Visszadobtak

13 évesen vették észre, hogy lyukas szívvel születtem. Miután a műtét későn lett meg és nagyon rossz állapotban voltam, túlélési esélyeim igen csekélyek lettek. A műtét után visszamaradt olyan szívprobléma, amivel 18-40 éves korom között többször "indították újra a rendszeremet", vagyis a szívemet. Sok-sok kórház, sok-sok gyógyszer és harc az orvosokkal, mert nem engedtek semmilyen fizikai munkát, semmilyen terhelést, sportot, gyerekszülést is kizárva! 4 gyermekes anyuciként, főleg mikor már elég nagyok is, azon gondolkoztam, nem tehetem meg, hogy a betegségemet asszisztálják végig a gyermekeim. Az az elvem, hogy a családban, a gyermekek felé a példamutatás számít, nem a duma...nem tehetem meg, hogy csak beszélek nekik pl. arról, hogy olvassanak, ha nálam sosem látnak egy könyvet sem , ha nem mutatom meg, hogy hogyan kell valamit elérni, megcsinálni, akkor nem várhatom, hogy megtanulják. 2008-ban gyökeresen megváltoztattam az életemet. Addigra elmúltam 40 és nagyon fontos lett, hogy lássam majd a gyermekeimet, ahogy apukák és anyukák lesznek, és ott legyek velük, amikor Ők is nagypapák és nagymamák lesznek. Elkezdtem a saját egészségemet is rendbe rakni. Lett sok-sok kontroll, javulás, majd 2013 május 1-től elkezdtem kerékpározni. Egy hónapra rá beneveztem a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonra, amit végig tekertem, októberben, 317 km, 5 hónapos felkészüléssel a nulláról. Mikor visszajöttem azon gondolkodtam, hogy a bringa mellé kéne futni is.2014. márciusban kezdtem el futni rendszeresen. 1,75-ről indultam. Heti 3 bringa edzésem van, és azóta, március óta, heti 3 futásom:) Májusban lefutottam a 10 km-es Coca Cola testébresztő futást. Fantasztikus volt! Azóta meg sem állok. Váltóban futottam a Wizz Air Félmaratont, a Spar Maratont. Fantasztikusan érzem magam, 20 évesen nem voltam ilyen jól, 2013 óta elmondhatom, hogy sportolok, aktívan. Megcsináltam egyben a Balaton kőrt májusban bringával, voltam sok versenyen. Pomázon élek már 2012 óta. Itt már úgy ismernek, a bringás-futó csaj, mivel vagy tekerve látnak, vagy futva. Blogot vezetek tavaly óta, mert a barátaim kérték, hogy írjam, mivel sok embernek kell a segítség és a HIT! A BSI Futónagykövete lettem Pomázon 2014.novemberében. Ez volt a legszebb szülinapi ajándékom! A Futónagykövetség számomra egy kitüntetés,mivel tudom, hogy milyen fontos a példamutatás. Felelősség, mert még több emberre leszek hatással ! Büszkeség, hogy egy jó ügy mellé állhatok, egy jó ügyet képviselhetek. A közösség számomra azért is fontos, mert az ereje képes embereket eljuttatni egy olyan célhoz, amit egyedül nagyon nehéz elérni. A futó közösség nem csak a futásról kell, hogy szóljon, hanem magáról az emberről. Egymás mellett lenni és egymásban hinni! Ez fog segíteni, hogy sokan más irányba tereljék az életüket, hogy példák legyenek a családjukban. 2015.márciusában megalapítottam a Pomázi Futó Bajnokok Se-t, és elindítottuk a versenyeinket, ami minden évben 5 verseny. Tavasszal indulunk a 100 km-es versennye, majd május 1.-én az 50 km-es versenyünk, ezek mind a Budakalászi Omszki-tó körüli térköves pályán zajlanak. Nyáron, július második hétvégéjén van a SkanzenFutás, ami egy családi futófesztivál a szentendrei Skanzenben, és 12 országból jönnek, majd szeptemberben van a terep futásunk Pomázon, és október 23.-án a SkanzenUltra, 6 órás versennyel zárjuk az évet. A könyvem, Visszadobtak címmel megjelent 2019.nyarán és dolgozom a többi köteten. http://visszadobtak.hu/nevjegy/ "Izmaid közül a szíved a legerősebb!" · https://www.facebook.com/groups/727263944015642/ http://www.futanet.hu/cikk/bsi-futonagykovet-sallai-zsuzsanna

Futás edzések

1289 edzés

Összes idő

838:59:59

Távolság

17968.33 km

Tempó

02:48 p/km 21.42 km/h

Úszás edzések

3 edzés

Összes idő

01:59:00

Távolság

2.6 km

Tempó

45:46 p/km 1.31 km/h

Bringázás edzések

30 edzés

Összes idő

103:23:19

Távolság

1833.98 km

Tempó

03:23 p/km 17.74 km/h

Túra edzések

7 edzés

Összes idő

18:06:00

Távolság

79.39 km

Tempó

13:41 p/km 4.39 km/h

Jóga edzések

74 edzés

Összes idő

105:59:00

Erősport edzések

11 edzés

Összes idő

07:30:00

Megmozgatott súly

35 kg

Egyéb edzések

398 edzés

Összes idő

501:24:34

Legfrissebb edzések

Mit? Mennyit? Mikor? Mennyi idő alatt?
Futógépes futás 9.6 km 2021.01.04 01:00:00
Hegyi túra 6.85 km 2021.01.03 02:00:00
Hegyi túra 10 km 2021.01.02 02:37:00
Normál futás 21.1 km 2021.01.01 02:19:00
Terepfutás 6.88 km 2020.12.31 00:47:00
Futógépes futás 9.64 km 2020.12.29 01:00:00
Laza futás 10.22 km 2020.12.28 01:08:00
Futógépes futás 10 km 2020.12.27 01:04:00
Futógépes futás 11 km 2020.12.25 01:08:00
Normál futás 14 km 2020.12.23 01:31:00