Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 906 214 km-t sportoltatok
Szaladgálás. Kaland.
Maraton!
Urs | 2007-09-30 19:28:45 | 2 hozzászólás
Egy hete vettem át egy rajtszámot Folszától, köszönöm még egyszer. (A BSI-ben átíratás helyett benevezhettem volna aktuális áron – pedig a versenyszabályzat mást mond, de nem vitatkoztam -, így a férfiak között szerepelek az eredménylistán is…) Gondoltam, csak meggyógyulok… hát nem. Állandóan aludtam a héten és köhögtem eléggé, de más baj nem volt, így nekivágtam. Persze, Farkassal, legállandóbb futótársammal indultunk neki. Majdnem az utolsó sorból rajtoltunk. És utána elöntött az érzés, amiért átvettem a nevezést is: futhatok a városom utcáin és nézelődhetek, szabadon. 21 km-hez 2 óra alatt jutottunk és ekkor már érződött a betegség, de talán főleg az edzéshiány (július vége óta talán ha összesen futottam 150 km-t…). Sebaj, lassultunk. Ettem-ittam sokat a pontokon, ez azért éltetett. Meg hát, egy ultrákat futó ember tanulja meg kezelni, ha nem igazán megy. Így haladgattunk. A szurkolás csodálatos volt, csupa ismerős… persze, a futók között is volt sok. Azután célbaértünk: 4 óra 10 perc kellett ehhez. Rögvest kifeküdtem, de aztán ettem-ittam és jobb lett. Állítólag meleg volt, de engem a saját felkészületlenségem jobban zavart… Grat a teljesítőknek!
Meteor ttúra
Urs | 2007-09-22 19:28:24 | Nincs hozzászólás!

Belevágtam ma a tesztbe. SC reggel elfuvarozott Hűvösvölgybe - szinte még aludtam... Elindultunk - lábamon az új CIPŐ - és szerencsére ő sem akart nagyon rohanni. Az emelkedők nagy részét így sétáltuk. Fáltávig mentünk együtt, mert ő a 21-re jött, délután dolga volt. Egyre inkább látszott, hogy még nem vagyok jól, köhögtem, kicsit gyorsabb tempótól éreztem a tüdőm, szakadt rólam a víz. Kicsit gondolkoztam féltávnál, kiálljak-e, de több mindent feladtam a közelmúltban, a lábam most jól volt - közel három óra futás után - , így gondoltam, megyek tovább. Egyre lassabban haladtam, de összefutottam más futókkal időnként, aztán ettől könnyebben telt az idő. Perzse ettől volt az is, hogy elkavartunk és hozzátettünk két kilit a távhoz... a kb. 45 km-hez ma 6 óra 18 perc kellett. Hát igen... a tanulságok egyike, hogy félig betegen sem biztos, hogy jó (ennyit) futni, akkor sem, ha nincs lázunk. A másik, hogy jó volt a cipő, bár volt, amiben ne volt tökéletes. A harmadik, hogy a lábam alig fáradt el, a sérülés elmúlt. És azért mentem, hogy ezt megtudjam :).

 

Most.
Urs | 2007-09-20 16:42:24 | 11 hozzászólás

Hát, én sem futok.

Sok a dolgom egy lakás eladásával (ez bizonyos okok miatt nem túl egyszerű), egy másik megvételével (ez már végig lezajlott) és teljes körű felújításával (ez a tervezgetés fázisában van). Én tartok kézben mindent, így munka után garantált az esti elfoglaltság. Kevés időm van mozogni. Kicsit valószínűleg túl is pörögtem és stresszeltem, mert hétfőtől tegnapig otthon is kellett maradnom egy torokgyulladás miatt, ma már kb. jól vagyok.

Megbeszéltem magammal, hogy amíg ezek a dolgok lezajlanak (még kb. fél év, de Karácsonyig biztosan eltart), annyit sportolok csak, amennyi belefér, nem tervezek be semmi különöset: ez heti néhányszor 1 óra (ebben van torna, úszás, futás). Esetleg hétvégén beleférnek ttúrák, ha bírom, például talán szombaton a Meteor. Kellene nagyon, próbálgatok egy cipőt, amit ilyen hosszabb távon kellene igazán megfuttatnom, eddig max. 1 órát volt egyszerre a lábamon...

BéBun kerékpárral leszek, szemlélek és segítek Smile

2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (4 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (3 bejegyzés)
2008-10 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (4 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (3 bejegyzés)
2008-05 hó (2 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (3 bejegyzés)
2007-10 hó (1 bejegyzés)
2007-09 hó (3 bejegyzés)
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (3 bejegyzés)