Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 863 773 km-t sportoltatok
Fuss mjoci fuss

Halál 50-es iramban.

mjoci | 2010-07-10 20:22:08 | 4 hozzászólás

A Halál 50 kihagyhatatlan verseny volt számomra. Részben azért mert az egyesületem rendezi, részben meg azért, mert tavaly elött itt futottam az elsö ultrámat. Hamar leértünk Szigethalomra. Nevezés, kajálás, átöltözés, beszélgetés és nagyon gyorsan eltelt az idö a rajtig. Elötte még benyomtam egy ampullát a Béla kedvencéböl. A terv egyszerü volt, erös kezdés, kemény folytatás ameddig csak birom, pont úgy mint tavasszal a Debrecen maratonon.Verát kérdeztem, hogy mit tervez, de ő a szokásos szerénységével, közölte, hogy csak kocog egy jót.:)) A rajt után gyorsan elléptem a mezönytöl. Steib Peti nagyon beindult, meg se kiséreltem, hogy kövessem, nem vagyunk egy súlycsoportban.:)) Egy másik srác után harmadikként értem az erdöben. Egy darabig kicsivel mögötte mentem, aztán Baddi pontja elött egy laza ritmusváltással feljöttem a második helyre. Jó volt az erdöben futni, bár az emelkedök egy részére nem emlékeztem. A jelölések alapján számolta a tempót, hát olyan 4'20-4'30 körül volt, a félmaratoni versenytempómban. Furcsa is volt úgy menni tempót, hogy az elsö már beláthatatlan távolságokban járt, viszont a többi versenyzö meg valahol mögöttem. Két kör után azért kissé lassitottam, öriztem a helyezésemet, kellemesebb tempóban kocogtam, de ha észrevettem, hogy valaki közelit, gyorsitottam. Lassan csak ement a táv fele, az órámra nézve számoltam és tudtam, ha nagyon nem lassulok be, akár nyugodtan négy és fél órán belül is bent lehetek. Ha jól emlékszek fél távnál kb. 2'10 körül voltam. Pár lassabb futót már addigra megelöztem. Az ötödik felénél a vádlimnál éreztem, hogy finoman húzogatja görcs. Bár ebben a körbe csak gélt akartam fogyasztani, magnézium csak a következö körben lett volna aktuális, a pontra érve elkértem egy ampullát a lányomtól. Biztam benne, hogy pár percen belül újra tolhatom neki. De nem így lett. A 6. kör elejére már a meleg is elég ütös lett, fejbe is vágott, kénytelen voltam lassitani. A megingásomat ki is használták, röpke két kili alatt meglehetösen távol kerültem a dobogótól. Úgy voltam vele, hogy futok egy laza kört, addig is regenerálodok, aztán újra ami a csövön kifér. A körszámláló ponton Vera is utólért. Biztam benne, hogy rá tudok tapadni, de az erö még nem járt át teljesen, így elég reménytelen volt. Éreztem ugyan, hogy még pár perc kell, de Vera akkor túl gyors volt. Azért lassan elkezdtem gyorsulni. Baddi pontja után talán 20 méterrel sikerült egy hatalmasat esnem és henteregtem a földön. Ráadásul a bal combhajlitom úgy begörcsölt, hogy fényes nappal is láttam a csillagokat. Mire Baddi és Felicián odaért nagy nehezen felálltam, de nyújtanom kellett, hogy tovább tudjak indulni. Kezdtem nagyon bosszús lenni, az energia ugyan meg volt már újra tempós folytatáshoz, de az izmok a legkisebb gyorsitást sem türték el. A pontot elérve elkértem még egy ampullát. Hihetetlen de az UB-n több mint a féltávra elég volt két ampulla, itt meg már a harmadiknál tartottam. Nagyon biztam, hogy hatni fog, de semmi hatását nem éreztem.:((  A gyorsitási kisérletekre görcs volt a reakció, kicsit késöbb már az se kellett. Kb 2 perc futásonként meg kellett állnom nyújtani, hogy legalább kocogásszerü mozgással tudjam befejezni a versenyt. Bő kilivel a vége elött Vizfutár tünt fel mögöttem, nagyon rendes volt, megvárt ésegyütt mentünk be a célba. Ott pár perc pihenés és frissités után futottam volna tovább, csomó energia bennem maradt, egyszerüen nem tudtam kifutni magam. Azt a legkisebb mértékben se bántam meg, hogy erösebben kezdtem be, de sajnos az izomgörccsel nem tudtam mit kezdeni, ilyennel még nem találkoztam.

4 hozzászólás

pecsenye 5031 napja
pecsenye képe

nyújtás (nem 10perc), magnézium és kálium hiány. esetleg egy jó masszőr, aki kigyúrja a csomókat az izomból. szauna. nem kell megfogadni: tapasztalat.. 

pen 5031 napja
pen képe

A masszőr tényleg sokat segít. Fáj, de használ.

posztizoli 5031 napja
posztizoli képe

Szerintem sokan vagyunk így, hogy erősebben kezdünk, aztán meg jönnek a bajok! De lassú kezdésnél is jöhetnek! A fene se érti ezt! Azért szép volt Joci! Gratulálok!

Bozót 5030 napja
Bozót képe

Kár, hogy idén sem lehetettem ott :(  Gratula a távhoz és a tempó sem gyenge, még így "problémásan" is ...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2017-03 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (1 bejegyzés)
2016-06 hó (1 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (2 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (8 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (3 bejegyzés)
2010-02 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (3 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (3 bejegyzés)
2009-03 hó (13 bejegyzés)
2009-02 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (3 bejegyzés)
2008-12 hó (3 bejegyzés)
2008-11 hó (3 bejegyzés)
2008-10 hó (4 bejegyzés)
2008-09 hó (8 bejegyzés)
2008-08 hó (5 bejegyzés)
2008-07 hó (10 bejegyzés)
2008-06 hó (10 bejegyzés)
2008-05 hó (8 bejegyzés)
2008-04 hó (9 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (2 bejegyzés)
2007-12 hó (3 bejegyzés)