A héten kezdődött a szabadságom és a nyaralásom pedig pénteken. Ideje volt a futásnak, mert 6 napja nem futottam, hiányzott. Mivel sógornőméknél nyaralunk Veresegyházán, így tudtam, hogy muszáj leszek aszfalton futni, mivel itt nem tudom van -e futópálya. Eddig kerültem az aszfaltot a túlsúlyom miatt, kímélendő az ízületeimet. De remélem az a néhány alkalom nem árthat.
Szóval reggel ébredés, öltözés majd a kertesház udvarán bemelegítés. A ház egy keskeny erdősáv mellett van, gondoltam majd a befelé vezető földúton elfutkározom fel és alá 1 órát. Kilépve a kapun úgy 15 m-re egy kóborgó kutya figyelt. Na akkor megvárom amíg elmegy, majd aztán kezdem a futást, nehogy itten felhívásnak vegye, hogy előle futok és üldözőset játszunk.
Itt kell megjegyeznem eléggé félek a kutyáktól, mert kisgyermekként majdnem megharapott egy kuvasz.
Szóval a kódorgó eb balra el, én pedig elkeztem a földúton futni. 50 méter múlva már 2 kutya - egy kölyök és a korábban látott felnőtt - ugrált rám. Hát eléggé betojtam. Próbáltam őket erélyesen felszólítani a távozásra, de nem jártam sikerrel. Kiabálásomra egy kedves hölgy jött a háza keritéséhez és elmagyarázta, hogy a kutyák a 3 házzal arrébbi szomszédjáé de szeretetre éhesek és ha megállok és megsimogatom őket, utána békén hagynak. HURRÁ! Simogatás után egy éles kanyarral kifutottam a főútra, hogy ott fussak és bizakodjam, hogy ott nem várnak rám kutyás kalandok. 10 perc után a főút egy földúthoz vezetett, amit bevállaltam, kímélendő az ízületeimet. Eljutottam egy horgásztóhoz Haldorádó nevezetűhöz, majd egy másik földúton vissza az aszfaltra majd haza. A földút persze egy erdőn vitt keresztül. A fejem úgy járt jobbra - balra az erdő zajait figyelve, mint a motolla. Főleg, ha kutya nyomokat fedeztem fel a porban. Úgyhogy az 1 óra pikk - pakk eltelt. Még akkor is, hogy a futásba emelkedők is voltak. Na nem nagyok, tulajdonképp szót sem érdemelnének, mert a kocsiban ülve fel sem tűntek nekem. DE! Én alföldi leány vagyok, aki az aszfalt felgyűrődését is domb -orulatnak hívom:) A enyhe kis emelkedőket megéreztem na. A térdeim a végére érzékennyé váltak.
Az első terepen futás élményemet sokkal jobban élveztem volna, ha nincs ez a kaladom a kutyákkal az első percben. És már értem, hogy hogyan bírnak a többiek órákat futni terepen, mert egy pillanat alatt eltelik az idő szemben a futópálya biztonságával és monotonitásával. Amit persz én szeretek és jól tűrök. a vegyes érzéseket majd tisztázom magamban. De otthon marad a futópálya, mert nagyvárosban az egyszerűbb.
Nálunk csak a szántóföldekre vezető földutak, az erdei utak jelentik a futópályát és számomra a terep jelenti a biztonságot. Remélem, hogy a pár nap nyaralás alatt igazán ráérzel majd a terepfutás "feelingjére":)