Tegnap a Mátrában kellett volna lennem és ma is. Már nagyon vártam, geocaching lett volna a program, és én még soha nem voltam a Mátrában. Ehelyett fekhetek itthon lázasan és nézem az utolsó meleg őszi napok fényeit az ágyból.
Ahol lennem kéne
Hogy én mennyire szeretem ezt...
Tulajdonképpen ennél könnyebb téma számomra nincs, mint arról írni, hogy mikor hova és milyen sebességgel MEGYEK. Mindig is imádtam a természetet és imádok haladni, még ha furcsán hangzik is. Ugyanennyire fontos új tájak, új helyek, bármi új felfedezése.
Annak idején a Kőszegi hegységbe jártunk túrázni iskolával, majd barátokkal, aztán egyedül ültem biciklire és kerekeztem át Ausztriába meg mindenfelé a környéken. Később következett a Bakony, főleg az Öreg-Bakony, amely iránt most is különleges érzelmekkel bírok, az általam ismert magyar tájak eddigi legszebbikének tartom. Hasonlóképpen vagyok az Alpokaljával: itt születtem, ide kötnek első erdei élményeim, és ezektől függetlenül is csodaszépnek tartom.
A mostani cél új tájegységek felfedezése, hiszen annyi csodálatos van még! Máshol lakom ismét, így következhet a Cserhát, a Pilis, a Gerecse, a Vértes, és a többi még felfedezetlen táj. Amikor pedig nincs idő vagy lehetőség nagy túrákra, akkor marad a séta, a tóparti heverészés, bármi, ami a szabadban történik.
Hűséges társam mindebben Indy, a most két éves, menhelyről érkezett nagylány, akiben szerencsésen ötvöződik a vadászkutya és a szupergyors (és vézna) agár, aki soha nem fárad el és bárhova követ, aki soha nem engedetlen és mindig útra kész.
Ennél magányosabb tevékenység, de életemben hasonlóan fontos szerepet játszó sport a Callanetics és a Pilates, ezeket sok-sok évvel ezelőtt ismertem és szerettem meg.
2012-12 hó (3 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)