Magam sem értem, hogy történt. Tegnap este baktattam hazafelé, felpakolva dossziékkal, táskákkal, amikor a lejtőn lefelé menet valahogy elvesztettem a talajt (és kivételesen nem magassarkúban voltam!). A bal bokám kifordult és térdre estem. Ott térdeltem, mint a filmekben, a cuccaim szanaszét, engem meg az ijedségtől a hányinger kerülgetett.
Az első gondolataim:
- ki látott meg? (ez van, nő vagyok és ezek szerint hiú)
- hogy megyek holnap futni?
- úristen, mikor fog rendbejönni a térdem, mikor vehetek fel megint szoknyát? (ez ismét az előző állítást támasztja alá)
A tegnap esti állapot nem volt túl szép: De mára sokkal reménytelibb a helyzet:
Úgyhogy a hétvégi hosszú futós terveim szertefoszlottak...marad a torna...
ó szegényke...jobbulást, gyorsat!...estére sajnos ismét be fog dagadni,napközben fáslizd, pihentesd, este meg langyos -ecestes borogatás, az hamar leviszi a duzzanatot...