"Nagyon sajnálatosnak tartom az amerikaiak álláspontját" - reagált Kang Yi, a szervező bizottság élelmezésért felelős vezetője, aki hozzátette, hogy az Egyesült Államokból hivatalos értesítést nem kaptak a döntésről.

Kang asszonyt megkérdezték arról a feltételezésről is, mely szerint a Kínában tenyésztett csirkék húsa annyira telítve van növekedési hormonokkal, hogy azok elfogyasztása a sportolók szervezetében mérhető hormon szintekre is hatással lehet. A kínai szakértők válasza szerint "ezen állítás alátámasztására nem létezik semmilyen tudományos bizonyíték".

"Garantáljuk, hogy csak tökéletes minőségű ennivaló kerül a versenyzők asztalára. Külön biztonsági intézkedéseket teszünk ennek érdekében, így mindenki nyugodtan ehet az olimpiai játékok alatt" - mondta csütörtökön Tang Yunhua, Peking tartomány étkezési felelőse.

A szervezőknek azért is fájó az amerikai lépés, mert nagy gondot fordítottak arra, hogy az olimpiai faluban együtt étkezhessenek a sportolók: a versenyzők és a csapattagok számára épített szálláson 17 000-en laknak majd, és az ebédlőt a kivitelezők úgy alakították, hogy egyszerre akár 6000-en is asztalhoz ülhessenek.

Az USA olimpiai bizottságának tájékoztatása szerint többek között 25 000 font (11 325 kg) mennyiségű húst visz majd magával a csapat Kínába. A több mint 600 amerikai sportoló napi fő étkezéseit a hozott alapanyagokból készítik majd el, míg a 400 fős támogató személyzet (edzők, gyúrók, stb) a kínaiak által készített ételeket fogyasztja majd az olimpiai falu éttermében.

A bizottság szóvivője elmondta, már Athénban és Torinóban is hasonló elven működött az amerikai csapat élelmezése. Hozzátette, nincsen semmilyen fenntartásuk az olimpiai faluban elérhető ételekkel kapcsolatban, sőt sportolóik számára bizonyos alapanyagokat is helyben fognak megvásárolni.

Forrás: NSO; http://news.bbc.co.uk/; http://sports.espn.go.com/; http://www.outdoor-weblog.com/