Hat falu verebei bánták, hogy anno bejegyezték nevem az éppen aktuális általános iskola anyakönyvébe. Kisiskolás éveimben szinte minden ősszel máshol fényesítettem az iskolapadot, mert mi valamiért folyton költözködtünk ...
Régen volt.  Akkoriban vidéken az járta, hogy a tanév végével nemcsak az iskolatáskát lökték a sarokba a lurkók, hanem vele együtt a cipőt, inget, nadrágot is: mindent, ami rokonságban állt a szabályozott világgal. Klottgatyó és csúzli a nyakban. Ez volt a nyári öltözék - legalábbis a magamfajta fiúgyermekeknek...
Hamar megtanultuk, hogyan kell mezítláb úgy rakni lábainkat, hogy ne szúrjon a tarló, ne vágjon a folyami kavicsok között lapuló kagylóhéj. Olykor azért a fűben cselező tövises gallyaktól megkaptuk a magunk "védőoltásait". Napi kenyerünk mellé a legtermészetesebb módon társultak futkározásaink, lábaink játékos ám komoly igénybe vétele. A futásról szólt életünk java része, így érthető, ha nem bírom ki sokáig most sem nélküle. Azok a technikai csodák (tabi, okostelefon stb.), amelyek ma gyermekeink ébren töltött óráit javarészt birtokolják, még gondolati szinten sem voltak. Nem volt tévé, nem volt rádió, nem volt villany...A betűket már hánytam-vetettem, amikor először vezetékes, majd pár évre rá telepes rádiót hallgathattam. (A kereső megmondja, mik is voltak ezek...) Első mozis élményeim nem a látott filmekről szólnak, hanem arról, ahogyan beindítja a gépész az aggregátort, amitől fokozódó erővel ragyognak föl a kultúrház nagytermében a puszta vezetéken lógó villanykörték. Villany, villany, villany! Jó pár évig petróleumlámpás esték hozták az álmot kölyökkorom éjszakáira. Ám amikor fölvirradt, a tér és idő minden zuga játékká változott, és valamennyinek futás volt a lelke :)
Álljon sorba itt egypár!
Fogócskázás. Gyakoriságban elől van a helye, mert ezt iskolaidőben is űzhettük - szó szerint, és egyáltalán nem mellékes, hogy a lányokkal együtt is :) Persze csak ha letették kedvünkért a labdát vagy az ugrókötelet...
Kiszámolósdi döntött, ki az első fogó. Innen már csak át kellett adni érintéssel valakinek a képzeletbeli stafétabotot.
Foci. No persze! Gyakran rongylabdával is, mert az igazi bőr, fűzős-csöcsös futballabda drága és ritka portékának számított. Gumilabdát sem volt könnyű szerezni, műanyaglabdák pedig még nem léteztek. Majdnem mindig kiskapura "torinóztunk" - a kapus feladataival járó kevés mozgást, a kapott gólok terhét senki sem szívesen vállalta.
Gurigázás / így hivtuk, keresetlen szavakkal. Elég volt hozzá egy sima karika. Mondjuk egy valaha szebb napokat látott bicikli vagy babakocsi kereke. A gázolajos hordók  abroncsa nehézsúlyúnak számított, de volt aki azt hajtotta, leginkább kézzel, sűrűn pofozva árkon-bokron át a komoly vaskarikát. Egy fokkal kifinomultabb technikát kívánt a peremes abroncsok bottal való hajtása. Ehhez száraz, kemény botra volt szükség. Aminek vastagsága és hossza éppen talál a peremek öleléséhez, hogy a magunk elé jó tempóban leejtett kerék lendületét folyamatos gördüléssé nógathassuk a bot megfelelő illesztésével és folyamatos nyomva tartásával. Ezt megtanulni olyasforma nehéz volt akkor fiúknak, mint mondjuk ma a lányoknak a hullahopp-karika ritmusára ráérezni...
A gurigázás luxus kategóriáját képviselték a küllős, tengelyüktől fosztott kerekek, amelyek közepén, az üres kerékagyon egy bodzafa nyélben végződő, célra hajlítgatott drótot vezettünk át - amit mi jobb híján szimpla tolókának neveztünk. Ezekkel könnyű volt robogni, nem szökött el a kerék az ösztökétől...
Lovacskázás. Egyszerűbb mint a neve. A lónak kinevezett :) társunk mögé állunk, és egy hosszabb spárgát vállaira vetünk olyan módon, hogy annak két szárát áthúzzuk magunk felé a hónaljai alatt. (Ahogy a hátizsák hevedereit...) Ezzel készen is a gyeplő, innen pedig gyí paci! - mi úgy mondtuk gyíja paci!
Ezt a madzaggal dirigáló módszert különösen kedveltem a kerékpáron. A kormány szarvaira kötöttem a "gyeplőt" - olyan hosszban, hogy azt a hátsó csomagtartóról elérjem. A Pedálokat onnan is tudtam hajtani, a kormánynak pedig külön kunszt volt így parancsolni.

Télen hógolyózás, szánkózás, fakutyázás - saját gyártmányú fakutyával. Ritkán korcsolyázás. Egy darab bal lábas korcsolyám volt, amolyan elől-hátul kulccsal cipőre rögzíthetős. Kulcs persze nem volt hozzá. Dróttal és egy fadarabbal szorítottam a bakancsomra. Arra határozottan emlékszem, hogy a jegesre locsolt folyami töltés tetejéről száguldok lefelé vele...
Árvízben csónakázás sózóteknővel, sütőlapát-evezővel...
Nyáron "vízisportok"...Ugrálás a magaspartról vagy vízbe nyúló faágakról a folyóba, vagy a "ki tud mélyebbről felhozni kavicsot?" című vagányosdi...

Hát persze, hogy futok. Hát persze, hogy szívesen járok mezítláb. Csak már nem olyan bátran. Éles, hegyes limlomok lesnek mindenhol lábaimra...Régen sokáig járhattuk a zöldet, míg találtunk egy eltévedt üvegcserepet (volt, aki a színesebbjét gyűjtötte).

...Állok egy folyóparton. Mezítláb. Lábam ujjait lassan körülfonja a víz. Lenézek. Felhők és fák és én...

Draku egy volt a hétből. Mert Hasi tavaly szeptemberben hetet kölykedzett. Persze, hogy a hét törpe neveit kapták: Szundi, Szende, Hapci...és így tovább. Akkor még ez volt a legtalálóbb. Olyan két hétig. Mert az egyik reggelre már csak hatan voltak. Pár nap múlva pedig már csak öten...Nehéz a félig nomád falusi házimacskák élete. Gyakori, hogy egy népes alomból egyetlen sem éri meg az első életévét. Fél év elteltével csak két koromfekete cica maradt. Ekkor új nevet kaptak, Drakulára és Makulára változtattuk őket - nem éreztük már találónak a mesefigurák kínálta neveket. Drakula mindenütt kormos volt, a másiknak a nyakán elöl világított egy makulányi fehér folt, ezért lett Makula. Makula még nem tanulhatta meg új nevét, amikor egyik reggel hiányzott a kajaosztásról…Másnap reggel is, azt követően is és azóta is...Drakula ezután egyedül birtokolta és birtokolja a portát és a közepében minket. Közben újra szeptember lett, Drakulából pedig Draku (mert így aranyosabb) - csillogó fekete fiú macsek, akinek már hormonjai diktálják az éjszakákat…

Hogy kerül ő az edzésnaplómba? Nem tart velem a határban, nem fonja lábaimat míg lépésekbe öltögetem a másodperceket, csak segít a készülődésben. A futócipőt mindig az udvaron húzom föl – veszem le. Mert hát sokszor sáros, mert hát a hát hálás érte :) Ugyanis egy betonkalappal fedett kútgyűrű tart nekem bakot, míg a fűzőkkel (amit mindig két csomóra kötök) viaskodom...Hosszú évekig így járta, amíg Draku ki nem figyelt...Kifigyelt, kombinált és döntött. Úgy döntött, hogy a zsinóros-cipőfűzős játékba ő is beszáll. Mostanság nincs nélküle ceremónia. Még föl sem rakom lábam a betonkalapra, ő már készenléti pózban várja cipőimet, fölajzottan, mintha vadgerlével randevúzna. Nem hiszitek el, milyen nehéz úgy cipőt fűzni, zsinórt kötni és oldani, hogy egy macska vezeti a kezeidet. Oda-odabök a fejével minduntalan, valóságos extázisban előzi meg ujjaid mozdulatát...
Többször megbántam már, hogy két csomóra kötöm a futócipőt: duplán nehéz mostanság az életem :)

Szervusztok! Örülök, hogy ismét látlak benneteket :)

Hűtlen vagyok mostanság...No nem a futáshoz, hanem a blogoláshoz (olvasást-írást egyaránt beleértve). Eleinte lökdöstek maguk előtt a gondolatok – meg sem várva, míg szépítgetem, formázgatom őket: nyomás a PC-hez és promt send.
Túláradó jókedvemre árnyékot vetettek az árnyéktalan, eszelős kánikulai napok is. Edzéseim áttevődtek a kora reggeli, egészen kora reggeli órákra. Ha pedig még a hajnali időszakban sem süllyedt a hőindex 20 C. fok alá, halogattam a dolgot…
Azért valamit mégiscsak köszönhetek a nyárnak, a szakadatlan hőségriadóknak – nem is keveset.
- Unokáztam. Három unokám van, közülük kettő már futóképes :) Nem is úszták meg szárazon. Készültünk, felkészültünk és lenyomtuk a Cooper-tesztet / külön-külön mindkettejükkel, és persze jókor reggel; hősiesen ugrottak ki az ágyból (?).
- Leraktam a hajszolós kütyüket, a nagy melegben minek? Így most a pulzusmérő, a footpod, a stopper a szekrényben alusszák nyári álmukat.
-Elhatároztam, hogy megörökítem videón is kedvenc futó-túrázó útvonalaimat. Vettem hát egy sportkamerát / amolyan sisakra, fejre, mell-hevederre rögzíthetőt…
Végre itt az ősz. Nem extravagáns. Nem tűzből és nem gránitból. Csak szép csönben, odabújósan...
Az év 111. edzésénél tartok – ebből hat „kamerás”, közülük három a' asszonnyal közös...Gyakran járjuk együtt a környéket :)
Ha pedig egyedül húzok futócipőt, akkor is korlátok, kötelezettségek, kényszerek nélkül...ahogy valóban ÉN szeretném...én és az én életkorom :)

Szervusztok!