Egy kicsit féltem az idei maratontól a mert egy hosszabb kihagyás után fogtam újra neki edzeni és a hét elején még a fránya vírus is megtámadott. De a sporik receptjei segítségével - amit nagyon köszönök mindegyiküknek - sikerült rajthoz állnom.
Verseny közben találkoztam eftomival, láttam mjocit amint elsuhan mellettem. Szeretnék gratulálni mindenkinek aki teljesítette a távot és annak is akinek ez most nem jött össze...:(
Ez volt életem második maratonja és sejtettem, hogy nem lesz egy sétagalopp. Az első maratonon átélt holtpontokat sikerült elkerülnöm és - habár a mért időn nem is látszik - frissebben érkeztem be mint két évvel ezelőtt. A ruházatomat szerencsésen választottam meg mert nem fáztam és az esőtől nem lett nehezebb sem. Odafigyeltem arra, hogy minden állomásnál sok folyadékot, banánt és citromot vegyek magamhoz.
A 37. kilométernél mintha csak előtte néhány kilométert futottam volna, erőre kaptam és éreztem, hogy a többi sima ügy lesz. A futott időtől nem vagyok elragadtatva viszont örülök annak, hogy nem fáradtam el úgy mint két éve. Akkor a 35. kilométernél - amely ha jól emlékszem éppen a fordító pont is volt egyben - annyira fájt és sajgott minden részem a talpamtól a csípőmig, hogy arra gondoltam, ha elesnék akkor már nem tudnék felállni és de jó lenne egyet pihenni már és vége lenne az egésznek...Gondolom más fejében is megfordult ilyesmi...
Tudom, hogy csak két maratont futottam, de úgy érzem tudok én ennél többet is...talán egyszer egy ultra...mondjuk jövőre?
Bizony tanul a szervezet. Ultra futásnak kipróbálhatnánk a 6 órás futást Veszprémben tavasszal.