvidékről Siklósról. Így a kalóriafeltöltéssel nem volt gond. :) A felkészülésemmel annál inkáb. Még novemberben beneveztem a versenyre, hiszen tudtam, hogy itt a helyem, csak éppen az edzésekre nem igazán maradt időm és energiám. A nem éppen 8 órás elfoglaltságot jelentő munkám mellé még bevállaltam egy sulit is, az edzések meg szépen elmaradoztak. Aztán jött a jó idő, és közeledett a verseny időpontja. Már borzasztóan hiányzott a mozgás is, így próbáltam bepaszírozni az edzéseket üres óráimba. Nem volt könnyű, volt olyan edzés, ami után át akartam nevezni 8 km-re. De persze nem tettem. Ráadásul utolsó héten volt egy kis gond a derekammal is, szerdán még egyáltalán nem volt biztos, hogy el tudok indulni...Közben tesómnak is annyit ömlengtem erről a versenyről, hogy nem volt nehéz meggyőzni, ő is benevezett, meg a barátját is beneveztük 12 km-re. :) Természetesen a főszurkolóm sem maradt otthon, apukám is elkísért minket a párjával.

Tehát 1/2 11 magasságában megérkeztünk a versenyközpontba, ahol a szokásos kedvességgel fogadtak. Rajtszám felvétel után készülődés, némi gyomorprobléma, majd Hugi elkezdett nyaggatni, hogy a színpad irányába kellene menni. Nem igazán értettem miért, van még időnk, minek sietni. Közben találkoztunk a többi vásárhelyi futóval, a kedves futó barátokkal, váltottunk néhány szót a szegedi csapattal, közös fotók, utána pedig jött a meglepetés. Hugi összejátszott Márkus Öcsivel, és szülinapi meglepetésként én indíthattam el a versenyt. Na ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom meghúzni a ravaszt a rajtpisztolyon ráadásul a kedvenc versenyemen! :) Nagyon köszönöm mégegyszer!

Tehát elindultunk. Először nem is volt semmi probléma, sík városi terep, gyorsan telt az idő, rövid ideig együtt haladtunk a Hello Pisty csapat kemény magjával, aztán jött a fekete leves. Erre az Alföldön nem lehet felkészülni. Brigivel kb. 10 km-ig mentünk együtt, utána útjára engedtem. Persze marhára aggódtam, kiscsikó még... Mire kiértünk a dombok (nekem inkább hegyek) közé, bedagadtak az ujjaim, mint tavaly. Már nem lepődtem meg, számítottam rá. 12 km-nél Kata (Házisárkány) biztatott minket, majd kb 16 km-ig jött velem bringával. Nagyon sokat jelentett, hogy velem volt, nélküle lehet, hogy nem tudtam volna tovább menni. Néhányszor elhangzott, hogy " Megöllek Pisti!", de persze nem gondoltuk ám komolyan. :) Remélem, jövőre újra együtt küzdünk meg a dombokkal! :) Az egyik frissítőponton kólával kínáltak, nagyon jól esett. Idén is kitettek magukért a frissítő pontokon, a helyiek által beiktatott plusz frissítők is nagyon jól estek. Most a végére maradt a kilátó, ez különösen szadizmusról árulkodik a szervezők részéről. Itt 19 km-nél már bizony elfogadtam a fröccsöt is. :) Jól esett a zuhany, majd indulás lefelé. Persze már ez sem volt annyira egyszerű... Lent a kanyarban már vártak apuék, Brigiék kísértek a célig. Sikerült! Megcsináltam újra!

Az érem most is gyönyörű, a zsíroskenyér fröccsel pedig életmentő volt!

Nagyon jó volt találkozni a sok kedves futó cimborával, felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb újra.

JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! Vigyor

9 hozzászólás

alouette 4404 napja
alouette képe

grat neked!

Hauanita 4404 napja
Hauanita képe

Öröm olvasni az ilyet!! :) Köszönöm, és gratulálok!!

empirke 4404 napja
empirke képe

Jaja, nekem is ballagás volt szombaton. (még vasárnap is a dombokon :P ) Gratulálok, nagyon ügyi voltál!! Jövőre újra nekivágunk.

Daniloo 4403 napja
Daniloo képe

Gratulálok!
Ügyes vagy!

 

Briel 4403 napja
Briel képe

Gratulálok!

csiripiszli 4403 napja
csiripiszli képe

Gratulálok!

márkusöcsi 4402 napja
márkusöcsi képe

Örülök, hogy a születésnapodon lettünk "3 évesek"!

Én is köszi! ;)

cseha 4399 napja
cseha képe

Gratulálok, ahogy olvastam újra sajnáltam, hogy nem lehettem ott!:)

maci46 4369 napja
maci46 képe

Nagyon jó kis írás!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (3 bejegyzés)