Hát akkor gondolkodjunk el azon, hogy mi volt idén és mi lesz jövőre. Még ha nem is tulajdonítok túl nagy jelentőséget az újévnek, arra legalábbis alkalmas, hogy az ember közhellyel élve számvetést készítsen, és levonjon belőle naaagy következtetéseket.

Mint például, hogy túráztam, ez jó, de nem eleget, és ez nem jó. Az akadályozó tényező így év végére megszűnt, egészségügyileg is felépültem, van szabadidőm, és jó lenne, ha mindez így is maradna, vagy még inkább így lenne. Nem akarok már engedni ebből, senki miatt. A részemmé vált, és rengeteg tervem van a jövőre, csak rajtam áll, hogy megvalósulnak-e vagy sem!

Aztán lehetne megint járni Pilatesre és/vagy Callaneticsre, valamiképp a napjaim részévé kell tennem őket, mert mindig sokat köszönhettem ezeknek az edzéseknek. Év elejétől bejelentkezem Kristiina-hoz, vagy visszamegyek az Akácfa utcai Callanetics-terembe, még meggondolom, ez utóbbi közelebb van (és halálosabb).

És persze, ott A Kék...De nem fogok vele rohanni. Ha készen állok, tudni fogom, hogy itt az ideje kivenni a szabit :)

Így legyen. És mindehhez igazán nem is kell sok, csak én. Én pedig innentől már csak a saját utamat fogom járni, mert csak ez vezet a boldogsághoz.

És nem sokkal a tegnapi blogbejegyzésem után megkaptam az első lépést: a Kék Túra pecsételőfüzetét karácsonyra, mellé térképet! Nem tudom, szüleim honnan találták ki, mert nem említettem nekik a tervemet. Csak ültem ott a kezemben a füzettel és majdnem elpityeredtem örömömben, meghatódottságomban... 

2 és fél hónap telt el azóta, hogy megfordult az életem. A négyből ketten maradtunk: a kutya meg én, a gyűrűt szépen eltettem. Egy hónapja, hogy az új helyen, egyedül lakom. Ma van karácsony, nem olyan rég még féltem ettől a naptól, de most már jó ideje nem, mert tudom, az idei karácsonyra megkaptam a legnagyobb ajándékokat: a nyugalmat és önmagamat. 

Szélesebb a mosolyom, mint előtte, tudom, hogy jó úton járok, nem bánok semmit. És ami a túrázást, az idevaló témát illeti, nem kell már senkinek könyörögnöm, nem kell hétvégén búslakodnom, hogy megint nem mentünk a szabadba, nem kell este megmagyaráznom, ha sétálni megyek a kutyával, és közben megérlelődött bennem, hogy hova is tartok ezzel az egésszel, és mit akarok tőle. Úgy döntöttem, pár éven belül végigcsinálom vagy a Kék Túrát (1128 km), vagy a Kék Kört (a duplája). Lehetne sok szakaszra feltördelve is, de jobban szeretném vagy egyben, vagy csak néhány részletben. Tudom, kevés az esély arra, hogy egyben sikerüljön.

Bárhogyan is, kell hozzá egy megbízható és kitartó társ (a kutyán kívül), sok szabadidő, fizikai, anyagi, és mentális felkészülés, lényegében sok időt és energiát rá kell szánnom. Azt tűztem ki, hogy ez 2-3 éven belül történjen meg. Azt hiszem, ez reális. Addig pedig komolyan utána kell járnom annak, hogy a két Kék közül melyikre tudok valóban felkészülni, aztán erőteljesen rá kell állnom. Az idei szezon már a felkészülés kezdete lesz.

És ha sikerülne... Egy álom válna valóra. Sokat várok tőle. 

Tudom, ez most nem olyan "menő", divatosabb lenne az El Caminora készülnöm, de én azt gondolom, hogy ez többet tartogat, másrészt először a hazámat szeretném megismerni. Nem barátokat meg zarándoktársakat akarok ezzel szerezni, nem templom elé megérkezni, hanem magamban és az engem körülölelő természetben hinni, a fák alatt a lelkemnek otthonra lelni, ennek az országnak minden rögét és kanyarát látni és befogadni.

Gondolkdtam már ezen egy pár hete, olvastam és utánajártam, és most, hogy leírtam, talán megtettem a legelső lépést a megvalósítás felé. Már csak a kutyának kell elmondanom