Éjszaka nagyon pocsékol aludtam. Hajnalban viszont alig birtam felkelni. A lábaim fájtak, és nagyon fáradt voltam, ráadásul a hasmenésem is volt. A reggel 6 órás reggelinél már nem esett jól a kaja. Még a rajt elött sem éreztem motivációt a futáshoz. A rajt után elkezdtem lesz ami lesz alapon vonszolni magam. Úgy másfél kilivel késöbb beindultak a lábaim. Brutális kb. 5'30-as tempóban elkezdtem száguldozni. Egymás után elöztem a futókat. Hamarosan még Kicsit is lehagytam. Tudtam, hogy ez nem a legmegfelelö tempó, de muszáj volt kihasználnom a lendületet. Úgy voltam vele, ha Almádiig eljutok, már valószinüleg szintidön belül beérek. Almádi után elkezdtem fáradni és a lábam is elkezdett fájni. Kicsi utolért, egy keveset futottam vele, A Füzföi domboknál már sétáltam, kiméltem a lábamat. Kenese után már csak idönként egy-egy rövidebb megiramodás volt. A lendület elfogyott, már nem tudom mi vitt tovább. Semmi nem volt jó. Az engem megugató kutyákat lekiabáltam. Idegesitettek a mellettem elhuzó váltók. Siófokra beérve a füben botladozva káromkodtam, hogy miért kell arra mennem. Utánna a partra kicsapó hullámokat szidtam, hogy eláztattak.  Egyszer csak feltünt a célkapu a távolba. A vége elötti biztatás hatására óriási hajrával beértem. Nagyon boldog vagyok teljesült egy nagy álom: KÖRBE FUTOTTAM A BALATONT. És tudom nem ez volt az utolsó Balatoni ultrázásom.