Érdekes mozgáskoordinációs- és egyensúlyproblémákkal indítottam a napot. Egy idő után elmúlt, de azért úgy gondoltam, nem feltétlenül kell ilyen előzményekkel futni ma. De aztán jött a sötét este, és egyre inkább úgy éreztem, hogy feltétlenül futni kell ma.  Hát így.

Egy 3,2 km-es oda-visszát + 4 fél km-es szakaszt terveztem. Kicsit hideg volt, de ezen kívül minden rendben ment, a 3,2-es szakaszt sikerült egyenes vonalú mozgással teljesítenem. Az első fél kili is okés volt, a másodiknál viszont már a korábbi input outputtá kívánt volna változni és a fejem is picit kóválygós lett, fáradtam is már. Nem volt túl nagy baj, valószínűleg le tudtam volna futni a maradék 1 km-t, ha összeszedem magam, de úgy voltam vele, jobb a békesség. Még megfáztam volna, ha véletlenül összeesek a  hideg éjszakában. Így hát aztán feljöttem, a lépcsőn már kissé koncentrálva, hogy jó helyre kerüljenek a lépések. Jó helyre kerültek, és én is mindjárt jó helyre kerülök, vízszintesbe. Hosszú idő óta először fogok éjszaka 11 előtt elaludni, na ez (is) volt a cél.

 A publikus tervem a Minimaratonra 5:55-ös átlag volt, de úgy gondoltam, 5:40-5:45-ös lenne az igazi meglepetés. Ehhez 5:40-es kezdést terveztem, majd pont ugyanilyen folytatást + egy kis frissítést.

A gond a 400. méternél kezdődött. Akkor találkoztam ugyanis az egyik munkatársammal és a vele levő kiskorúakkal, akik szintén futottak. Jól megörültem nekik, beszéltünk pár szót, majd ezzel a lendülettel el is húztam mellettük. Nem direkt, de nagyon. Az 1. km-táblánál 5:32-nél voltam, hát, (ekkor még csak) gondoltam, hogy lassítani kéne. Ennek megfelelően a következő km 5:26 lett, és ekkor már éreztem is, hogy baj lesz. Nem találtam a hátralevő 5,5 km-t magamban ilyen tempóval, de lassítani meg nem lehetett: milyen ciki lenne már, ha utolérnének a kiskorúak. (Nem azért, mert kiskorúak, hanem mert korábban úgy elhagytam őket.)

A 3. km-en már tudtam lassítani egy kicsit (5:41), de gondolatban már a frissítőállomás után sóvárogtam, ahol majd lehet sétálni. Közben az útvonalat sem tudtam elképzelni, hogy hogy lesz nekünk 7-nél is több km-ünk, ha már majdnem vissza is értünk a Hősök teréhez. Sejtettem, hogy lesz még ott egy kis ideoda, de hogy ennyi... No mindegy, valószínűleg úgyis valami mentő fog engem a célba vinni, nem is kell ilyesmikkel foglalkoznom, nem lehet ezt így bírni tüdővel, gondoltam, megyek amíg megyek, aztán majd összeesek. Naggyon ciki lesz...

Aztán végre jött a frissítőállomás. Kihasználtam a lehetőséget, bár levegőt alig kaptam addigra, s ez a futáson kívül az ivást is megnehezíti, bizonyám. Azért végül csak összejött, én meg továbbindultam, és teljesen biztos voltam, hogy rögvest utolérnek. De már nem számított.

Hosszú egyenesek jöttek, jaj, de nem szeretem az ilyeneket, most meg már a lábaim voltak teljesen erőtlenek. Egy ideig számolgattam még, hogy meglesz-e legalább az 5:50-es átlag, aztán már nem volt mit számolgatni, mert beköszöntött a Nagyhalál. Eddig sem volt gyaloggalopp, mint láthattuk, de most aztán már bele is kellett sétálnom, feltétlenül. A 6-os tábla előtti 4. fától egészen a 6-os utáni 2. fáig...

Onnan prötyögősbe váltottam, hát, más lehetőség nem is nagyon volt már. Elképzeltem, ahogy a srácok beérnek, talán majd épp a célegyenesben, de az biztos, hogy már látnak, hát legalább ne álljak meg többet, ez lett a cél. Így elértem a 7. tábláig, ami már nagggyon messze volt, de ott még messze nem ért véget a táv. Végül a célkapu látványa mentett meg, még egy gyors hajrá, oszt' jóvan. A fiúk kb. fél perccel mögöttem értek be, megörökítem ezt a tényt is, hátha valaki kíváncsi a fejleményekre.

Összességében meglett a célként kitűzött átlagtempó, de nem vagyok elégedett. Azt sejtettem ugyanis eddig is, hogy 2 db 5:30-as kilit le tudok futni, de az nem derült ki, hogy pl. 7 db 5:40-es menne-e. 

Két hét van a női tizesig. A tavalyi kb. 5:30-as átlaggal ment, jó lenne javítani rajta. De ezt most így hogy...? 

Nem neveztem

a harmincas távra. Nem éreztem azt, hogy egészségileg eléggé rendben lennék hozzá, bármelyik szintjét vesszük is az egészségnek. Ha a fizikális részt nézzük, ugye itt van ez a köhögés, ami megint már több mint 2 hete tart. Az allergia miatt húzódik el ennyire állítólag, és úgy érzem, ha végigizzadok hidegben 3-3,5 órát, az nem feltétlenül tesz jót. Márpedig kell majd az energia a következő hetekben, hátha szükség lesz pl. a pakolós, esetleg a lakásavatós izmaimra. :)

Ami pedig a többit illeti: terápiásan hosszút futni sem lehet egy bizonyos szint alól indulva. Amennyit ma is nyűglődtem, abból arra következtetek, most nem vagyok a szint felett.

De nincs rossz érzésem azzal kapcsolatban, hogy kihagyom ezt a 30-ast. Lesz még idén érmes verseny, belátható időn belül, elég lesz az nekem, és tulajdonképpen az is jó, hogy (már) ellen tudok állni az ilyen kísértéseknek. A versenyhangulatból így is kapok, mert

neveztem

a 7,5 km-es távra. Óccsó volt, azért rákényszerülök, hogy délelőtt kimozduljak itthonról, de ha punnyadt leszek, sokkal hamarabb hazaérhetek aludni. Vagy mehetek szurkolni a Bátor, Felkészült, Jókedvű Sokatfutóknak. Szóval látjuk, milyen jó is ez.