"bicajos karrierem" legszarabb versenyén sikerült résztvennem a hétvégén. Eddig nem sok jelentőséggel bírt nálam, hogy egy versenyen mentálisan is rendben és agyban is ott kell lenni.

70-80 kmen keresztül az iszonyat nagy szél úgy szét szedett, hogy időnként sírni tudtam volna annyira szenvedtem a pofaszélben. Hol egyedül tekerve, hol pedig elöl vezetve, mert kedves sógoraink simán elvárták, hogy te mint a gyengébbik nem képviselője állj előre és tartsd az orcád. A célba beérve elterültem, feküdtem és feküdtem...nem kívántam semmit/senkit...

Holnap a Mátrába tekerünk egy 3 napos "edzőtáborba" remélem nagyobb öröm lesz...