Kedves Naplóm!
Elkezdelek. Tulajdonképpen október 16-án kellett volna ezt a lépést megtennem, mert akkor kezdődött valami, aminek köszönhetően vasárnap egy számomra nagyon fontos állomáshoz érek: lefutom életem 1. félmaratonját. Remélem Mostanában sokszor jönnek ezzek kapcsolatban ilyen-olyan gondolatok, de legtöbbször a kezdeti időszak jut eszembe: amikor októberben Anna Kata születése után 2 hónappal először mentem le futni, és a 2.6 km-es táv bizony szó szerint fájdalmat okozott. Nem szégyellem, de csorgott a könnyem 1500-nál (még jó, hogy sötét volt!), annyira fájt valami olyan izom a hasam alsó részén, amit az amúgy tündéri kislányom jócskán megdolgozott, mikor kibújni igyekezett. Hát azokban a pillanatokban minden eszembe jutott csak az nem, hogy majd' 40 évesen én júniusban itt fogok tartani. Végigcsináltam a telet, növeltem a távot, kicsit a tempó is növögetett, egyre könnyebben ment, és a részemmé vált az a sport, amit ezelőtt sosem szerettem igazán. Sosem fogom elfelejteni az ált. iskolában rótt 400-as köröket a salakon, a sportpályakerítés piros-szürke elemeinek monoton váltakozását, a személyre szóló időt, aminél nem volt szabad rosszabbat futni. Vagy a 100 m felméréseit, amikor annyira rákoncentráltam a rajtra, hogy mire észbe kaptam, már csak a többiek hátát láttam. Mindig mozogtam valamit (teljesítménytúra, bringa, aerobic), de a futás csak hébe-hóba kapott szerepet, amikor egy-egy fárasztó nap után segített leereszteni a gőzt. Októberben viszont úgy gondoltam, hogy ha már a kislányomtól elveszem ezt az időt, akkor legyen értelme a dolognak. Elkezdtem mérni az időt és a távot, célokat tűztem ki és most itt tartok. Közhelynek hangozhat, de felfedeztem a futás szépségét, valahogy egymásra találtunk mi ketten. Azért kicsit izgulok, hogy mi lesz vasárnap. Tudom, hogy sokaknak egy vasárnap lesz a sok közül, de nekem 'A' vasárnap lesz ez. Az a vasárnap, amit igazából csak szeptemberre (Nike félmaraton) terveztem. Hogy miért módosítottam? Mert jól alakultak az edzéseredményeim, és ráadásul aznap lesz az 1. házassági évfordulónk. Szerencsés egybeesésnek kell lennie! Az utóbbi hétvégéken igyekeztem úgy alakítani a család menedzselését, hogy el tudjak menni hosszabbakat futni, tehát úgy érzem, a felkészülést rendesen végigcsináltam, amennyire ez egy nem egészen 10 hónapos csemete és egy munkamániás mérnökember mellett megoldható. Az előnevezést a Coca-Cola futáson elintézem, azóta is rá-ránézek a nevezést bizonyító cetlire, amire rosszul írták fel a nevem. Viszont jobb rajtszámot nem is kaphattam volna: 6973. Férjem 69-es, én 73-as vagyok. Hát, majd meglátjuk! Már csak 6-ot kell aludni :)
Az előjelek nagyon jók! :) HAJRÁ a nagy napra!