Én is lehet, hogy papírból vagyok, elismerem, de nem mertem bevállalni a HTMV-n való részvételt. Nem is annyira a futóterep járhatósága (vagy járhatatlansága) miatt, hanem inkább az oda- és hazajutás okozott volna gondokat valószínűleg. Úgy terveztük, hogy Kecskemét bázisról szombaton indulunk, de csütörtök este győzött, a párom szerint, a józan belátás:)) Így utólag talán jobb is volt így, mert szombaton délután egész végig esett az ónos eső és Pestről tartva hazafelé kb. 30-as átlagtempót tudtam teljesíteni:)) És ezt ilyen értékes rakománnyal, mint a Mariann, végképp nem kockáztattam volna meg:))

De ha már gondolatban rákészültem a HTMV-re, meg előtte két nap nem futottam, úgy döntöttem mégiscsak kellene mozogni valamit. Így aztán a hajnali nagybevásárlás után a Margitsziget mellett döntöttem. A külső kört még sosem próbáltam, kíváncsi voltam, hogy milyen. Jelenleg nem ajánlom senkinek, mert a budai oldalon tiszta jég volt az egész, csak kimért sétára alkalmas. Maradtam a belső körnél, bevállalva, hogy körönként kétszer találkozom a busszal és legalább 10 autóssal, akiknek van behajtási engedélyük. A végére 20,3 km-t hoztam össze, ami messze van a 32-től, de így is teljesen átfagytam. Zuhanyzás után egy órával jutottam el arra a szintre, hogy már nem dideregtem.

A mai nap egészen más volt. Én nem tudom, hogy reggel mi volt errefelé a levegőben, de valahogyan elkapott valami tavaszi jókedvféle. Igaz, az utak hóbordásak, sőt, jégbordásak voltak mindenütt a szombati - vasárnapi ónos esőtől és jégesőtől, de futhatóak. Valamiért abszolút nem csúsznak, csak roppant kemények és úton-útfélen betöredeznek a cipőm alatt. Ennek ellenére, reggel sütött a nap, mire hazaértem fél 8-ra már a madarak is csicseregtek. A város teljesen kihalt volt, csak a kompnál várakoztak páran, de mégis, mintha valami elindult volna a tavasz irányába.

Jó vegyesre sikeredett az elmúlt év utolsó hónapja mindenféle szempontból, így a sport szempontjából is. Sajnos a formámban nem sok változás állt be, talán csak annyi, hogy ha lehet még lassabb és még enerváltabb lettem, de legalább az edzések kicsit sokszínűsödtek.

Az első említésre méltó esemény a Fittaréna volt decemberben, amin részt vettem. Az esemény szervezésével kapcsolatban sok jóról nem tudok beszámolni, és sajnos ez a tény meghatározta a többi részét is a dolognak. Valahogy a hangulat már az elején elromlott, így aztán nehezebb volt a jó aspektusokat felfedezni, pedig én igyekeztem egészen zárásig jól érezni magamat. Azért sikerült elfáradnom, mert a 11 órából 8-at teljesítettem, a holtidőben meg legalább kipróbálhattam egy csomó új gépet (futógépet is), megvizsgálták a lábszerkezetemet, meg egy fittségi teszten is részt vettem. Ez utóbbi valamiért egészen kedvező eredményeket hozott ki, ami némileg megnyugtató, ha figyelembe veszem, hogy egyébként milyen siralmasan megy mostanában a futás.

Azután majdnem egy hétre rá jött a kecskeméti domb-futás. Na, itt ismét nem szárnyaltam, de legalább tudtam élvezni a szép napsütéses időt. A pálya az árnyékosabb részeken fagyos volt, a beton csúszott, a naposabb helyeken meg cuppogott a sártól, mert alapvetően terepen folyt a verseny. Itt egyébként meglepően jó ellátásban részesültünk, főleg ahhoz képest, hogy a leghosszabb táv is csak 5,2 km volt. De nem is ez volt a lényeg: jó volt végre kicsit otthon lenni (igaz, én szinte sosem találkozom a városban ismerősökkel, pedig 18 évig csak itt laktam), és megismerkedtem Mariannal, aki nagyon kedves volt és közvetlen és megemlítette a januári HTMV-t is. Most úgy néz ki, hogy részt is veszünk majd rajta. Bár, a nagy hó kicsit gondolkodóba ejtett, főleg az utóbbi hóban futott napok tapasztalataival összevetve. Szombatig még alakulhat a dolog: abban ugyan nem bízok, hogy elolvad mind, de legalább letapossák kicsit.

Számomra az idei év legnagyobb futóeseménye a Nyuszifutás volt december közepén a Margitszigeten. Jó hűvösen indult itthon a reggel (-2 C fok, akkor még nem volt annyira mindennapos, mint most). Az időjárásnak megfelelő hangulatban indultam én is neki, úgy voltam, hogy jó ha 15-20 km-t le tudok majd futni. Számomra teljesen ismeretlen is volt a terep, a verseny szervezői is, meg minden. Mire átcsúszkáltam a Margit-hídon a szigetre, módosítottam is magamban 10 km-re a kitűzött célt:)) A MAC-ot szerencsére tényleg könnyen meg lehetett találni, de elég elveszettnek éreztem magam a helyszínen. Aztán az öltözőben szerencsére segítőre találtam Cicó személyében, aki utána bemutatott nekem pár, addig csak az edzéslistáról, meg a blogokból ismert Edzésonline-os futót. Aztán persze futás és beszélgetés közben jött meg az étvágy (különösen hálás vagyok ezért báró Maki von Streifenschwanznak  és Zilacinak, meg a rengeteg finomabbnál finomabb házi süteménynek és forró teának:)), így aztán 15 km-hez érve még szemernyi fáradtságot nem éreztem. Így újabb módosítás: 30 km lett a cél. 30 km-hez érve, már azért éreztem a mozgásmennyiséget, de valószínűleg megpróbálkoztam volna még 1-2 körrel, viszont ekkorra már türelmetlenül csörgött a telefonom, és a vonal másik végén meg a család korgó gyomra is türelmetlenül zengedezett csak nekem koncertet. Na, de ne legyünk telhetetlenek!:)) Végülis még azelőtt sosem futottam 30 km-es távot, 22,6 km volt az addigi legnagyobb futóteljesítményem. Így maradt az elköszönés és a hazaszáguldás. Nekem ez a 30 km-es futás teljesen bónuszként érkezett így az év végén, csak 2008-ban gondoltam valamikor lefutni ezt a távot. Mindenestre nagyon boldog voltam, hogy sikerült és sok-sok köszönet Nyuszinak, hogy megszervezte.

Aztán már számoltam a napokat, hogy meddig kell még vajon reggel sötétben futnom, mikor érjük már el végre december 22-ét. Utána meg már úgyis itthon van mindenki, végre nem kell a munkaidőhöz igazítanom a reggeli edzéseket, és végre aludhatok is rendesen.

Aztán ez is eljött. Igaz, nem minden úgy alakult, ahogyan azt előzetesen elképzeltük. Idén úgy döntöttünk, hogy nem játszunk utazó cirkuszt az ünnepek alatt. Eddig mindig úgy zajlottak a dolgok, hogy 25-én nekiálltunk fél napot pakolni, majd este nekiindultunk családilag az országnak. Utazgattunk fél napokat, kipakolás-bepakolás, evészet, punnyadás váltogatta egymást napokon keresztül. Aztán 30-án este valamikor hazaértünk, a 31. mosással, takarítással telt mindig és persze főzéssel, hogy estére a barátoknak legyen mit feltálalni. Persze este 10-kor már mindenkii mindig álmos, becsületből valahogy kihúzzuk éjfélig, végigjátsszuk a szokásos társasjátékokat, de mindenki már azt nézi általában, hogy mikor mehetne aludni. Aztán elsején romeltakarítás, 2-án meg munka. Szóval, pihenés így eddig egyáltalán nem volt az ünnepekben, komolyan, már szinte vártuk, hogy jöjjenek a hétköznapok, hogy kicsit magunk lehessünk. De idén!:)) Minden családtag belegyezett abba, hogy most ők jönnek el. Én vállaltam, hogy inkább főzőcskézek, csak ne kelljen utazni és pakolni. Hát, szerintem az utóbbi 10 évben nem volt ilyen nyugis Karácsonyunk. Semmi kapkodás, idegeskedés, veszekedés. Minden nap tudtam 10 órát aludni (el sem hittem, hogy még képes vagyok rá, mert eddig csak 6 órákat sikerült kihozni a hétköznapokból), kedvemre mehettem futni és még csak nem is piszkáltak miatta.

Férjurammal még Karácsony előtt elhatároztuk, hogy ha már úgyis nálunk vonul fel a rokonság, akkor végre lesz alkalmunk néhányszor közösen is futni. Na, ez nem jött össze: utolsó munkanapon a céges focimeccsen mindkét lábán lesérült; egyik bokájára hatalmas véraláfutást rúgtak, a másik térde meg kicsit kifordult. Ennyit a közös futásokról! Már megint maradtam egyedül:(( (Persze igazából nem akarom sajnáltatni magam, mert ma végre elment a sérüléseivel orvoshoz, mert semmit nem javult a 10 napban, sőt, a véraláfutás mellé puklit is növesztett. Az orvos nem biztatta azzal, hogy hamarosan megint futhatunk együtt.)

Újra kellett gondolni az edzéseket: elhatároztam, hogy minden nap futok inkább 11-15 km-t és akkor nem tornázok mellette, így több idő jut a családra. Ez működött is kb. egy hétig, utána le kellett tennem erről. Ugyanis megesett velem, ami azt hiszem, még sohasem eddig: elindultam a szokásos közel 11 km-es körömön, szép havas Duna-parton, de már az elején éreztem, hogy nem fog menni. Előző nap 15 km-t futottam, 1 kg gesztenyével az övtáskámban, -6 C fokban. Lehet, hogy ez volt az oka, lehet, hogy más, de félúton meg kellett állnom szégyenszemre és nekiálltam sétálgatni. Sétáltam 5 percet, majd újra nekiiramodtam, mert az izzadtság elkezdett odafagyni a hátamhoz, így muszáj volt, minél előbb hazaérnem. A második része már nem volt olyan rossz a körnek, de mindenesetre inkább úgy döntöttem, hogy csak váltott napokon fogok 10 km feletti távokat futni, egyébként meg marad az 5,8 km-es kör.

Szép amikor sűrűn, nagy pelyhekben hull a hó, szép a havas Duna-part, klassz a befagyott horgásztó és jó hangulata van a ligetnek a sok korcsolyázó, meleg teát termoszból iszogató emberekkel, na, de futni azt ilyenkor nem lehet! Tegnap reggel nagyon szép volt a szűz hó, meg a hóesés, de érzetre olyan volt, amikor nyáron a homokban próbáltam futni Bugacpusztán. Plusz erősítésnek kiváló combra, meg vádlira, de nem sok köze van a futáshoz. Így aztán szépen elküzdöttem és közben maradt időm a szemlélődésre is bőven:)) Épületes gondolatok kavarogtak fejemben pl. a havazás és a friss kutyakakák közötti összefüggéseket keresve (Nem értettem hogy hogyan kerülhetett soha nem látott mennyiségben az egyik legforgalmasabb járdaszakaszra minden 100 m-re minimum egy kupac. A hatalmas fehérségben, igazán látványosak voltak. Sosem értettem meg a kutyatartók ilyetén hozzáállását a dolgokhoz: ők nem ugyanott mászkálnak nap, mint nap, őket nem zavarja ha belebotlanak a saját otthagyott kupacukba? Vagy csak én vagyok ilyen édesszájú?) Ma reggel sem volt jobb a terep: a félig letaposott, összesarazott hó alatt jégpáncél van, igazán kimérten lehet csak rajta közlekedni. Legalább van mire ráfognom a lassúságomat:)) Mindenestre nem túl ideálisak a jelenlegi adottságok a hétvégi HTMV-hoz. Vagy mindegy, lesz, ami lesz? Alapozó edzésnek kiváló? Nincs nagy tapasztalatom a téli futásokkal kapcsolatban, ez az első ilyen idényem.

Év végén, úgy vettem észre mindenki szeret összegezni, meg új célokat kitűzni. Hát, én ebből valahogy kimaradtam, de megpróbálkozom vele.

Az biztos, hogy március közepén-végén kezdtem el futni járni. Első másfél hónapban heti 10-12 km-eket futottam, majd kb. 20 -at. Szerintem nyár elején már heti 25-30 km-ekre álltam rá és megvoltak az első 10-14 km-es futások. Utána jött a felkészülés a félmaratonra, amikor heti 60-70 km-eket futottam. A félmaraton utáni statisztikákat meg már meg tudom nézni, mert regisztráltam az Edzésonline-on:)) Szóval, összességében 11-szer futottam le a félmaratoni távot, vagy 1-2 km-rel hosszabbat és egyszer teljesítettem a 30 km-t. Március végétől december végéig kb. 1.600-1.700 km-t futottam. Az átlagsebességem októberben volt a legnagyobb, ekkor képes voltam 5 perc alatti km-eket futni 6 km-es távon. Szóval, van mit fejlődnöm a 2008-as évben, majd kialakul, hogy mi és mennyi jön össze belőle. Vagy ilyenkor illik konkrétumokat elképzelni?