Nehéz kezdet után szebb napokat remélek. Január másodikán tartottam egy rövid évnyitó futást, aztán egy hét kényszerpihi: felső légúti betolakodók miatt. Gyógyszerek, sok folyadék…Az ágy egész nap bevetésre készen, azaz bevetetlenül.
Kilencedikén már totyogtam 4000 métert, 12-én pedig egy intenzívebb, nyargalászós hat kilométert jegyeztem be a futónaplóba.
Apropó, futónapló! 2013-ban 186 bejegyzés, 1350 km. teljesített távval. Futásaim túlnyomó részt mezei szántók közötti dűlőutakon, szelíd dombok hajlatain, erdőszéleken, folyóparti töltéseken (nagy sárban országutak padkáin) születtek. Közöttük legjelesebb kivétel a Spar Budapest Maraton Fesztivál volt, amelyen családom apraja-nagyjával részt vettünk.
Az új évre nem készülök extra fogadalmakkal, de rendszeres futásaimmal „ott leszek a szeren” – és persze időnként beleolvasok naplóitokba, hogy osztozhassak mások örömében-bánatában, de leginkább az örömökben.
Finom kiliket, fürge perceket mindnyájatoknak!
Reméljük, ezzel az idei megbetegedéseket le is tudtad! Mielőbbi teljes gyógyulást és sok-sok egészséget, kitartást, szép időt és szép mezőket a 2014-es terveid megvalósításához:) És bízom benne, hogy mindezekkel kapcsolatban majd sok szép, érdekes történettel színesíted a mi életünket is:)
Utólag is BUÉK:)