Szeptember 2-án, a Nike-on 1:41:50-et futottam, az volt az első félmaratonom; 6 hónap (vagyis tulajdonképpen; 1 hónap kocafutás, kb. 4 hónap kihagyás, majd 5 hét komoly felkészülés) futás után.
Egy hónapja úgy döntöttem, hogy súllyal fogok futni, méghozzá a lábaimon. Elsőre valami hihetetlen rossz volt, minden bajom volt a futással, aztán egy hét után megszoktam beletörődtem. Minden futáson rajtam volt, legyen az hosszú vagy résztáv.
Úgy döntöttem, hogy az edzéstervemet (futásból) úgy építem fel, hogy mindig egy hónapra tervezek, és a végén tartok egy "felmérést", hogy mennyire is volt hatásos, amit műveltem. Ma eljött ez a nap, tehát pontosan kiszámoltam/lemértem a távot. Kajáltam, vártam, és boldogan tapasztaltam, hogy jó az idő (hűvös, de nincs eső és szél). A súlyt 4 hete először itthonhagytam, egy flakonba vittem izotóniást (amit egy építkezésnél egy csomó tégla mellé raktam le :D), és elindultam életem 2. félmaratonjára. A tervem <1:40 volt.
Úgy éreztem magam, mint aki repül, könnyűnek éreztem a lábaim, pompás érzés volt. Aztán lemértem az első köröm, és fura érzés fogott el. Gyors volt. Nagyon. Viszont nem éreztem, hogy ez ilyen kemény lett volna, ezért tartottam a tempót. Kb. 17 km-nél lettem biztos benne, hogy tudom tartani a sebességet, addig végig kételkedtem, és vártam, hogy mikor szidhatom magam, hogy elfutottam az "elejét". Amire büszke vagyok, az az, hogy az utolsó méterig megmaradt a mozgáskordinációm (ergo nem csapkodtam a lábaim), és a végén még tudtam is egy kicsit hajrázni. 1:31:21 lett.
Nagyon jól esett ez a futás, de főleg a lelkemnek, hogy megérte azt a rohadt súlyt állandóan magamon cipelni (persze az időjárás is fontos szerepet játszott). Szóval most jó kedvem van :).

Szeretek futni. :)))

08/09/30: de jó is volt.

Igen. Egyszerűen kell. Ha vasárnaponta nem pihenek (vagy nem végzek valami minimális terheléssel járó mozgást), sosem tud igazán regenerálódni a lábam izomzata/ízületeim, ergo mindig fáradt leszek, ami ugyebár hosszútávon teljesítménycsökkenéssel jár és/vagy sérüléssel. Szóval úgy döntöttem, hogy a vasárnapi bringázás helyett inkább csinálok itthon egy kis felsőtest-erőnléti edzést (fekvő, felülés, húzódzkodás, meg egy kis box). Tehát a heti 3 bringázásból 2 lesz, de azt a kettőt majd megpróbálom egy kicsit hosszabbra (csak kicsit zavaró, hogy cross country bringával megyek országútra- be kellene már szerezni egy olcsó országúti gépet).

A héten Bence megmutatta a gyorsúszást. Nem mondom, hogy reménytelen, de nem nagyon ment. És itt jön a kérdés, hogy akkor mit csináljak? Hagyjam a fenébe a gyorsat, és fejlesszek még kicsit a mellen, vagy a reggeli úszóedzések felét szánjam rá, hogy tanulgatom a gyorsat? Csak kérdés, hogy ez így autodidakta módon milyen effektív lesz. Ugyan mostmár tudom, hogy mire kell figyelni, de azért mégsem látom magamat. Szóval ez az én nagy dilemmám... 

Mármint bringázásból és úszásból. Az úszás nem ment rosszul ahhoz képest, hogy 4 hónapja úsztam utoljára, harmadiknak már sikerült 50 perc alá levinnem a 2k mellúszást. 
A bringa már nem ment ilyen "jól". Még sosem bicajoztam edzésszerűen, ez volt az első hetem. Meg is látszott :D. Mondjuk annyira nem is ment rosszul (<50 perc 20k), de azért éreztem a combomat mindháromszor.
Jövőhéten már valamennyit növelek a távokon, majd meglátom, hogy hogy fog menni. December végére le akarom vinni a 2k mellúszást és a 20k bicajt 45 percre, különösebb szenvedés nélkül. Ha ez megvolt, megtanulok gyorsúszni, illetve gazdaságosan/okosan bicajozni :).
Egyébként futásból most a gyorsulás a téma.