Szerettem volna egy igazi funrunt a kerek évforduló alkalmából néhány jó barát és családtag társaságában. Persze voltak nehezítő tényezők. Például, hogy a maraton óta alig voltam futni, így azt sem tudtam rendesen kitapasztalni, hogy a térdem hogyan bírja a hosszú futásokat. Másrészt mivel esőt ígértek, nem szerveztem depóst, pedig jól jött volna.

Ami az időjárást illeti, november elejéhez képest kifejezetten barátságos volt. Tulajdonképpen az ujjatlan aláöltözet és hosszú ujjú kombót is kifejezetten soknak éreztem már a második körben is. Bár a végén viszont, amikor már jelentősen lelassultam és egy kicst feltámadt a szél, akkor meg jól jött. Szóval a jó ég tudja.

Másrészt az is becsapós volt, hogy a hűvösebb időben nem kívántam annyira a megfelelő frissítést, mint például a maratonon. Pedig készültem mindennel: volt nálam víz, sótabletta, gumicukor és még magnesium is. Megvolt a terv, hogy minden 5 km-ben gumicukor, a 10. és a 20. km-nél pedig sótabletta meg magnesium. Talán ez kicsit túlzásnak hangzik, de biztosra akartam menni. Ehhez képest azonban az első kör végén csak egy kis vizet ittam. Az első gumicukrot 8 km körül vettem be. Aztán a 3. körben az Árpád-hídnál Apa adott egy sótablettát. Majd amikor megálltunk a MAC-ban pihenni egy kicsit, akkor ott ettem még egy gumicukrot. Talán ez elég is lett volna. De alig negyed liter vizet ittam meg a majdnem két óra alatt. Ez viszont nagyon is kevésnek bizonyult. De ne szaladjunk ennyire előre.

Apával kicsit késve indultunk el, kevéssel 10 óra után. Icu, Gabesz, Áron és Vili már vártak minket a találkozási pontnál. Futni ugyan egyikük sem futott velük, mind eljöttek köszönteni és még egy saját készítésű tortát is hoztak nekem. Persze depó híján végül felvitték Anyának, utána pedig még visszajöttek egy picit szurkolni nekem. Nagyon aranyosak voltak.

Végül 10:24-kor kezdtük meg a futást. Az elején bizony nagyon nehezen fogtam vissza a tempóból és a beszédről is nehezen mondtam le. Ennyi kényszerpihi után túlságosan vágytam egy beszélgetős futásra is, meg egy lendületesre is. De nagyon jól tudtam, hogy a tervezett 6 körrel egyik sem fér össze. Ezért gyorsan elhallgattam inkább és próbáltam maximálisan tartani magam az Apa által diktált tempóhoz. Már visszafelé jöttünk az első körben, amikor szembejött velünk előbb Kata és Andris, majd nem sokkal később Editke. Ő még a kiújult gerincsérve ellenére is kocogott velem nagyjából 100 m-t, hogy hozzájáruljon a naphoz és még egy kis emléklapot is készített ezen alkalomból. Nagyon meghatódtam.

A kör végén találkoztunk Tandival és Nicollal. Nagyon örültem, hogy végül Nicol is el tudott jönni és vele is válthattam pár szót és futólépést. Tandi pedig a tiszteletemre ezen futáson avatta fel az új cipőjét. ;)

Ők aztán egy picit leszakadtak, de mi Apával próbáltunk tartani egy 6:15 körüli tempót. A második kör végén aztán Tandi és Nicol is elbúcsúzott tőlünk. Kata még egy picit jött velünk, majd ő is hazafutott. Sajnos azonba már a 3. kör elején kezdtem ismét érezni a térdemben a maratonon is tapasztalt fájdalmat. Csak most még nem olyan élesen, bár jóval kevesebb idő után. Ennél viszont jobban lefárasztott és elcsüggesztett, hogy egyre inkább olyan érzésem volt, hogy nem kapok elég levegőt. Teljesen olyan érzés volt, mint amikor nyáron nagy páratartalomban kell sokat futnom. Persze akkor ezt jobban elfogadja az ember, most valahogy nem éreztem indokoltnak az érzést. – Utólag belegondolva igenis reális volt, hiszen az óra szerint 88%-os páratartalomban futottunk. –

Anita még a második kör végefelé előzött meg minket és ígérte, hogy egy gyors átöltözés után csatlakozik hozzánk. Mire a 3. körrel is végeztünk már türelmetlenül állt a MAC előtt. Viszont kértünk tőle még egy kis időt. Apa tanácsára szusszantunk egyet. Én bekéredzkedtem a mosdóba is. Fura módon bár alig ittam, mégis pisilnem kellett. Talán a hűvösebb idő miatt. Aztán egy kis gumicukor, víz és egy pici melegedés, majd úgy döntöttem, hogy nekivégok a 4. körnek. Nagyon reméltem, hogy ezt még le tudom futni, és akkor legalább a 2/3-a meglesz és Anitával is futok egy kört. Sajnos ezúttal már élesebben fájt a térdem és a mellemre is jobban rátelepedett az a furcsa érzés. A Palatinusnál megfordultunk, de a Szigeti feljáró emelkedőjén már így is sétálnom kellett. A MAC-nál elköszöntünk Anitától és hazaindultunk. A híd “tetejétől” megint kocogtunk, de nagy megkönnyebbülés volt megérkezni a kapu elé. A liftben még egy kicsit meg is szédültem.

Egy kis fekvés felemelt lábakkal, no meg egy jó kávé sokat segített. De a térdem még mindig fájdogál, szóval ezzel megint óvatosan alapozni és erősíteni kell. Talán nem ártana egy rendes orvost is keresnem, aki majd nemcsak a futásról akar majd lebeszélni. Az meg már puszta hülyeség, hogy nem voltam képes eleget inni menet közben, pedig hát tudom, hogy alapvetően alacsony a vérnyomásom és futás közben kifejezetten hajlamos leesni.

Ezzel együtt ez mégiscsak funrun volt, hiszen nem éreztem semmi kényszert, teljesen önként feszegettem a határaimat. Mindemellett határtalanul jó érzés volt, hogy ennyien eljöttek támogatni engem valamilyen formában és voltak még egy jó páran, akik egyéb úton-módon jelezték, hogy sajnos nem tudnak megjelenni, de lélekben velem lesznek. Nekem ez a kis futás sokkal többet jelentett, mint egy hatalmas party. Persze lehet, hogy csak öregszem. :D