6 hónap...ennyi volt a tervszerű edzés a maratonra...De belegondolva, aki futni kezd, az igazából az első "egy perc futás-egy perc gyaloglás" edzéstől erre készül. Már az első 5 km-nél szeretne átfutni azon a kapun, amire az van írva: Mindannyian hősök vagytok!
Hát, készültem én is. Szorgalmasan...néha jó kedvvel, néha kényszerűen...néha jól esett, néha fájt...néha hazaérés után te voltam energiával, mosollyal, néha csak ültem fásultan...néha alig vártam már a maratont, láttam magam átfutni a célkapun, néha rettegtem tőle...Nagyon sok érzés harcolt bennem, nagyon sok gondolat megfordult a fejemben, nagyon sokat megtanultam magamról, arról, hogy mennyire lehet feszegetni a határaimat.
Egyre közeledett a verseny napja és valami történt. Elfáradtam...elfogytam. Már nem okoztak örömet az edzések...napi 8-10 óra munka és 4 óra utazás után egyre kevésbé volt kedvem kimenni. A végén már este olyan sötét volt, mire hazaértem, hogy már csak a falu utcáin róttam a köröket, ami egyre unalmasabb lett. A futás öröme elszállt, hiszen menni kellett, ha esett, ha fáradt voltam, ha sötét volt, ha hideg volt, ha meleg volt...és nem akkor, ha kedvem lett volna. Elkezdtem mindenféle fájdalmakat érezni...a Wizzair után igazából nem nagyon tudtam összerakni magam...fájt a bokám, a térdem, a karom...minden nap valami újdonság:-( Eljött az a pont, mikor már nem azt vártam, hogy végre itt legyen a maraton napja, csak azt, hogy végre túl legyek rajta.
Eljött az utolsó hét. Az már világos volt, hogy rossz idő lesz...és ahogy múltak a napok, egyre hidegebbet, esősebbet, szelesebbet jeleztek. De az utolsó napokban volt egy megérzésem: nem lesz olyan gáz! Eddig több versenyem előtt jeleztek rossz időt, de a verseny idejére jóra fordult.
Szombaton egy baráti párral tésztapartiztunk nálunk...A srác is most futotta az első maratonjat, másnap együtt mentünk. Szóval a tésztázás jól sikerült, bár kissé már feszült hangulatban telt.
Estére mindent összepakoltunk, megvolt a szemeteszsákból "varrt" esőkabátom is...ilyen ruha, olyan ruha, gyógyszer, krémek...stb.
Korán lefeküdtünk aludni és minden idegesség ellenére úgy aludtam, mint a bunda.
Reggel fél 6-kor teljesen nyugodtan ébredtem. Esett az eső...Nem baj, erre készültem, minden megvan...Ha esik, hát esik.
Reggeli kávé+mézes pirítós...iszom a vizet, ahogy kell. Minden becsomagolva, bepakolva az autóba, indulásra készen várjuk a barátainkat. Menet közben Bödöcs stand-upjával tereljük el a figyelmünket...Sikerül. Simán beérünk. Még egy "látogatás" a cégnél, így meleg helyen lehetünk még egy darabig, és tiszta a mosdó is;-) Aztán irány a Városliget. Már csak szemereg...zavartan keresgéljük a helyünket...Búcsú, ölelés, utolsó buzdító szavak...Beállok a zónába, Kornél még készít néhány fotót, aztán elindul, hogy odaérjen az első találkozási pontunkhoz. Magamra maradok és ez így lesz 42 km-en keresztül...mostmár csak magamra számíthatok, nincs visszaút.
Nem esik!!!
Elindulunk. A hangulat fergeteges, mint mindig. Rengeteg szurkoló, dobok, a speaker, a futók viccelődései...
Az első 15 km semmi...Az eső nem esik, minden OK, nem fáj semmi...Csakhát még majdnem kétszer ennyi van hátra. Próbálom iszogatni a vizemet, bár szomjúságot nem érzek. 18-nál muszáj egy rétegtől megszabadulnom, mert melegem van...Ki gondolta volna az előrejelzések alapján, hogy ilyen is lesz. Kornél - hála Neki mindenért - próbál gyalogosan / tömegközlekedéssel a legtöbb helyen ott lenni (végül 6 ponton sikerül). 21 km után azért már vannak sötétebb gondolataim...De akkor a szemem sarkából megpillantok valakit, aki integet és kiabál, hogy hajrá! Egy kollégám! Mit keres itt?!?! Mint később kiderül, volt egy kis összeesküvés, több ponton kint voltak a kollégák, hogy szurkoljanak nekem. Az Árpád-hídnál, a belvárosban, az Országháznál (őket sajnos nem láttam) és most a rakparton.
De fussunk tovább...28 km-nél jött a mélypont:-( Hányingerem volt, elfogytam...elhatároztam, hogy a következő frissítő pontnál iszom egy izot...Sosem ittam még, de rosszabb már nem lehet. Megittam, semmi...Víz, banán, szőlőcukor...Átlépem a 30-at és jön az a fura, gyomorszorító érzés: "Ennél többet még nem futottam egyben!!!" Ez visz magával egy darabig, de egyre kevesebbnek érzem magam. Innen már csak pillanatok és érzelem-foszlányok maradnak meg bennem. Belegyalogolok, jó lenne leülni, pihenni..számolgatok fejben, osztok-szorzok, vajon mennyi lesz a vége. 36-nál, épp a legjobbkor, megint vár Kornél és a Tesom is:-) De jó:-) Tovább...jön a Nyugati. A felüljáró előtt pár méterre ismét egy kollégám szalad felém:-) Mosolyog, fut velem picit, de a nagy mumust, a felüljárót már egyedül kell legyőznöm...A tetején Saci néni buzdít mindenkit:-) Annyira kedves:-)
Előbb kaptam egy fülest, valahol még vár rám egy kolléga (sőt, én tudom, hogy kettő:-)). A Ferdinánd-híd előtt újra: "Hajrá, Szonja!!!" Frissítő a híd alatt és a szememmel már a másik kollégám keresem, aki itt szokta kongával biztatni a futókat:-) Mosoly, integetés...Mikor kifutunk a híd alól az előző kolléga már itt szurkol:-) Már úgy érzem, mintha a lábaim nem is az enyémek lennének...visznek ugyan, de mintha ez nem lenne tudatos. Már nincs sok. Befutunk a Hősök-terére, vadidegenekkel pacsizok, be a Városligetbe...Az órám megint többet mutat, mint a km-jelző táblák és az a pár száz méter többlet most km-eknek tűnik:-( Végre itt az utolsó 3-400 méter! Ezt már ki kell bírni. Szegény Kornél, befut mellém, videóz, én meg rámordulok, hogy hagyjon békén. Nem akarom bántani és annyit segített, támogatott, de most nem tudok rá figyelni:-(
Utolsó 100 méter...Még megelőzök egy királynak öltözött futót...beérek. Kikapcsolom az órát, nyakamba akasztják az érmet...szinte öntudatlanul burkolom be magam a BSI melegítő-fóliával és veszem fel a befutócsomagot. Állok, hívom Kornélt és mikor meglátom elkezdek sírni...annyi minden felszakad belőlem:-( A barátnőm itt van, mert látni akart, ahogy befutok, Kornél és a tesom végig követtek, segítettek, szurkoltak a kollégáim, de...Nem vagyok boldog:-(
És azóta sem:-( Halogattam az élmények megírását, mert bíztam benne, hogy ahogy telnek a napok, jobb lesz...kitisztulnak az érzések, megjön a nyugalom, az elégedettség...de ez valahogy azóta sem érkezett meg:-(
Tudtam, hogy nehéz lesz, próbáltam fejben is készülni arra, ami történni fog...De erre nem lehet:-( Nem voltam stabil lelkileg és egy kicsit még jobban összezuhantam.
Tudom, lesznek majd, akik azt írják, minek nyafogok, esetleg kigunyolnak...Futni kéne, nem siránkozni...De 2 év 9 hónap futással én csak erre voltam képes! És most van bennem egy nagy üresség...
...úgyhogy...
...ma felveszem az új cipőm (amit már hónapokkal ezelőtt megvettem, de nem vettem fel...ez volt a jutalmam a maratonért) és futok 1-2 km-t, hátha sikerül betöltenem ezt az űrt;-)
Egy futóbolond feljegyzései;-)
Maraton...az első...
torolt_13650
| 2015-10-15 08:29:20 | 7 hozzászólás
2016-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (4 bejegyzés)
2013-05 hó (4 bejegyzés)
2013-04 hó (12 bejegyzés)
2013-03 hó (5 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (4 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (4 bejegyzés)
2013-05 hó (4 bejegyzés)
2013-04 hó (12 bejegyzés)
2013-03 hó (5 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (4 bejegyzés)