Sárvár után már minden figyelmem a Balcsi felé irányult. Az év főversenye, ráadásul a mumusom, mert az elmúlt 3 évben egyszer sem sikerült futva eljutni a célkapuhoz. Sok előkészület nem kellett, csak szállás meg némi megbeszélnivaló a frissitéssel kapcsolatban. Aztán pár éves együttmüködés után Ági nem vállalta a bringás kiséretet, mert úgy érezte, hogy nem tudna elég hatékonyan segiteni. Zsótinak adta át a szerepkörét. Mivel pár ultraversenyemen ott volt segiteni, tudtam, hogy nem lesz nagy gond. Ott teker mellettem, Attila meg a kisbuszával ott lesz és felügyeli a tanitványait.

Csütörtök. Bringaszerelés, próba, hogy hogy tudjuk elhelyezni, hogy az összes cuccal 3-an elférjünk a kocsimban. Este összecsomagolás, ügyelve, hogy legyen bőven váltóruha.

Péntek. Korai lelépés a melóhelyről, irány haza, hogy pakoljunk be és minnél hamarabb leérjünk. Persze, nem úgy alakult, Zsótinak még elintézetlen dolgai, így akkor sikerült elindulni mire én már rég lent szerettem volna lenni. Majd felrobbantam a méregtől, hogy hiába terveztem meg aprólékosan, minden borult. Ha nem hajnalban kell kelni nem is izgatott volna annyira. Este vacsoránál jött a kérdés, hogy hova raktuk a bringa első tengelyét. Nem lett meg. Ez zavart a legkevésbé. Úgy se ragaszkodtam volna, feltétlenül hozzá, hogy valaki minden méteren ott legyen mellettem. Így viszont nem nagyon kellett szortirozni a cuccokat, hogy mi menjen a bringára és mi kerüljön a kisbuszba. A szálláson maradt a bringa és azok a dolgok amikre biztosan nem lesz szükség.

Szombat. Hajnali ébresztő. Basszus elötte se aludtam ki magam, most meg csak 3 és fél óra jutott. Összekészülödés, gyors reggeli, bepakolás aztán irány Füzföröl Aligára. Az ultrás barátokkal és ismerösökkel egy kis beszélgetés, aztán 6-kor rajt. Szép nyugodtan kezdtem. Attila kérésének megfelelöen, hogy ne foglalkozzak az idővel, nem inditottam el a GPS-t és a stoppert az órámon. Amíg nem szakadt szét a mezőny addig ment a beszélgetés és a viccelődés. Ügyeltem rá, hogy a saját tempómat menjem. Sorban jöttek a jól ismert települések. A Balatoni bringaút olyan mintha hazamennék, szinte minden méteréhez eszembe jut egy-egy emlék. Káptalanfüred után a cserélhető elemes MP3-at elövettem, hogy jobban teljen az idő. Nem nagyon akart müködni, pár számot lejátszott, de állandóan lefagyott, egy darabig elszórakoztam vele aztán elraktam. A másikat az éjszakára tartogattam, és biztam benne, hogy az nem hagy cserben. Az Alsóőrs utáni kunkor meglepett, nem számitottam rá. Füreden ahogy végigfutok a Tagorén, a sok fagyizó láttán csorog a nyálam, nekem fagyi kell. A füredi ponton találkozok Attilával, látja, hogy minden rendben, megbeszéljük, hogy hol várnak majd melegkajával. Zsoltot megkérem, hogy a pont melletti kútból töltse meg az egyik kiürült vizes flakont. Már egyre közelebb van Aszófő, amikor érzem, hogy rohamosan fogy az erő. Kicsit hamar jött az első mélypont. Pár perc gyaloglás után újra elkezdek futni, amikor rájövök mi a gond, egyszerüen eléheztem. Az elözö nap kimaradt az ebéd, a reggeli meg nagyon kevés volt. Ahogy közeledek a ponthoz jön Andi, megfogja a kezem, hogy sétáljunk. Megjelenik Zsolt a kezében egy jégkrémmel.  A pontnál megállok, banánnal, géllel és kólával lekisérem. Egyből szebb a világ. A következő faluban meleg kaja vár. A következő szakaszt szépen letolom. Attila elém kocog aztán amíg eszek gyalogol mellettem. Közben lenyugtat, hogy ne kapkodjak, jól haladok, meg lesz az a kör. Vissza lefutok a 71-esig, hogy aztán Zánkától induljon a következő hegymenet. Judit kerül mellém kísér egy pár kilit aztán megy a csapata után. Az eső elkezd esni, aztán zuhogni. Szeretek esőben futni, de rövidesen jön az első igazi holtpont. Szakadó esőben már nem annyira jó gyalogolni. Szerencsére az nem zavar, hogy lehült a levegő is vele. Egy órát nyüglödök aztán újra normálisan megy a futás. Szeretem a hegyeket de nem bánom, hogy Szigliget felé túl vagyok rajta. A combfeszitőim sajognak, sikerült kinyírni őket. 12 óra elteltével 101 kilinél járok. Még egy kis esély van rá, hogy 14 óra futás után Keszthelyen legyek. Zsuzsi kerül mellém bringán pár percet együtt megyünk, utána előre siet. Becehegynél a golfpályánál megbeszélem Zsolttal, hogy a Vonyarci ponton találkozunk. A combom egyre jobban fáj. Hamarosan elkezdek gyalogolni. Utolér Andi és a bringás kísérője Béci. Andi sincs jól, fáj a gyomra. Egy darabig együtt gyaloglunk aztán elkezd futni. Megnézem, hogy tudok-e velük menni, hát nem, ráadásul nem tudom, hogy Zsolt hova tünt. Gyenesdiásnál találkozok Marcsival, egy gyors hívásra elkérem a mobilját. Szerencsére Ági számát tudom fejből, fel is veszi. Elmondom, hogy hol járok, mi a gond, mire van szükségem. Elindulok Keszthely felé. Egyszer csak szemből futva feltünik Zsolt hozza a kért Algoflexet. Nem vagyok híve a fájdalomcsillapitók szedésének, egy kezemen meg tudom számolni, hogy versenyen, hányszor éltem vele, de most úgy érzem szükségem van rá. Még van fél óra a Keszthelyi szintidőből, amikor beérünk. Megkönnyebbülök mert nagyon tartottam tőle. Attilával nem találkozok, előrement Vikit segiteni. Leülök és alaposan kajálok. Az elindulás kicsit nehézkes volt, de utána megy a futás. A fejlámpa már rajtam van, erősen sötétedik. Fenékpusztánál rövidgatya csere és a polómat, hosszú ujjura váltom. Szeretek éjszaka futni, megvan a varázsa. Berénybe beérve elinditom a GPS-t egyszerüen kiváncsi vagyok a futó tempómra. 7 percesek körül megy, egy bő kili után kikapcsolom, most nincs rá szükségem. Biztam benne, hogy Andiékat utolérem, de sajnos nem jött össze. Máriafürdön kis pihenő, meleg kaja és egy pohár sör. Nagyon jól esik mert a nálunk lévő sajtos kolbászos szendvicseket, energiaszeleteket, géleket már nagyon unom. Béci kerül mellém bringával, beszélgetünk egy keveset, majd siet előre. Az álmosság egyre durvábban tör rám, Alsóbélatelepnél, szédelgek majd pillanatnyi filmszakadás után ráborulok a kocsi motorházára. Zsolttól kérek 3 szem koffeintablettát és az MP3-ast. 2 perc múlva robogok mintha akkor kezdödött volna a verseny. Zsolt mellém ér és kérdezi, hogy mi történt, intek, hogy fogalmam sincs. Rohadtul élvezem a futást, újra teljesen könnyen és energikusan haladok. Tiszta flow. Fonyód elött Szilvi robog el mellettem. A következő pihenő már Bogláron van. Találkozunk Levivel, nagyon rosszul néz ki, ketten segitik fel a padról, egyedül nem tud felállni. Gyors kaja aztán indulás. A sötétben benézek egy elágazást, de hamar észreveszem, hogy gond van így csak egy kevés plusszt rakok hozzá. A lendület már kezd megtörni, de folyamatosan haladok, igaz már idönként belegyaloglok. 180kili Földvár, 24 órán belül vagyok, jobbat mentem mint Sárváron, pedig itt bőven volt hegy, és egész egyenletesre sikerült. PB. :) Leülök kaja, aztán indulok tovább. Az egyik kocsiból Illus jön ki, pár mondatot váltunk már menet közben. Már néhányszáz méterre vagyok a ponttól amikor letellik a 24. óra. Úgy számolom, hogy a maradék 32 kilit 4 óra alatt valahogy leküzdöm. Mondom is Zsoltnak, hogy ha nem történik katasztrófa 10-re bent vagyunk. A Balcsi nem adta könnyen magát. Zamárdinál már kész voltam mint a lecke. Leakartam feküdni aludni 10 percre. Zsolttal addig hisztiztem és veszekedtem amíg felhívta Attilát, hogy mi az edzői javaslat. Menjek tovább, Siófokon vár. Úgy érzem, soha nem érek oda. Elgondolkozok rajta, hogy ér-e ennyi szenvedést a teljesítés. Végre átérek Siófokra, Attila mondja, hogy próbáljak meg futni, a mozgásomat látva, inkább azt javasolja, lendületes gyaloglás legyen. A rücskös aszfalt a cipötalpon keresztül bántja a talpamat. Később megpróbálok futni, de nem megy hiányzik az erő. A Sió felett az úttesten megyek át, semmi lépcsőzés.A vasútállomásnál úgy érzem mintha légpárnán lépnék, a következö lépés annyira fájdalmas, hogy majdnem összeesek. Intek Zsoltnak, hogy álljon be a parkolóba. Leülök, leveszem a cipömet és a zoknit, látom, hogy a talppárnám, tele van vizhólyaggal. Megpróbálom kiszúrkálni, hogy utána leragasztva tovább tudjak menni. Nem tudom hányszor szúrtam bele a tűt, a nagy része érthetetlen módon épen maradt. Már nagyon elegem volt, fogtam és jó vastagon leragasztottam. 20 percet sikerült elszúrni a dologgal. Utána egyszerüen nem tudtam rendesen ráállni, szánalmasan sántikálni. Zsolt mondta, hogy ezzel a tempóval nem érek be szintidőn belül. Megpróbáltam futni és......sikerült. 3 pihenővel elértem a világosi siratófalat. Akik megelöztek amíg a ,,boxutcában,, voltam újra mögöttem voltak. A hegy elött rámjött a szükség, muszáj volt megint félreállni. Az emelkedön ha hátrafelé megyek akkor se lettem volna lassabb. Mire felértem az emelkedőre Zsolt már ott volt, lerakta a kocsit a versenyközpontba és visszafutott elém. Egyszerüen nem értettem, hogy került oda olyan hamar. Rengeteget futottam arra és nem emlékeztem rá, hogy mennyire van oda. Egy kili múlva már a Club Aligában voltunk, lefutottunk a partra, még egy kanyar, aztán vagy 50 méter és a célkapu. És 29 óra 40 perc alatt meg lett a kör. Bent, gratulációk, ölelések, fotózás, a szem nem maradt szárazon. Még egy darabig ott maradtunk a társasággal bandázni, szurkolni. Az eredményhirdetést már nem vártuk meg, mert mind a ketten akkor már vagy 36 órája folyamatosan ébren voltunk, kellett valamennyi alvás.

A sárvári 24 óra ehhez képest csúpa móka és kacagás, az angolkisasszonyok teadélutánja volt. Lélekben a Tó alaposan lecsupaszitott, megrágott és kiköpött, de adott is valamit, HITET.

https://www.youtube.com/watch?v=VgSMxY6asoE