A Schulek Ágoston vezette testület úgy határozott, hogy felmenti tisztségéből Kollek Zoltán főtitkárt. Utódja Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának fia, Márton lett. Döntés született a MASZ igazgatói poszt létrehozásáról is, ezt Klenóczky Bea tölti be.

A MASZ tavaly december 15-én vonta meg a bizalmat Rábold Gusztáv elnöktől és a vezetés nagy részétől. Február 2-i rendkívüli tisztújító közgyűlésükön választottak új elnökséget, melyben helyet kapott Korányi Balázs, az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja is. A jelölési folyamat során Balázs hangúlyozta, hogy munkájában elsősorban az utcai futás fejlesztéséért és a kommunikáció javításáért kíván dolgozni.

Forrás: NSO; UMSZ