A triatlon három sportága közül az utóbbi évek mostoha gyereke. Annak ellenére, hogy talán ez ment korábban legjobban. Azonban a kvázi lustaság nagy úr, így ahol saját testsúlyomat kellett cipelni, azt szépen kihagytam a menüből. Maradt a bringa és az úszás. Mégis most az a helyzet, hogy az elkövetkező időszakban a futásra fogok koncentrálni. Lévén számos olyan verseny, vagy még jobb szóval erőpróba van, ami réges régi álmaim között szerepel. Első helyen a maraton, de ott van a Kékes csúcsfutás is. Régről pedig feldereng a Szarvasűzők és hasonló váltóversenyek hangulata. Tehát a helyzet adott. Idén a futás lesz hangsúlyos. Első számú cél: a maraton. Ehhez egyelőre se dátumot, se célidőt, se edzésprogramot nem társítok. Egyébként elsőre a cél a teljesítés lesz, a távon végig visszafogva magam. Az elgondolásom, ami persze erősen megkérdőjelezhető, hogy a kezdeti időszakot (még bőven ebben tartok) semmi másra nem használom, csak arra, hogy belejöjjek a futásba, ne szenvedést okozzon a km-ek legyűrése és gyűjtögetése, ne legyen nyűg a nekiveselkedés egy-egy edzésnek. Ha már a megfelelő alapot elértem, akkor megkezdem az edzésterv kialakítását. Amihez már tudok majd társítani időpontokat és konkrét célokat is. Ide már majd elkél a segítség, tehát nem ad hoc módon kitalálok valamit, hanem szakemberrel (korábbi edző, tapasztalt futók..) egyeztetek. Ezen a ponton érzem majd úgy, hogy másokhoz is tudok csatlakozni.
A futást csak idén januárban kezdtem el. A szokásos gyötrelmes első lépések. 5km-től másnapra izomláztól sajgó combok. Hihetetlen lassú tempó. Pulzus az egekben. Picit jobb tempónál hamar fellépő levegőhiány. Szinte bárki által felvehető iram. Egy pillanatra sem érezhető könnyed mozgás. Egyszóval szenvedés. Ha ez nem lenne elég, akkor első „edzés” előtt kinézek itthon az ablakon és verőfényes napsütést látva örömmel hagyom el az otthon melegét. Pályán 2 kör után beborul, felerősödik a szél, és elkezd havazni. Lefutottam ..khm.. lekocogtam a távot, hazaérek. Kinézek az ablakon és újra napsütés. Nem mondom, valakinek van humorérzéke. De ha kérdés volt, hogy komolyan gondolom-e, akkor a válaszom: igen. Ekkor 6perces irammal küzdöttem, 5perces pedig az erőset jelentette. Szerencsére, mint már írtam korábbi bejegyzésemnél, elég hamar belejövök az edzésekbe. Így mostanra a bemelegítő iram 5’30” környékén van és 150 alatti pulzussal. Ezután az edzések egészét nézve a cél, hogy 5perces iram vagy az alatti legyen. Legutóbb 8km-en ez már ment. Ráadásul a fele táv bemelegítés volt, azaz a második 4km 4’30”-es ezreket jelentett, igaz 170 körüli pulzust. Elmondhatom, hogy az első edzéseken jelentkező érzés, miszerint minden lépés nehézséggel járt, elmúlt. A bemelegítés alatt már megvan az az általam kedvelt állapot, mikor vissza kell fognom magam, mert még nem akarok nagyobb intenzitással futni. Ha mindehhez jó erő és jó kedv is társul, akkor nem egyszerű, de a táv későbbi részében ez mindig kifizetődik, mert ott már van alapom arra, hogy „kiéljem magam”.  Az elkövetkező hetekben a távot is növelem, és heti több alkalommal is ki akarok merészkedni. Utóbbi helytálló kifejezés úgyhiszem a közelgő -10fokokat elnézve.
Pár észrevételem még akad. Egyik, amit már tapasztaltam korábban, mikor próbáltam néha futni, hogy a bokám kicsit elszokott a hosszabb megerőltetéstől. Futás közben nem mondom, hogy fáj, de ha mondjuk utána próbálok körözni a lábfejemmel, akkor bizony kifordított helyzetben fáj kicsit. Sem futóiskolát, sem szökdeléseket nem vállalnék vele. Azt tuti nem bírná ki. Vettem új cipőt, így az oldaltartás azért valamennyire biztosított. De még lehet próbálok majd pár dolgot. A másik, hogy most zenével futok. Eddig ezt sosem tettem, mert futás közben nekem kell, hogy halljam a lépteimet, a levegővételeket, a környezetet. Most mégis kivételt teszek. Az így is alap, hogy csak halkan szól, így hallok mindent ami kell, de mikor csend van körülöttem, akkor van egy kis háttérzene. Amíg hosszú futásokat csinálok, addig jó is lesz, mert a monotonitást megtöri (mondjuk annak tűrésében jó vagyok), illetve a kedvet is tudja befolyásolni, néha pedig erőt is tud adni, mikor szól, hogy „a levelet addig nem kapod, míg a fekvőtámaszt nem nyomod”. Harmadik dolog az öltözet. Én azt vallom, hogy sosem szabad túlöltözni. Nem baj, ha az elején kicsit fázik az ember. Az ilyen hidegebb napokban szoktam vinni kesztyűt, sapkát(-10ben lehet sálat is kell majd). Azonban amint érzem, hogy kicsit melegem van, akkor sapkát, vagy kesztyűt leveszem. Fontos, hogy sapkát lehetőleg izzadás előtt. Kedvencem az a sapka, amit fejpánttá át lehet alakítani. Így a homlokom védve van,de van hőleadás is. Emlékeim szerint a test a hő 80%-át adja le fejen keresztül, ezért szoktam ezt először meglépni. Korábbi tapasztalatom, hogy ha túl vagyok öltözve, akkor a pulzusszám magasabb ugyanazon teljesítménynél. Ergo beöltözve, vagy több energiát kell felhasználnom,hogy haladjak, vagy rosszabb tempót tudok csak elérni. Edzésen és versenyen is jártam már rosszul emiatt. De szerencsére az esetek többségében jól választok.

Azt már most leírhatom, hogy előnyömre válik, hogy az edzésnapló vezetésének ezt a módját választottam, főleg hogy kézzel már nem álltam volna neki irogatni. Modern gyerek lettem a modern világba. Sőt, hogy egyáltalán rögzítem az edzéseket, már az is további motivációt jelent. Ezután még egy rész visszavan ebből a belerázódásos felvezetésből. Utána elvileg hetente megemlékezem a megelőző napok történéseiről, észrevételeimről, előjött emlékeimről, tapasztalataimról. Ez most lehet hosszabb lett, mint terveztem, vagy belekerült olyan dolog, aminek nincs itt a helye, de sebaj.

Ha már kalandozok, akkor egy Ákos idézet: „mostantól hûvösebb napok jönnek”.