Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 869 846 km-t sportoltatok
Tájfutás

Visszatérés, amikor még el sem kezdtem?

basa69 | 2011-12-23 10:27:15 | 2 hozzászólás

Azért beszélek visszatérésről, mert kb 1,5 hét kimaradt a 6hetes edzéstervből, pedig már csak az utolsó két nap volt hátra. A 3 x (9p futás, 1p séta) és az 5km egyben. Utoljára az edzésterv programja szerinti futást 10 nappal ezelőtt csináltam meg. Ezért kicsit félve indultam neki a mai napnak.

 

Terv: 3 x (9p Futás, 1p Séta)

Szépen bekentem a vádlim melegítő krémmel, majd bemelegítettem.

Írány a futás. Az eleje szokás szerint kicsit összevisszára sikerült, kb 400m után álltam be a rendes tempóra. Az első 9 perc végén nem volt szükség mindenáron a sétára de jólesett. A második 9percnél megtaláltam azt a tempót amivel úgy éreztem, hogy végtelen sokáig lehetne vele futni. Ezért ki is próbáltam és a második 1perc séta helyett is futottam. A harmadik 9perc közepéig úgy gondoltam, hogy még egy kiskört is ráteszek a végén és meglesz az 5km. De amikor lecsipogott a harmadik 9perc, akkor pont egy számomra domb, másoknak halom előtt jártam és azt mondtam, hogy mára ennyi elég. Visszasétáltam az autóhoz.

 

Tény: 9p Futás + 1p Séta + 19p Futás = 4,35km

 

Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen simán ment. A megtett táv: 4,35km így a sétával együtt is 6:40-es átlag jött ki kilométerenként. Remélem még karácsony előtt belefér az 5km egyben, és 6:30-as átlagnak nagyon örülnék.

2 hozzászólás

Czeglédi Ferenc 4502 napja
Czeglédi Ferenc képe

Úgy legyen!

ne feledd, fejben dőlnek el a dolgok!

Boldog karácsonyt, és sikeres futásokat hozó, békés boldog Újévet kívánok neked, és szeretteidnek!

torolt_12 4502 napja
torolt_12 képe

Nem "úgy legyen", hanem úgy lesz! :) :) :) -ez a mosoly jár ezért a remek teljesítményért. Rajtam kb. 10 kiló volt 13 évesen, de 200 méter után már sétálni kellett!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!