Azzal fejeztem be az első bejegyzésem, hogy "debütálni fogok. Tudom, hogy most már csak egy feladat van, sérülésmentes állapotban maradni.  Ezt adja meg nekem az Isten, a többit csak bízza rám.:-)"

Itt folytatom, amíg friss az élmény. 

Mint az korábban írtam, én egy nagyon megfontolt, biztosra menő ember vagyok. Ebből adódott az is, hogy elmentem egy főpróbára a helyszínre. Lefutottam a teljes távot három héttel a verseny előtt, így tudtam csak rajthoz állni. Ellentétben sok emberrel, ez a biztonság nekem nagyon kell. Az akkori időeredmény annyira meghatott, hogy könnyes szemmel értem célba akkor.  

No de eljött a nap, és a körülmények mind ellenem voltak. A férjem távol védi a hazát, így útközben lelki támasz, és itatás nem lesz, csak a kijelölt pontokon tudok inni. A háztáji állatokat (tyúkok, nyulak) senkire nem tudtam rábízni, a szomszédnéni is gyengélkedett. Így a kora reggeli busszal a 6 éves lányommal együtt kellett a helyszínre utazni egy átszállással.

Mindamellett, hogy félős vagyok, még izgulós is, de úgy rendesen. Ez gyomorgörcsöt és a vele járó kellemetlenséget jelenti, a gond csak az volt, hogy már egy nappal korábban elkezdődött. Előző este már el sem tudtam képzelni, hogy én 2 métert tudok futni. A toalett volt a kedvenc tartozkodási helyem a verseny előtti napon, illetve a verseny reggelén. 

Ehhez még hozzájött, hogy nő vagyok, így a havi egyszeri problémák engem sem kerülnek el. Ez volt a csúcspont!

Amikor reggel még koromsötétben kinéztem az udvarra nagyon megcsapott a szél, ami nélkül is nehéznek ígérkezett, hát még vele. Így állt össze a reggel.

A rajt pillanatára sikerült azért engem is összeállítani, karszalag a kezemen az időkkel a különböző km-reken. Valószínűleg addigra már annyira túlpörgettem magam az izgulással, gyomorideggel, hogy nem bírtam tovább, és már csak nyugalmat éreztem. 

Elindulásnál csak arra figyeltem, hogy ne fussak el a többiekkel. Az időket nagyon szépen tartottam. A szembeszél miatt éreztem, hogy több energiát kell belevinnem, de még nem volt gond. Megpróbáltam beállni valaki mögé, hogy szélárnyék talán segít, de nem találtam olyan futót aki az én ritmusomban fut. Volt aki kb. úgy, de nagyon ingázott, hol gyorsabb volt, hol lassabb. Ez idegesített, és inkább vállaltam a szelet.

Minden úgy ment ahogy kellett, mindenhol ittam, ahol kellett. Jól éreztem magam, mosolyogtam, integettem, örömfutás volt egészen 17 km-ig, amikor hirtelen megszomjaztam. 16 km-nél volt utoljára itató. Az utolsó öt km-t melegben ital nélkül futni, már ez rosszul hangzott. Az utolsó két km-re terveztem gyorsabb tempót. Mire 19-hez értem már annyira éreztem, hogy innom kell, hogy az út szélén álló ember kezéből legszívesebben elvettem volna az italt, de nem volt bátorságom. 

Elkövettem mindent, hogy hajrázzak, de nem igazán ment. Beértem, de az eufólia elmaradt, egyre tudtam gondolni: hol lehet inni? A beérkezés után 2.5 liter folyadékot nyomtam magamba. Más bajom nem volt, de a fejem zsongott a folyadékhiánytól.

A főpróbán 1:57:32 volt a vége, itt a versenyen 1:59:44. Az aznap reggeli terv 2 órán belül volt és úgy a 6. helyre kalkuláltam. Végül 4. lettem és 2 órán belül voltam:-) Naná hogy a világ leboldogabb emberének érzem magam azóta.

Debütáltam és ez a verseny pozítiv megerősítés volt, hogy érdemes edzeni és készülgetni a következőre:-)

Gazdagabb lettem egy tanulsággal is: Félmaraton előtt sose mosd ki a futócipőd, inkább maradt volna koszos. Legalább egy, de lehet, hogy három lábujjkörmömtől is meg kell vállnom. Csak a futócipőt tudom felhúzni, minden más pici, de abból is ki kell vennem a betétet.

Köszönöm mindenkinek a drukkot.