Én nem tudom, hogy a téli időjárás teszi-e vagy csak én vagyok nagyon rossz passzban, de ez nekem mostanában nem megy. Sem rövid távon, sem hosszú távon, de még középtávon sem. Persze, rá lehet fogni sokmindenre – én általában a nagy szélre szoktam:)) – de be kell látnom a tényt: le vagyok lassulva. És még ez a lassúság is kínlódva, nehezen megy. Lehet, hogy csak egy ritmusba kerültem a természettel, és nekem is téli álmot kellene aludnom, na de ehhez meg túl sokat eszem:)) Az viszont biztos, hogy a nyáron, tavasszal és ősszel oly gyönyörű Duna-part sem elég inspiráló számomra a jókedvű edzésekhez. Persze, mert nem is látok belőle semmit: reggelente félhomályban indulok útnak, mire hazaérek, akkor kezd el derengeni valami. A túlpartból meg végképp semmi nem látszik, ha ködös, párás a hajnal. Ilyenkor csak rámijesztenek az elhaladó hajók erőteljes hangjukkal. Maximum a kompnál van némi mozgás ilyentájt, meg persze a szemközti kávézóban:)) innen meg jön a hosszú, kihalt egyenes, kétoldalt csak pusztaság, egészen a ligetig. Ez a hatalmas platánfáival másként oly hívogató erdős rész, ilyenkor félelmetessé tud válni. Már a horgászok sem elég kitartóak, úgy tűnik, berekesztették erre a szezonra  a saját sportjukat, így aztán már hetek óta senki sincs a tó körül, nem fagyoskodnak a stégeken, a rádióikat is otthonhagyták (pedig ilyenkor jól jönne valami emberi hang a sötétben). A vadkacsák viszont maradtak, csak ők is lelassultak. Így aztán egymást rémisztgetjük a tóparti ösvényen. Igaz, ők nyáron sem voltak valami hirtelen mozgásúak (egyszerűbb volt, ha kikerültem őket, mint arra várni, hogy odébb menjenek), de most úton-útfélen egymásba botlunk. Szóval, kezd egy kicsit valami mesebeli rengeteghez hasonlítani az egész. Aztán még haza is kell szaladni az említett útvonalon. Már megint jön a hosszú egyenes, ahol mindig szemből fúj a szél. Mindig szemből és mindig fúj. És nagyon fúj. Ha ezen a részen túl vagyok, megint emberlakta övezet következik, és ránézve az órámra megállapíthatom, hogy ma is rosszabbul megy, mint tegnap ilyenkor. Tekintve, hogy ez szinte minden nap így zajlik, így egy hét alatt akár egy egész percet is romlik a menetidőm ugyanezen az 5,8 km-es távon. Ősszel még úgy voltam vele, hogy bármikor, bármilyen hangulatban, formában és bármilyen kajával a gyomromban le tudom futni kevesebb, mint 30 perc alatt (inkább 29 körül); manapság meg, ha bemelegítek, ha nem, ha eszek ha nem, akkor sem megy 30 perc alá. Tegnap reggel is bele kellett húznom a végén, hogy ne érjem el a 31 percet; ma már ezzel sem törődtem:))

Szóval, nem tudom, mi lehet az oka ennek a lejtőnek, de elég kitartónak tűnik. Még lehet, hogy nálam is kitartóbb lesz:(( Volt egy átmeneti fellendülésem - azután, hogy, 3 napig nem futottam influenza miatt - mintha kicsit könnyebben ment volna gyorsabban, de a fellendülés is csak 3 napig tartott. Már néha az is megfordul a fejemben, hogy lehet, hogy pihenni kellene. Vagy a futás melletti torna adagját némileg csökkenteni, vagy egyik nap csak tornázni, másnap meg csak futni. Viszont, ahogy ezek felötlenek bennem, megszólal a lelkiismeretem is. Persze, most még ráérek tornázgatni, most kell kihasználnom a rendelkezésre álló szabadidőt, később úgysem lesz rá alkalmam; meg hasonlók. Abszolút tanácstalan vagyok, csak megszokásból csinálom a napi ritmust.

Na, de hogy valami lelkesítsen is engem: hétvégén egy napra visszatérek a gyökereimhez és ha addig nem jön közbe semmi, akkor elmegyek körbefutni a vízműdombot és végre lesz alkalmam találkozni, megismerni másokat is az Edzésonline csapatából.

Valahogy ez a rendszeresség nem megy nekem.

De azért nem mindenben. Vannak dolgok, amelyekben nagyon-nagyon rendszeres tudok lenni, sőt egyenesen lelkiismeret-furdalásom van, ha egy alkalmat kihagyok. Ilyen például a reggeli futás. A naplózás, az e-mailezés, sőt bármiféle írásos kapcsolattartás viszont nem tartozik ezek közé Nagyon nem. Pedig ezen változtatni kellene, mert annyi új élményt, lehetőséget kínál. Meg is kaptam a barátnőmtől. Kb. két hónapig várakozott a válasz e-mailemre, amikor kaptam tőle egy apró figyelmeztetést. Igaza volt, mert ígértem neki mindent még hónapokkal ezelőtt, de mindig találok valami mentséget magamnak:)) Most viszont rászántam magam: írtam neki jó hosszú levelet, hogy kitartson egy hónapig:)). Aztán válaszolt és beindult a folyamat. Sőt, olyannyira beindultam én is, hogy kaptam magam és elmentem Egerbe meglátogatni őt. Csak kitartson a lelkesedés és a lendület!:)) A téli hónapoktól egyébként is kicsit félek ebből a szempontból. A hideggel sosem nagyon haverkodtunk, és ha hosszasan a közelemben tartózkodik, akkor igen rossz hatással van rám, mert bekényszeríti fázós tagjaimat a szoba melegébe, és magányába is. Aztán, ha már egyszer bezárt oda, akkor nehezem hagyom magam kivakarni onnan, mert az otthon melegével nálam együtt jár a lustaság is:))

Na, de hol van még a tél?! Ma reggel is már 3 C fok volt, amikor futni indultam. Előtte bemelegítettem, itt bent a melegben egy fél órás tornával, és így meg sem kottyant a zimankó. Próbálom megfogadni Atom tanácsát is, miszerint a tél az alapozás ideje: így aztán minden reggel egy fél órás kazettára végzett ugrabugrás tornával indítok, utána jön a félórás futás, majd újabb félóra aerob jellegű edzés, majd ¾ - 1 óra erősítés. Hétvégén meg igyekszem kicsit hosszabbakat futni, hogy azért azt se felejtsem el teljesen.

A hétközbeni rövidebb futások egyébként mostanában nem nagyon mennek, még csak megközelíteni sem tudom újabban az egyéni legjobb időmet. Így aztán kitaláltam, hogy a hosszabb futásokra koncentrálok, hátha abban több lesz a  sikerélményem. Egyelőre bejött a taktika, mert a 10,7 km-es és a 14,05 km-es egyéni rekordomat is megjavítottam több perccel. Most hétvégén a Mátrában, hegynek fel, Gyöngyösről Mátrafüred felé tettem próbát, és itt is sikerült magamon hozni 2-3 percet a 11,5 km körüli távon. Talán ez segít majd kihúzni kicsit aktívabban a telet.

Most is esik az eső, előtte meg a hó szakadt. Érzem, jönnek a lelkiismeret-furdalással telő reggelek, amikor az eső, a hó, a sötétség vagy a jég miatt nem indulok el futni. Ezen a ponton biztosan a tél fog győzedelmeskedni a lelkesedésem felett. Ilyenkor mit lehet tenni?