Jó fáradt voltam már délutánra. Egész héten keveset aludtam, szombaton reggel, amikor meg ki lehetett volna pihenni a heti dolgokat, üzleti tevékenységeket folytattam, pl. a 12. kerületben. Jó hely az, de valószínűleg ott sem fogok lakni még egy darabig.

Az eredeti terv szerint egy jó kiadós alvás után indultam volna neki az edzésnek, de  internetközelbe kerültem, és hogy-hogy nem, elrepült egy óra gépezéssel. Ekkor már nagyon kóvályogtam az álmosságtól, de ha lefeküdtem volna, biztos, hogy sötétedés előtt nem megyek futni. Utána meg főleg nem. Ezt pedig nem hagyhattam, már csak azért sem, mert a lakhatási körülményeim megváltozása miatt érzett bánatom egy tábla csoki elfogyasztására kényszerített. Azt pedig le kell dolgozni, nincs mese, minden gramm meglátszik.  Tán így kezdik az evészavarosok is.

Tehát futottam. Vizsgáztattam a délelőtti akció során beszerzett polár pulóvert. Jó lesz , úgy tűnik. Majd 5 fokkal hidegebb időben. Most viszont jól beleizzadtam. Szép nagy, még alá is lehet öltözni, viszont legalább kesztyű nem kell hozzá, csak behúzom a kézfejemet az ujjába.

A lakótelep kör mentén végig nagy varjak gyülekeztek, én pedig próbáltam nem Hitchcockra gondolni. A kör (ami igazából nem kör, hanem oda-vissza) jobb oldali végénél nagy kutyástalálkozó volt, ezért útvonalmódosítottam. A bal oldalhoz közeledve meg kedvem támadt megint lakóparkozni, meg hát ugye nem is egy tábla volt az a csoki, hanem másfél,  kellett még a kilométer.

A majdani lakásomhoz vezető úton jómunkásemberek dolgoztak. Egy idő után rájöttem, hogy kerékpárutat építenek, fejlődik a környék, kérem szépen. Mondjuk nekem jobban tetszett a hely csak úgy földutasan. No nem baj, legalább a kölkök könnyebben megtanulnak majd biciklizni.

A hazafelé úton még olyan érdekességek történtek, hogy a munkagép majdnem leszorított az árokba, valamint kétszer megszédültem az álmosságtól. Aztán végre hazaértem, szép volt, jó volt, zuhany, ágy.