2009 Blue-val párosban 3. helyezés.

2010 egyéniben, komoly tapasztalat nélkül valamivel fél táv után feladás.

2011 újabb egyéni próbálkozás, néhány perccel kicsúsztam a 24 órás szintidőből. 2012 páros nevezés, de egyéni teljesítés lett volna. Hőségriadó, hőguta, gyors befejezés.

2013 végre sikerült megszerezni az egyéni teljesítésért járó célszalagot.

2014 egyéni próbálkozás, mivel nem akartam elbukni a nevezési díjat, bevállaltam, hogy nem túl egészségesen elindulok. Majdnem fél távnál szálltam ki.

2015 egyszerre egyéniben és párosban. A sorozatos nehézségek és problémák miatt egy kevéssel a fele után be lett fejezve.

Mivel tömegrendezvénnyé nőtte ki magát az esemény nem ragaszkodtam feltétlenül az induláshoz. Reni viszont szeretett volna visszavágót, így párosban neveztünk. Szállást máshol kerestem, mert tavaly már elegem volt az ablak alatt bulizó buli váltókból. A kísérünk most is Peti lett. A szakaszok úgy lettek összerakva, hogy egyben senkinek se kelljen sokat menni és lehetőség szerint a szintes részek az enyémek legyenek. A frissítést hagytam, hogy az asszony rakja össze stressz oldásként. Amikor megnéztem ránézésre is simán két körre is elég lenne. Szerencsére a kocsiba még befért. Péntek délután leutazás, chip felvétel, tésztaparti, aztán megkerestük a szállást. Utána beültünk vacsorázni és közben átbeszéltük az egészet. Hajnalban kevéssel 4 előtt szólt az ébresztő. Néhány óra alvás után nem esett jól felkelni. Egy nagyon olcsón vett vadonatúj Adidas cipőnek szavaztam bizalmat. Hogy a gyors váltósok ne toljanak le a pályáról egy régebbi egyénis pólót vettem fel. Gyors készülődés aztán indulás, hogy még odaérjünk az egyéniek rajtjára. Utánuk hamarosan mi következtünk. Reni felfutott velem aztán beült a kísérő kocsiba. 7-8 kili után a lábaim is bemelegedtek. Majdnem egy húszas után a Fűzfői emelkedő tetején átadtam a lehetőséget az asszonynak. Aszófőig az övé volt a pálya. Az idő gyorsan melegedett. Füred határáig én futottam. Az asszony a füredi pontra a tervezett idő előtt pár perccel bent volt. Míg vártam rá néhány rég nem látott ismerőssel találkoztam. Aszófőtől vártak rám a huplik. Gyönyörű táj, emelkedők, szinte semmi árnyék. A kísérő kocsi ahol csak lehetett félreállt, hogy lehessen mosakodni. A kék kutak alá is bemásztam. A vászolyi jó hosszú 10%-os emelkedőt megsétáltam, messze még a vége. Dörgicse határában csere, Renié lett a lejtő egészen Zánkáig. Már visszafogottabban álltam neki a következő hegymenetekre. Gyönyörű a Káli medence meg jó meleg. Köveskál után már erősen küzdős volt a haladás. A komfortérzeten nem sokat segített, hogy a megolvadt aszfaltba cuppogott a cipő. Salföldön váltás. Mosakodás, kis regenerálódás, nadrág csere aztán kísértük Renit. Varga pincészet után gyors megbeszélés, egy kis variálás a szakaszokkal aztán elkezdtem a következő szakaszt. A többiek előrementek Tördemicre. Az első egy-két kili még elfogadhatóan ment, de aztán szenvedés, vánszorgás a hullámvasúton. Voltak pillanatok amikor úgy éreztem soha nem ér véget a szakasz. Terv szerint Györöknél váltottunk volna, de pár kilit átpasszoltam az asszonynak. Zsákkal indult neki, mi meg mivel úgyse tudtuk volna kísérni előrementünk a Gyenesdiási pontra. Szerettem volna egy kicsit aludni, de nem ment. Lassan besötétedett, kezdtem már aggódni, mert már több mint két órája váltottunk. Felhívtam, már a közelben volt. Mint kiderült neki is akkor volt a mélypont és megküzdött azzal a nagyjából 18 kilivel. Én is zsákkal indulok, a többiek próbálnak aludni. Annyiban maradtunk, ha jól megy Máriafürdőn váltunk, ha nem akkor Berényben. Sötét van de nem zavar. A futás is egész tűrhetően megy. Egy idő után feltűnik, hogy a lámpám fénye halványul. Nem izgat raktam el pótelemeket. Majd Keszthelyen a ponton kicserélem. Időnként cifrákat káromkodok, jelzések alig vannak, inkább csak érzésre megyek a sötétben. Beérek, kérek egy kis paradicsomos tésztát és az egyik lámpa alatt elemet cserélek. Óriási pofára esés, nem világít, vissza a régi azzal működik. Az elvileg új elemek nem működnek. Biztató kilátás a susnyás rész előtt. A tészta is elég vacak, indulok. Épp még csak elhagyom Keszthelyt amikor Reni rám csörög. Kényelmes kocogós tempóban elérem Fenékpusztát. Frissítés, elrágok egy Carbonexet abban bízva hogy hátha ad egy kis plusz energiát. Semmilyen hatása nem volt, vánszorgok tovább. Berény felé az úton időnként fényfestéssel megvilágított fák kifejezetten szürreális látványt nyújtanak, ráadásul mintha egy-egy pillanatra hallucinálnék tőlük. Észreveszem a kocsinkat, ahogy elhúz. Felhívom az asszonyt, hogy most előztek meg. Közben kétszer is rosszul lépek, még jó hogy nem ment ki a bokám. A lámpám annyira halvány alig látom az utat. Nagy nehezen beérek. Váltás, elrendezzük a cuccokat, megyünk előre Máriafürdőre. A pont közelébe megállunk, kicsit még beszélgetek Petivel aztán sikerült bealudni. Félóra alvás után arra ébredünk, hogy Reni kopog az ablakon. Pár kilométert előre gurulunk, hogy legyen időm összekészülődni. A zenét előkotrom épp itt az ideje, hogy hajnalban valami felpörgessen. Futok, és majdnem hogy jobban izzadok mint a tűző napon. Fonyódon találkozok a kocsival, lemosakszom aztán futás tovább. Fonyódligetre érve lassan kezd világosodni. Váltunk. Mindenki már fáradt, kis szakaszokat megyünk csak. Az emlékek összemosódtak, csak halvány emlékképek vannak hogy melyikünk melyik szakaszt futotta. Azt tudom, hogy valamelyik ponton együtt kávéztunk, de hogy melyiken legfeljebb a programfüzetből tudnám megmondani. Van amelyik szakasz egész jól ment, van amelyik meg abszolút szenvedősen. Földváron egy pohár isteni húsleves. Életmentő volt. Az előző délutántól hajnalig elvesztegetett időből szépen hoztunk vissza. A nap egyre melegebben süt, de a cél is egyre közelebb. A vasárnap számomra legjobban menő része Széplaktól kezdődött. Pedig nem indult jól, ahogy kiszálltam a kocsiból begörcsölt a combom. A Sió hidat gond nélkül megfutom, egy keveset megyek Cicukkal, de lemarad túl erős neki a 6:30-as tempó. A következő pontra beérve Reni még nincs kész, nekem meg még tart a lendület, tovább megyek. Mire utolér a kocsi nagyjából 7 kili van még hátra. Én beszállok, Reni folytatja. Az utolsó pont után egy kevéssel kiszállok. Sétálgatok, hogy ne merevedjenek le az izmok. Reni feltűnik. Együtt indulunk tovább. Beszélgetünk, semmi kapkodás, kiélvezzük az utolsó kilométereket. Hamarosan beérünk Club Aligába. Egy utolsó csippantás, aztán ráfordulunk a befutó szakaszra. A célkapu alatt öröm és boldogság, közel 30 és fél óra után beértünk. Később, mint kiderült a befutónkat az RTL is felvette és bekerültünk a híradóba. Nehéz volt, nagyon nehéz, egyéniben nem biztos, hogy megtudtam volna csinálni. A pólóm tiszta só, a szombat reggel még vadonatúj fehér cipőm egészen beszürkült a több mint száz kilitől. A célban kis társasági élet, aztán a hálózsákokkal levonultunk a partra árnyékba aludni. Alig feküdtem el, minden bajom lett. Elkezdtem görcsölni, szédülni, vastagon benne volt az összeszedett napszúrás, már azon voltam, hogy én is bejelentkezek egy koktélra a mentősöknél, amikor elaludtam. Nagyjából másfélóra pihenés után összepakolás, kaja a fenti büfében aztán irány haza, mert hétfőn már várt a meló.

A jövő év még kérdéses, lehet hogy újra egyéniben indulok, lehet, hogy megint párosban ugrunk neki, de az is lehet, hogy más kihívás lesz, például a Mátra 115 már egy ideje bakancslistás…..