Az idei év első célversenye volt a Sárvári 24 órás OB. Mivel már korábban is futottam pár karikát a vár körül. A korábbi évektől viszont eltérően úgy indultam neki, hogy felkészültnek éreztem magam. A pályaszállást még korán lefoglaltam. Pénteken melóból korán lelépés aztán a csapatot összeszedtem és irány Sárvár. Zsolt lefelé átvállalta a vezetést, hogy addig is pihenjek. Pár óra kellett, hogy leérjünk. A szállást gyorsan elfoglaltuk majd átmentünk rajtszámot átvenni és tésztapartizni. Hosszasan nem lehetett társasági életet élni, mert muszáj volt pihenni, hosszú nap elött voltunk.
Szombat reggel bevásárlás majd, reggeli, és a frissités összeállitása volt a menetrend. Attilához levittem a dobozomat, még némi dumálgatás aztán 10-kor elkezdödött a verseny. A kis csapatunk összeállt és egy jó darabig együtt mentünk mint a hétvégi közös edzéseken. Jó meleg volt, sürün kellett mosakodni, jeget is idönként kaptam, hogy tudjak hűlni. Az első mélypont 50 kili után jött, nem is fizikális volt, inkább a meleg ütött egyet. Zsoltot elküldtem fagyiért, mert tudtam, hogy az hatékonyabb mint a mosakodás. A délután hátralévő fellenditettem a fagyizó forgalmát. A biztonság kedvéért túlélő üzemmódra váltottam, bár ezzel a 200 kilis álomnak, de nem szerettem volna fejreállni, idő elött és kellett az energia az éjszakára. Ahogy Attila kérte folyamatosan haladtam, csak a technikai szünetekre álltam meg, meg párszor nyújtani. Kora este felszaladtam a szobába gatyát cserélni, mert az izzadtság miatt már kényelmetlen kezdett lenni. Zenét hallgatva köröztem, hol gyorsabban hol lasasabban atól függ, hogy éppen hogy esett a mozgás. Az első komoly gödör félidő elött jött. 2 kör gyaloglás után a következőben már a versenyt befejező 12 órásonak gratuláltam. Jött is a lecseszés, hogy futni is kellene már. Még pár küzdöttem egy keveset, aztán célba vettem a szobát, wc-re is kellett mennem, meg Attila egy ideje már mondogatta, hogy öltözzek fel. Pár percet teljesen feleslegesen üldögéltem, rájöttem, hogy ez csak a szervezetem trükkje volt, hogy pihenjek egy keveset. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. A bal talppárnámon a bőrkeményedés alatt lett egy kisebb vízhólyag, mivel elég körülményes lett volna kivágni, gyorsan leragasztottam, mondjuk nem sokat ért. Határozottan jobb volt tisztán, tiszta ruhában folytatni a versenyt. Hamarosan szólt Attila, hogy már csak én vagyok versenyben a kis ultrás családunkból. Sünit utána én is próbáltam megyőzni a folytatásról, sajnos sikertelenül. A pálya lassan elcsendesedett, a 24 órások egy része is elvonult, hogy pihenjen. A futók rendületlenül köröztek, a segitőik jól beöltöztek mert hűvős volt az éjszaka. Fél 3 körül amikor kezdtem volna elpilledni kértem 3 koffein tablettát, ami felért 8-10 kávéval. Attilától megkaptam: -Menjél fiam. Az mp3-ast bekapcsoltam, aztán futás. Pár perc múlva éreztem, hogy hatnak a bogyók. A ritmus kialakult, a Rozmannál kezdödö ,,emelkedőn,, gyalogoltam, aztán futás. Unalomüzésből matekoztam, ha ebben a tempóban megyek mennyi lehet a vége, ha gyorsabban vagy lassabban, akkor mennyi lehet. Zenehallgatás közben is lehetett hallani, hogy a madarak énekelnek, lassan elkezdett kivilágosodni. Hajnali 5 óra, már csak 5 órát kell futni és vége. Az órám már rég lemerült, így csak a képernyön látható köridőkből tudom, hogy hiába vagyok folyamatosan mozgásban, a tempóm olyan mint egy csigának. Már reggel van, hihetetlennek tünik, rendületlenül körözök. Aztán kapok egy kis pihenőt, amíg a levesemet eszem, addig ülhetek. Utána ki a székből és folytatás. Az egész pálya újra megtelik élettel. Egyre melegebb van, jó lenne átöltözni, de nem akarok miatta megállni, így menetközben csak a hosszú felsőmet cserélem le pólóra. Már azt próbálom kitalálni, hogy mikor jön el az a pillanat amikor megindulok egy utolsó rohamra. Attila megoldotta ezt a kérdést. Még egy szűk másfél óra volt hátra, amikor látom, hogy futócuccban ott áll a pálya szélén. Mire leesett volna, hogy mit is akar, már ott futott mellettem. Azt hittem belepusztulok. Meg is kapta tőlem, hogy meg akar ölni. Bármibe lemertem volna fogadni, hogy 6 perceseken belülieket futtat velem. Utólag a köridőket megnézve, a tempófutás közelitett a 7 percesekhez. Aztán szóltak neki, hogy nem kísérhet. Még 20 perc. Így újra egyedül nagyon szenvedtem. Úgy számoltam, hogy 3 kör még talán belefér. Az utolsó körbe sapka csere, és a jótifutis zászló a kézben. Az egyik szemem az órát leste, hogy még még hány percem van. Izgultam, hogy nem tudom befejezni a kört. A célegyenesben még egy ,,sprint,, aztán a célkapun áthaladva meghallom a szirénát. Megállok és ráborulok, a korlátra. Odajönnek, és megkérdezik, hogy kell-e valami. Mondom, hogy valaki toljon alám egy széket. Kicsit arrébb kisérnek és belerogyok egy horgásszékbe. Kezembe nyomnak egy áványvizes palackot, amivel sikerül ivás helyett pofán önteni magam. Nem is volt baj, mert a jobb szememből potyogtak a könnyek, de így már nem volt feltünö. Lihegek, lassan helyre kerül a világ. Kiderül, hogy a sziréna akkor szólalt meg amikor már csak pár méterre voltam a célkaputól. Pár perc múlva átülök privát frissitőpontunkhoz. Némi beszélgetés után irány a szállás. Zsoltot megkérem, hogy szedje össze a cuccaimat. Felvonszolom magam a szobába, lerogyok az ágyra és azon gondolkozok, hogy mit csináljak. Fürödjek, aludjak, vagy pakoljak? Az alvás mellett döntök, szólok, hogy ébresszenek fel 20 perc múlva. Elnyúlok, még szinte le se ért a fejem már alszok, de negyed óra múlva már ébren vagyok, még bennem van, hogy menni kell. Lefürdök, összecuccolok aztán irány az eredményhirdetés. Ott már rutinosan elfekszek a fübe, meleg van és tudom, hogy a padon ülve ilyenkor könnyen rosszul leszek és kifekszek. A legnagyobb meglepetésre a kategóriámat megnyertem és abszolútban a 10. lettem 173 kilivel. Szerencsére nem videózták, ahogy felmásztam a dobogóra. :) Utána beültünk még enni valamit majd irány haza. A hazaút felében aludtam. Otthon aztán felcuccolás. Zsolttal megittunk egy-egy sört. Még benéztem a netre, hogy mi történt a hétvégén, ettem még pár falatot, aztán majdnem 12 órát úgy aludtam mint akit fejbevágtak.