Már hiányoltam, de reggel már úgy ébredtem, hogy minden porcikámat átjárja a közelgö verseny izgalma. Az elmúlt bő hétben alig futottam, így már alig várom hogy kocoghassak.  Persze tudom, hogy folyamatos vigyor a képemen nagyon sok várkör után már csak vicsor lesz, de most még nagyon jól érzem magam. Tegnap összepakoltam a cuccomat, egy nagy sporttáska dugig megtelt. Kissé sokaltam a pakk méretét, ekkora táskával egy hétre elmegyek nyaralni. De rá kellett jönnöm, nagyon szolid voltam, Yoyoék az egész házat a kocsi után kötik.

Eldöntöttem.

Köszönöm, a sok tanácsot és biztatást amit kaptam. A hétföi egész napos terepezésen volt idöm elmélkedni rajta. Bár a 7. óra után mikor már a rápihenés hiánya miatt a fáradtságtól kinlódtam, úgy voltam, hogy a 12 órás is böven elég lesz. De már otthon, lefürödve, némi kaja és pihenés után már tudtam meg kell próbálnom a 24 órást. Tegnap át is neveztem. Mivel Sárvárt csak felmérönek szánom, így nincs teljesitmény kényszerem. Most már csak azt kell majd megálmodnom, mennyi idönként szeretnék pihenöt tartani.

Két és fél hét múlva Sárvár. Eddig csak jókat hallottam róla, csupa móka és kacagás, némi futással. Csak a 12 órásra neveztem, de hétvégén a Velencei tó felé utazás közben Panferik és Galopp mesélték a 24 órás milyen jó is. El is bizonytalanodtam, átnevezzek-e, vagy maradjak az eredeti tervnél. Kilométer kényszer egyiknél sincs, alapedzettségem meg van, idén már volt két 10 órát meghaladó futásom.