Régóta az szerint értékelem az évet, sikerült-e valamit elérnem, amit korábban nem. Ilyen lehet egy egyéni csúcs, fejlődés valamilyen területen, akár új kihívásra mozdulás, motiváció, inspiráció.
Az év bővelkedett ilyenekben, de a változás előszele is érezhető.
Mindig szerettem úgy gondolni magamra, mint régi, rutinos teljesítménytúrázóra. De erre egyre kevesebb alapom volt, a mai teljesítmények fényében a régi Kinizsi Százasaim meglehetősen haloványan pislákoltak már. Más százasom nem is volt még. Aztán megláttam az egyedi rendezésű Galyavár 110-et, és felpezsdült a vérem. Százas, téli, és ilyen szintkölönbségű, 7200 m, túrát Magyarországon még nem rendeztek. A terep még a papíron látható paramétereknél is nehezebb volt, rendkívül csúszós, jeges. A túra minden látványos szenvedés nélkül sikerült, régi dicsőség leporolva :) Most már tényleg el tudom hinni magamról, hogy minden dráma nélkül mozgásban tudok tölteni egy napot.
A következő hónapok jól sikerültek, nem túl sok (talán heti 100 km-ek), de következetes pulzuskontrollos felkészülés után sikerült a cél, ami 8 éven át nem, 200 kilométert futottam 24 óra alatt. Ebben azt hiszem, minden benne volt, sikeres felkészülés, és minden energiám mozgósítása a versenyen. Nem szoktam így járni, de alig, hosszas noszogatásra tudtam kimenni eredményhirdetéskor, mert feküdtem egy pléden, és azonnal elszédültem, mikor felálltam, féltem, hogy elesek vagy rosszul leszek. A frissítésben maradt még lehetőség, még mindig nem mondhatom el, hogy megfutottam a tökéletes 24 órámat.
Egy hónap maradt az Ultrabalatonig, éppen elég regenerálódásra, újbóli formába lendülésre már kevésbé. A sárvári forma már nem volt meg, de mégis igazi örömfutással, senkivel, még magammal sem versenyezve sikerült teljesíteni. Nem tudtam, és nem is akartam szigorú lenni magamhoz, élvezni akartam az utolsó tíz kilométert is. Azt hiszem, előre is vetíti ez, mit szeretnék a jövőben. Én sosem voltam jó versenyző, de már őszintén mondhatom, hogy nem is akarok lenni. Nekem az UB is teljesítménytúra. Szeretnék fitt lenni, erős és egészséges, barátok közt ott mozogni a pályán, de azért erőfeszítést tenni, hogy előbbre végezzek, jobb időt érjek el, erre már nem érzem az erőt.
Az UB után a következetes állóképességi edzés háttérbe szorult, keveset és ötletszerűen futottam, és ez így volt jó. Megcsináltuk még a Rockenbauer 130-at Bozóttal, kiköszörültem a csorbát, hogy 99-baen feladtam, és azóta se tértem vissza. Na, most se volt könnyű, de annál szebb.
Történt még egy esemény, ami új távlatokat nyit, letekertem a Tour de Bakony 300 kilométeres távját, és komolyan megjött a kedvem a Randonneur stílusú, országúti kerékpáros teljesítménytúrákhoz. Jövőre ennek biztosan lesz folytatása.
Nyár elejétől egyre következetesebben foglalkoztam erőedzéssel, először fekvőtámaszok, húzódzkodás, de már jópár hónapja rendszeresen járok konditerembe, nagyon élvezem, és szerintem előnyömre válik, nem csak esztétikailag.
Hogyan tovább? Mintha lezárult volna egy korszak, az egyéni csúcsokra, látványos teljesítményekre törekvés korszaka. Most sokkal többrétűbb, kiegyensúlyozottabb edzésre, életmódra érzek kedvet. Erő, állóképesség, futás, túra, bicaj, még az Ironmanra is beneveztem, de nem azért, hogy fogcsikorgatva minél jobb eredményt érjek el. Élvezni akarom.
Egy dologtól viszont mintha távolodnék. Ez pedig a versenyszerű ultrafutás. Nem csak a sport része, valahogy a közeg sem az már, mint ami miatt annak idején elkezdtem. Az UB nevezési mizéria kapcsán megundorodtam, nem neveztem. Hiába, öreg vagyok, kikoptam :) Most inkább a hosszútávú túrák vonzanak, akár gyalog, akár bicajon. És szeretnék erős és egészséges lenni.
Ebben a kis szomorkodásban biztosan szerepe van Pék Imi halálának is, persze nem akarom azt mondani ezzel, hogy összefüggés van a futás és az eset között. Sárváron az utolsó órában előzött meg.
Az idei év legjei, meglepően hosszú lista:
Legtöbb szintkülönbség egy túrán: Galyavár 110, 7200 m
24 órás egyéni csúcs, 200 km (mikor megvolt, megálltam, egy lépést sem tudtam továbbmenni :)
Legjobb UB idő, 26:50 örömfutással
Leghosszabb biciklitúra: 300+ km
Leghosszabb túra, Rockenbauer 130, talán 125 km
Miki,
nagyon örülök, és gratulálok az évedhez :)
Ezek szerint találkozunk Nagyatádon?
Elgondolkoztam az életröl, mikor Pék Imi haláláról értesültem. Egy sportos, egészséges ember, csak úgy egyszerüen elalszik, és ott van a sok angyalföldi, alkoholista, dohányzó, zabáló ismerösöm, akik élnek és virulnak.
Vagy az én esetem: a dokik két, három évet mondtak, de már több, mint hét éve élek, virulok.
Lehet, hogy a sok, titokban megivott pálinka segített? :)