Már hosszú évek óta tervben volt, hogy ki kellene próbálni a triatlont. Aztán úgy hozta az élet, hogy rendszeresen eljutottam uszodába. Télen rengeteg spinning és otthon görgözés és erősen agyaltam rajta, hogy az idei futós terveim mellé nyáron bevállalom az IM-t. Aztán kora tavasztól beindult a versenyszezon, edzővel kezdtem dolgozni, a bringa háttérbe szorult, se időm, se energiám nem volt tekerni. Április közepén elengedtem az ironman-t egyéniben, állóképességem megvolt ugyan, de ahhoz hogy a bringás kilométerek hiányában órákon át szenvedjek és küzdjek a szintidővel, már nem éreztem motivációt. Marad a váltózás. Viszont kapóra jött, hogy egy hónappal korábbanra Kaposvárra meghirdettek egy féltávú edzőversenyt. Elég hosszú, hogy legyen benne kihívás, de még beleférjen a a futós edzéseim mellé némi felkészülés. Tisztában voltam vele, hogy a vízben lassú, de kitartó vagyok, a szintidőbe beleférek, a bringát valahogy megoldom, a futás az meg menni fog. Ahogy közeledett a verseny dátuma, úgy nőtt az izgalom. Az UB előtt tizedennyire nem izgultam. Meg ott volt a kérdés, mi a fenét keresek ultrafutó létemre a triatlonisták között.
Péntek. Már tiszta ideg vagyok, főleg a bringa miatt, hogy nagyon szintes a pálya... Este még nekiálltam összekésziteni a cuccokat.
Szombat reggel bepakolás a kocsiban aztán Zsolttal elindultunk Ágiékhoz, hogy összeállva konvojban, célbavegyük Igalt, ahol a szállásunk volt. Aztán, ahogy Andocs után az emelkedők látványa egyáltalán nem volt megnyugtató. Nőtt a para rendesen. Igalon lazitottunk egy keveset, majd a csapat bringára szállt, részben azért, hogy átmozgasson, megnézze, hogy milyen a pálya és átvegye a rajtcsomagot. Kaposvár felé egymást bevárósan tekertünk. Az aszfalt néhány hibától eltekintve jó minüségü volt és Kaposvár felé az emelkedők se tüntek tragikusnak. Deseda tó felé sikerült elkavarnunk, így pár kilivel hosszabb lett a kiruccanás. A tó vize kellemesnek bizonyult, így nem kellett azon aggódni, hogy neoprén hiányába belefagyok a vízbe. Csak a ,,lufik,, ne lettek volna olyan messzire. A depózás szabályaiból is kaptam eligazitást.
Vasárnap. Reggeli, becuccolás, aztán irány Kaposvár. Ott mondtam is Péter Attilának, hogy fogalmam sincs mit keresek itt. Bedepóztam, ,,VIP,, helyem lett, egyből a bejáratnál, legalább nem kell keresgélnem, a bringát és a cuccaimat. Nagyon sok ismerős és barát volt ott, velük beszélgetve gyorsan eltelt az idő a rajtig. Nem voltam túl lelkes, hogy a gáthoz, a rajthelyhez be kellett úszni. A rajt után volt némi rugdosodás, pofozkodás, aztán a gyorsabb emberek elúsztak. Hamarosan tiszta stressz voltam, nagy hullámok, nem látom az alját, nem közelednek a bólyák, túl ,,nagy a medence,, nem is tudok úszni, hol vannak a vizimentők, stb. Lassan lenyugszok, körülöttem vannak hasonló tempóban szintén mellbe úszók. Az iránytartással vannak némi gondjaim, időnként egy-egy hullámot benyelek. Lassan elérem a bólyákat, a lehető legszükebben kerülöm meg őket, ha már egy csomót szédelegtem, ne rakjak hozzá plussz métereket. Visszafelé már hátulról jöttek a hullámok. A hangulatom is határozottan jobb, élvezem a pancsolást. A stég elötti bólyát még megkerülöm, néhán tempó és végre újra szárazon vagyok. Ránézek az órára, egy picivel több mint 48 percet töltöttem a vízben, a nehézségek ellenére gyorsabb voltam mint általában a medencében. Meg voltam győződve, hogy utolsóként jövök ki, de még sokan vannak a tóban. A depóban átöltözök, magamhoz veszem a szükséges dolgokat, aztán indulás. Amikor már ráülök a bringára, akkor jut eszembe, basszus, elfelejtettem kajálni, pedig oda volt készítve. Ráadásul tudom, hogy a bringán a legkönnyebb eléhezni. Nem kapkodok, páran meg is előznek. A szél fúj, de itt még elviselhető. Igalhoz közeledve egyre kellemetlenebb, hol szemböl kapom, örülök neki, ha 20-al tudok haladni, pedig alig emelkedik az út. Amikor meg oldalról kapom, simán arrébb rak. Igalra beérve jött a Somogyszili kitérö. Nagyon irigyeltem akik már túl vannak ezen a szakaszon. A forditó után megállok egy technika szünetre, közben két kis gélt betolok, hogy legyen energiám. Az igali frissitőpont elött találkozok az élbollyal, ők már jönnek visszafelé. Rövidesen utolérem Ágit, egy rövid szakaszon együtt megyünk, próbálunk beszélgetni, de a szélben talán csak a felét lehet érteni. Szidjuk a szelet és a hegyeket. Ő elég szarul van, nálam még tart az erő, így lassan lehagyom. Nágocsnál egy pillanatra azt hiszem, hogy hallucinálok, amikor meglátom a táblán kiirva, hogy Hawaii. A forditónál bulihangulat, frissitek aztán irány vissza Kaposvár. Igal elött brutál emelkedő, vagy egy kilométer hosszan a kocsiknak kapaszkodó sáv van. Ott kész voltam mint a lecke. Azt hittem soha nem jutok át a magashegységen. A combfeszitőim teljesen kikészültek. Igalban a ponton frissités, onnan már belátható távolságban a cél. A körforgalom elötti emelkedő rövid de meredek, már csak kiállással megy a tekerés, pár méterrel a teteje elött elfogy a lendület, szerencsére a bal lábam nincs beakasztva, így megúszom az eldőlést. Nagy szintek már nincsennek, a szél is hátulról fúj, jól is haladok, élvezem a bringázást. Tartok még egy technikai szünetet, közben megeszek egy energiaszeletet. Még egy bő negyedóra tekerés, aztán visszaérek és ezzel az idei év eddigi leghosszabb bringázásán túl lettem. A depóban átöltözés, némi frissités, aztán végre eljött az én időm, futhatok. Meglepetésként ért, hogy a futópályán is vannak kellemetlen emelkedők, ráadásul nagyon meleg van. Az első kör lendületesen lement, aztán egy apró görcs formájában bejelzett a bal combhajlitom. Egyből visszavettem és átálltam túlélő tempóra. A friisitőket kihasználtam mert meleg volt, és a bringán nem vittem túlzásba az evés-ivást, csak annyit vittem be amennyi éppen elég volt. Aztán már a hasam is görcsölt, pár kilivel a vége elött még félrevonultam egy bokorba. A futás alatt nagyon motiváló volt, hogy végig tudtam előzni. Fantasztikus érzés volt életem első triatlon versenyén befutni a célba.
A verseny végén finisheres polóban egy nagy csoportképre összegyültünk a domboldalra. Utána rengeteg ajándékot sorsoltak ki, zsák krumplitól egészen egy verseny spinning gépig. Én egy Kaposvárról szóló könyvel tértem haza.
Gratulálok, jövőre jöhet a teljes Ironman! Azért kár, hogy nem a zsák krumplit nyerted a tombolán, vihetted volna az edződnek a fél disznók mellé a light-os edzéstervért cserébe. :P