A hét elején arra gondoltam, mi lenne, ha megnézném a ttt.tr honlapot - valami kellemes, laza kis túra igazán nem árt meg, nemdebár :)? Ott volt a Via Dolorosa, 45-ös és 40-es résztáv... Majd dolgozni kezdtem és Kiss Andris hívott, hogy mi lenne, ha elmennénk a Via Dolorosára? Húúúúúúúúúúú. Így már mindenképpen.

Andris nálam aludt, beszélgettünk, így későn, 9 után értünk le Markazra. Addig variáltunk, míg ő a 25-ös, és a 40-es távon indultam. Iszonyúan jó volt f10 táján rajtolni, kényelmesen... persze rajt után 2 kilivel már eltévedtünk a nagy beszélgetésben, egy lefestett, megszüntetett jelzésen mentünk kb. 1 km-t, mire rájöttünk, hogy nem lesz jó...

A helyesbítés után a markazi várat kellett megmászni. Hát... már Markazra érkezéskor látszott, nem lesz akármilyen a táj, már itt és a további gerincen gyönyörű, nyugtatóan zöld dombokat láttunk magunk körül. 7 kilinél elváltunk, innen egyedül futottam. A Mátrabérc útvonalával szemben mentünk - legalább láttam most már ezt is, sosem jutottam még el rá. Fel-le, fel-le hullámvasutaztam, és már azon töprengtem, nem rontottam-e el az útvonalat. Hát nem... lassabb voltam a tervezettnél (vagy inkább érzettnél, hisz órám sem volt). Egy forrásnál vizet és Mg-ot töltöttem, pecsételtem, majd jött egy nyugisabb, futhatóbb szakasz. Itt már kezdtem beérni a későn induló túrázókat. Az útvonalkövetéssel sok bajom volt, valahogy nem állt rá a szemem a jelzésekre... néha a leírás is furcsa volt (az egyik kanyarban megszólított egy túrázó: "Te ezt hogy értelmezed?" Akkor elolvastuk és értelmezni próbáltuk az itinert... mókás volt :). Szent-István csevicén (mi az a csevice?) terülj-terülj asztalka, én mégis tovább szaladok. Az Ilona vízesés klassz... nem is gondoltam volna, hogy ilyen helyen kis völgy van itt! Utána ismét eljátszom, amit az elején: csak fel, csak fel, és fel, és már azt hiszem, hogy vége kellene lennie, de mégsem. Az utolsó pont után jött az egyik legodafigyelősebb 3-4 kili, pici, köves ösvnyeken lefelé, nagy irányváltások, a mezőn, a falu előtt már jelzés sincs... Cél. A cimborák már várnak. Tusolás. Lecsó. Hiába, ez jó volt.

(Innen off. A mostani életem... Másnap IKEA-zás. Megtetszik egy lámpabúra. Hazaviszem. Majd pár nap hezitálás után - nem lehet ez olyan nehéz - megnézem figyelmesen és bekötöm a puszta izzó helyére. Kb. 5 perc alatt értelmezhető volt, még egy nőnek is. Büszke vagyok magamra! 

Egy héttel korábban meg kis virágos szemetest vettem a WC-be, amelynek színe harmonizált a csempéjével. Sosem foglalkoztam ilyesmikkel...

Otthont építek, na :). Még ha csak magamnak és Szörnyi cicának is...)

Érdekes ez, továbbra is semmi célom. Ha hívnak, megyek futni, magamtól a legritkább esetben.

Érzelmi okokból a Spartathlon gondolatával nem foglalkozom (nem ez lenne az első álmom, ami nem teljesül...). Nem is szeretném tudni, ki mit fut ott (csak Farkast, Zilacit, Mónit, Zolit, Ispit, Lőw Andrist... na jó, azért majdnem mindenkit). Aztán telik majd az idő... olyan lassan telik!

Lehet, hogy lenne egy "nyulam", aki segítene az edzésben, hogy közelítsem a 45 percen belüli 10 kilit (ez PB lenne nekem). Erre néha gondolok, ott az őszi női futás, amikor már kellően hideg szokott lenni. Ugyan azt mondja, hogy ő már nem tud ilyet, azért természetesen tud, ehhez készülnie sem kell, hozzá képest viccesen lassú vagyok. Süteményt sosem hoz (pedig megtehetné minden nap), így nem hízom el. Marad az együtt-futás, meg lakásaink cinosítgatása .

Mire jöttem rá...!!! Minek tanul a tinó, ha nem alkalmazza, ugye.

Ez az ún. maslow-i szükségletpiramis (közgázon tanultam, úgy két éve). A "teljesítmény-futás" a zöld szinten van - vagy a piroson? De előbb az alsóbb szinteknek (pl. kék, lila, nálam legalábbis....) kell rendben lennie, hogy a felsőbb iránt meglegyen az igény (sajnos, csak angolul találtam meg). A bulifutás szerintem a narancssárga szint. Szeretek mozogni, na... Hát, most már kezdem érteni a motivációs zavar lényegét. Buli-bringázás közben jöttem rá .

No, most már van egy sport-pszichológusotok is :).