A tavalyi remek év után nagy terveim voltak erre az évre. Igaz, hogy őszre megtört a lendület, de a szezont követő pihenő után remek formában ment az alapozás. Idénre egy régi nagy álom elérésének a lehetősége felcsillant. Volt izgalom rendesen, amíg nem érkezett meg a visszajelzés, hogy elfogadták a Spartathlon nevezésem. Attila nem volt lelkes tőle, de nem hagytam lebeszélni magam. Sok versenyt nem is terveztem, hogy mindig lehessen időm regenerálódni. A Fehérvári 12 órást edző és felmérőnek szántam, arra hogy lehessen látni hogy sikerült az alapozás. Voltak biztató jelek, de egy kisebb sérülés miatt kiálltam. Valószinüleg javitottam volna egy keveset, de Attilának igaza volt, hogy nem érdemes egy nagyobb sérülést miatta megkockáztatni. Gondoltam majd Sárváron megyek egy nagyot. Hát ez most elmaradt, helyette kaptam egy ultra nagy pofont. Az első 12 óra még úgy ahogy lement, de aztán számomra hamar véget ért a verseny. Éjfél után már teljesen kifacsarva egy takaró alatt remegtem a pálya mellett. Megszólalt a fejembe a vészcsengő, ,,Houston, van egy kis probléma,,. Hétfőn már bejelentkeztem orvoshoz, mert ennek a fele se tréfa. Egy hét múlva kaptam időpontot egy komplex terheléses vizsgálatra. Közben nagyon ketyegett az idő, a Spartathlon nevezés miatt, utaljak vagy ne, mert a labor eredmények csak a határidő után kapom meg. Gyors közvélemény kutatás eredményeként a barátaim többsége azt javasolta, hogy ne menjek, a végső szót edzésen Attila mondta ki, ne fizessem be. Annyira biztos voltam, hogy megyek, hogy B terv nem is volt arra ha valami közbe jönne. Az eredmények meg lettek, kiderült, hogy nagyon egészséges vagyok, bár akadt pár probléma, amik nehezitő tényezők, összeadódva meg a hosszútávú terhelésnél sokkal hamarabb elfáradok mint normál esetben. A mélypont az volt amikor két héttel az UB elött egy 45 kilométeres lassú futásba, bele kellett gyalogolni. Biztató kilátások. A sok pihenés és azzal, hogy fejben rákoncentráltam a versenyre, kifejezetten otimistán, igaz az esélytelenek nyugalmával vártam a hétvégét. Attila még kedden megkérdezte, hogy biztosan akarok-e indulni. Annyiban maradtunk, hogy indulok, és amikor tényleg gond van befejezem. Úgy éreztem, hogy 25% esélyt megelőlegezhetek magamnak, hogy körbe érek. 6-7 óra simán lement, de utána ahogy fogyott az erő, már fejből küzdöttem. Aztán éjszaka felmértem, hogy teljesen reménytelen a célbaérkezés, a féltáv előtt már túl lassú vagyok, előkeritettem a kísérő autót és beszálltam. Nem adtam fel, egyszerűen csak befejeztem. Most be kell látnom 8-10 óránál hosszabbakat jelenleg nem tudok tisztességesen végig futni. Remélem őszre már javulni fog a helyzet és jövőre újra remek eredményeim lesznek.
szia Joci, bammmeg :) én (mi) aki(k) egyfolytában osztalak/unk, persze most sem állom meg, hogy ne pofázzak bele. :)
ismét nagyon jó volt találkozni, fene az ízlésemet, még veled is, mindig jókedvem van ha ezzel a bandával, ezzel a körrel összefutunk évente párszor.
hogy milyen passzban vagy, akár tavalyhoz, akár úgy általában magadhoz képest, azt majd megmondják/megmondták, akik értenek ehhez.
így csak egy dolgot láthatunk, eszement mennyiséget, időben, távban és alkalomban futsz, pihennnnyé bazzz, mert szerintem még sokat akarsz futni. úgyhogy vigyázz magadra ! :) a képet majd kapsz ehhez a fészen :)
hány nap telt el az évből? 150. hány alkalommal futottál? 139. maradj meg a seggeden bakker, fuss hetente 3-4-szer, hetente 2-3-szor menj el úszni, mert a fürdés sem elhanyagolható, és élvezd kicsit a tisztaságot. és úgy általában mindent:) ehhez kivánok Neked minden jót, Te Hüjjjjje UFÓ! :)